Blattner Géza-díjat kapott Török Ágnes

20150313_121539

 

Nagy örömhírt szeretnénk tudatni veletek: kollégánk, Török Ágnes kapta idén a Blattner Géza-díjat, amely a kiemelkedő bábművészeti tevékenység – bábszínész, rendező, tervező, dramaturg, zeneszerző, műfordító – elismerésére adományozható legmagasabb állami kitüntetés.

 

“Ági alapítása óta a Kolibri Színház színésznője és egyben alkotója. Férjével és alkotótársával, a szintén Blattner Géza-díjas Szívós Károllyal több mint 20 éve hoznak létre olyan előadásokat, amelyek meghatározó szerepet töltenek be a Kolibri művészi arculatának alakításában” – mondja Novák János igazgató.

 

ágikari

 

“Minden sikerüket együtt érték el, de talán Kari több elismerésben részesült. A Blattner-díj ezért is járt már Áginak. Két szerény, kedves emberről van szó, aki megbízhatóan innovatív, és miközben folyamatosan képes megújulni illetve a legkülönfélébb előadásokban helytállni, önálló, felismerhető stílust képvisel a magyar bábművészetben. Olyasminek vannak a birtokában, amit csak a legjobb bábosok tudtak, akik még azokban a formákban hittek, amelyeket maguk hoztak létre. A szakma ősi szeretete nemcsak munkáikban nyilvánul meg, hanem abban is, ahogy tanítványaikhoz viszonyulnak, akik közül sokan jutottak el színművészeti egyetemekre, színházakba, külföldre” – fogalmazott Novák János, aki a társulattal együtt köszöntötte a díjazottat a Locspocs, a kis tengeri szörny előadása után.

 

20150313_122108

 

Szeretettel gratulálunk!

 

Álljon itt egy régi híradás Ágiról és Kariról, melyben pályájukról olvashattok:

kereplo

Forrás: OSZMI

Jön a bábszínházi világnap – Ünnepeljünk együtt!

Babszinhazi_vilagnap2014_BudapestBabszinhaz_Gellertfurdo_GalosMihalySamu

 

A bábszínházi világnapról

 

Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ennek kapcsán 2003 óta szerte a világon, így természetesen Magyarországon is zajlottak események, de tavaly gondoltunk egy merészet.

 

Ünnepeljünk mi, magyar nyelvű bábosok – határon innen és túl – együtt, vigyük ki a bábot váratlan helyszínekre, szokatlan körülmények közé, hogy azok, akik utoljára talán gyermekként jártak bábszínházban, újra felfedezhessék ezt a fantáziának határt nem szabó műfajt. És persze az is célunk volt, hogy megismerjenek bennünket a nézők: azokat, akik évek, sőt évtizedek óta vannak a pályán, és találkozzanak a legfiatalabb bábos generációval. A gondolatot tett követte, és húsz településen mintegy negyven bábszínház, független társulat, szakmai egyesület, oktatási intézmény készült erre a napra egyedi produkcióval. Szerencsére az időjárás is mellénk állt, így a 2014-es meteorológiai tavasz első napja sokak számára emlékezetessé vált.

 

Játszottunk gyógyfürdőkben és plázákban, az Operában és polgármesteri hivatalban, piacon és könyvesboltban, kisföldalattin és villamoson, volt bábos felvonulás és gólyalábas flashmob, bábkészítő foglalkozás és vetélkedő, több bábszínház pedig erre a napra időzítette bemutatóját. Az egyértelműen pozitív visszajelzések arra sarkalltak bennünket, hogy 2015-ben ne csupán megismételjük azt, ami tavaly sikert aratott, hanem új, még izgalmasabb dolgokkal készüljünk.

 

Valljuk: a báb nem korosztály, hanem műfaj, ezért kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra érdekes, vonzó programot. Avatunk babajátszóteret, birtokba veszünk üres üzlethelyiségeket és városi tereket, buszozunk, biciklizünk, nyílt próbát tartunk, beállunk a cukrászda és a kocsma pultja mögé. Aki a műsorfüzetet tüzetesen végigböngészi, legyen az régi bábrajongó vagy a műfajjal még csak most ismerkedő, meggyőződhet arról, hogy ebben az évben is nagyszabású varázslatra készülünk.

 

Olyan varázslatra, ami egyszeri és megismételhetetlen. Arra kérjük, ne csupán nézője, hanem aktív részese is legyen az élménynek, hiszen nem csupán a közönségért, de a közösségért is dolgozunk!  Csatlakozzon hozzánk – bízunk abban, hogy 2015. március 21-én is belép velünk a határtalan fantázia birodalmába, mert a bábosoknak nincs lehetetlen!

 

babszinhazi

 

A Bábszínházi világnap résztvevője…

 

a  Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a budapesti Aranyszamár Színház, a Budapest Bábszínház, az ESZME – Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete, a Fabula Bábszínház, a Kisvirág Bábcsoport, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Marica Produkció, a Maszkaron Társulat, a Mikropódium Családi Bábszínház, az Országos Színházi Múzeum és Intézet – Bajor Gizi Színészmúzeum, Sarkadi Bence, a Stúdió K Színház, a Spiritusz Egyesület, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Trambulin Színház, a Vasas Művészegyüttes, a debreceni Hepp Trupp, a Mesebolt Bábszínház (Szombathely), a debreceni Vojtina Bábszínház, az egri Harlekin Bábszínház, a győri Vaskakas Bábszínház, a kaposvári BábSzínTér, a Ziránó Színház (Hottó), a kecskeméti Ciróka Bábszínház, a pécsi Bóbita Bábszínház, a szegedi Barboncás Társulat ésa  Kövér Béla Bábszínház, a veszprémi Kabóca Bábszínház, a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a csíkszeredai Minden, ami bábszínház, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara, a Magyar Színházi Intézet, a Minden, ami bábszínház, a Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a nagyváradi Szigligeti Színház, Lilliput Társulata, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

 

A Bábszínházi világnap eseményeinek fővédnöke 2015-ben ismét dr. Áder János köztársasági elnök.

A budapesti programok védnöke Tarlós István polgármester.

A szegedi programok védnöke dr. Botka László polgármester.

 

kippkoppp

 

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház programja

 

A báb az utcán hever

 

Bábhol, bábmikor, bábmivel, bábkinek, bábhogyan, bábmit. A Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház 5 művésze pár órára elszabadul… A századfordulót idéző hangulatban, hétköznapi tárgyakkal, a meseirodalom, a színház-és filmművészet gyöngyszemeiből játszunk el villanásokat a közönség és a véletlen segítségével. Résztvevők:         Alexics Rita, Bodnár Zoltán, Gazdag László, Kecskeméti Gábor, Ruszina Szabolcs. A program ingyenes.

 

Hol látható?

14:00 XIII. kerület Hollán Ernő utca eleje, a Jászai Mari tér felől

15:00 V. kerület Szent István tér, a Bazilika előtt

16:00 VI. kerület Liszt Ferenc tér, az Ady-szobornál

 

 9:30, 11:00 Kippkopp gyerekei

Bábelőadás Marék Veronika klasszikus történetéből.

Hol látható? Kolibri Fészek (Andrássy út 74.)

 

Várunk benneteket szeretettel!

 

 

 

Nyílt próbát tartunk! – Közeleg a Háromnegyed premierje

IMG_0927b

 

 Nyílt próbát tartunk!

 

Sok szeretettel várunk Benneteket 2015. március 20-án 17 órára a Kolibri Pincébe (VI. Andrássy út 77.), új bemutatónk, a Háromnegyed/Apa Anya Fiú Lány – két egyfelvonásos nyílt próbájára.

 

Az előadás után a Háromnegyed szerzőjével, Oláh Horváth Sárával, és a rendezővel, Tóth Józseffel beszélgetünk.

 

“Nem szabad általánosítani. Különböző válástörténetek vannak, mindegyiket tiszteletben kell tartani” – véli Oláh Horváth Sára, aki darabjában a válás problematikáját vizsgálja. “Nem mindegy, mikor történik a válás egy család életében, harag, agresszió esetleg erőszak szerepet játszik-e benne, ki megy el, ki marad, haragban vagy békében búcsúznak a felek; nem beszélve a folytatásról, lesz-e új családjuk… Bonyolult és összetett dolgok ezek. Csak egy biztos, válás közben mindenki sérül. Az, hogy milyen mértékben, teljesen egyéni. A legfontosabb talán az, hogy kibeszéljünk mindent családon belül és kívül, ami fájdalomhoz vezethet. Meg kell értenünk a másik problémáját is ahhoz, hogy feloldódjanak a konfliktusok” – mondja a szerző, akive a Marie Claire oldalán olvashattok interjút.

 

100 Ft-os regisztrációs jegyek a színház szervezésén Pánti Évánál kérhetők. (311 08 70, 312 06 22, pantieva@freemail.hu).

 

Szereplők: Megyes Melinda, Krausz Gábor, Molnár Zsófia Boróka m.v., Mészáros Tamás

Rendező: Tóth József

Az előadásokat 14 éves kortól ajánljuk.

 

IMG_0681b

 

A produkcióról

 

A Háromnegyed – Apa Anya Fiú Lány Oláh-Horváth Sára Háromnegyed és Holger Schober Apa Anya Fiú Lány című művéből készül Kovács Kristóf fordításában. A dramaturg Horváth Péter, irodalmi munkatárs Németh Ákos, zeneszerző Novák János. A jelmezekért Megyes Melinda, a díszletért pedig a rendező, Tóth József felel.

 

A Háromnegyed a Kolibri Színház ifjúsági drámapályázatának díjnyertes alkotása. A történet egy kamasz testvérpárról, egy lányról és egy fiúról szól, akik édesanyjukkal maradnak szüleik válása után, így lesz az addig biztonságérzetet adó „négynegyedes” családból „háromnegyedes”, csonka család. Miért és hogyan történt a szakadás? Ki a „felelős”? – többek között erre is keres választ a darab.

 

Míg az Apa Anya Fiú Lány azt kutatja, miként szerezhet egy elárvult fiú új családot magának. Ha jó fiú, és szerencséje van, örökbe fogadják. Ha nincs szerencséje, és nem is jó fiú, ő fogad örökbe apát, anyát, lánytestvért. És vajon lehetünk-e olyan nyomorultak, hogy a szeretet látszatával is beérjük?

 

Macska voltam Londonban – Elértük az 50. előadást!

„Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” (Ottlik Géza)

Paul Gallico világsikerű regénye,  a Jennie, te drága  zenés színpadi feldolgozása a távoli Londonba kalauzolja el nézőit: “alulnézetből” ismerhetjük meg a várost, egy macskalány és egy macskává lett kisfiú szemével, Novák János rendezésében.

„Paul Gallico: Jennie, te drága című regénye a könyvtárak leggyakrabban kölcsönzött gyermekkönyvei közé tartozik. Olvasása sok örömöt szerzett kisebbeknek és nagyobbaknak, és – ha jól sejtem – szüleiknek is. Én is izgatott örömmel olvastam végig a bűbájos történet a tízéves kisfiúról, aki macskává változva újra felfedezi maga körül a világot – ezúttal alulnézetből. Ami korábban egyszerűnek és biztonságosnak látszott, az most veszélyes és bonyolult. „Macskatapasztalata” segíti mélyebben megismerni környezetét és önmagát. Fantasztikus kalandja végén már készen áll arra, hogy „nagyfiú” legyen” – mondta Horváth Péter, a színpadi változat szerzője a gyerekszinhaz.hu interjújában.

 

 

“A történet egymást váltó érzelmes és izgalmas jeleneteit nem volt nehéz színpadra írnom Novák János barátom számára, akivel már sokszor dolgoztunk együtt hasonló felállásban. Őszintén remélem, hogy János dallamaiba öltöztetett macskáink színpadi története legalább annyi örömöt szerez majd nézőinek, mint az eredeti regény az olvasók számára” – tette hozzá Horváth.

 

 

“Jenniet játszom, azt a macskalányt, aki bevezeti Petit, a főszereplőt a macskák világába. Peti kisfiúból változik a darab elején cicává, és nagyon élvezetes azt megélni, hogy a jelenetek során hogyan fejlődik, változik, veszíti el a kezdeti bizonytalanságát, és lesz egyre bátrabb, ügyesebb. (…) Igen cselekményes, fordulatosa  történet, sok zenével, élő zenekarral játsszuk, igazi nagyszabású vállalkozás” – fogalmazott Megyes Melinda.

 

macska

 

A 168 óra kritikusa szerint a Kolibri pompás gyermekmusicalt vitt színpadra. “A remek dalok, táncok, a mozgalmas jelenetek, a vicces macskamaszkok, a cintányérozó egerek, a kitűnő ötletek és karakterek lenyűgözik a nézőtéren ülő gyerekeket. A felnőttek pedig eltöprenghetnek, miért nevezik az angol macskákat skót társaik idegenszívűeknek” – áll Ferencz Zsuzsa írásában.

 

 

Míg a Vasárnap Hírekben Csepelyi Adrienn úgy fogalmazott: “A színészek bámulatos gyorsasággal váltanak jelmezt és szerepet, Orosz Klaudia díszlete mindössze néhány okosan megtervezett fémállvány, ami számtalan funkciót betölt. A macskák kórusának mozgása, gesztuskészlete lelkiismeretesen kidolgozott – a főszereplők, Megyes Melinda és Fehér Dániel, valamint a három pletykás főmacskalány (Alexics Rita, Rácz Kármen, Rácz Kriszta) mozgása például néhol egészen cicaszerű: az a jellegzetes “macskaság”, amin könnyesre szoktuk röhögni magunkat a Youtube-videókon. Szanitter Dávid főkandúrja frenetikus sikert arat a nők körében, Krausz Gábor patkányát pedig a gyerekek imádják. A parányi epizódszerepek alakítói a maximumot hozzák: a premieren a két tűzoltó (Czupi Dániel és Bárdi Gergely) kapta az első nyíltszíni tapsot, pedig a páros percekig van csak színen. Az angol-skót rivalizálás megjelenítése igazi felnőttcsemege. A helyzet- és jellemkomikum mellett az alapanyag bővelkedik a mélyebb mondanivalóban is (ember és házi-, illetve kóbormacskák viszonya, idős emberek magánya), így igazi többször nézős darabról van szó”.

 

 

Március 8-án immár 50. alkalommal igyekeztünk bizonyítani a leírtakat.

 

 

Legközelebb március 9-én és 10-én 10 órakor, április 24-én 10 órakor és 25-én 15 órakor várunk benneteket a Macska voltam Londonban előadására!

 

Tudtátok?   Paul William Gallico olasz emigráns zenész szülők gyerekeként New Yorkban született, és sportújságíróként indult. Karrierjét a bokszoló Jack Dempsey-vel készült interjú indította el, melyben megkérte alanyát, üsse meg, majd megírta, milyen az, amikor egy világbajnok nehézsúlyú bokszoló kiüt valakit… Az így ismertté vált újságíró hamar az irodalom felé fordult, novelláiból és kisregényeiből számtalan filmes adaptáció is született. Előszeretettel szerepeltet műveiben nem emberi alakokat, bábokat, teheneket, libákat… Öt könyvet írt macskákról.

Rajzokon köszön vissza A trollgyerek

November 28-án, a Nobel-díjas Selma Lagerlöff A trollgyerek című művéből tartottunk bemutatót.

 

Ebben a költői mesejátékban egy troll banya cseréli el emberi szemnek visszataszító gyermekét egy erdőn átutazó fiatal pár szép, egészséges csecsemőjére. Az anya észreveszi, hogy kisbabája megváltozott, furcsa, ellenszenves tulajdonságai lettek, mégis sajátjaként bánik vele. Férje és a falusiak azonban nem tudnak megbékülni a rút jövevénnyel. Azt gondolják, ha megölik, visszatérhet hozzájuk az elcserélt kisfiú. A darab többek között azt a kérdést járja körül, kinek van igaza, annak, aki gyilkolni akar, vagy annak, aki a szívére hallgat.

 

A trollgyereket legközelebb március 23-án és 24-én 15 órakor játsszuk a nagyyszínpadon.

 

atrollgy1

 

A kritika így látta a produkciót:

 

A Magyar Narancs írásából:

 

Selma Lagerlöf: A trollgyerek Ha a Rév Fülöp a gyerek­előadások könnyed, szórakoztató vonalát képviseli, akkor A trollgyerek a súlyosabb témákat feszegető, szűkebb közönséghez szóló művészszínház. A svéd Selma Lagerlöf – a Nils Holgersson írója, az első nő, aki 1909-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat – ebben a balladisztikus mesében a minden kultúrában létező váltott gyerek témáját járja körül, és ezzel ősi szülői és gyermeki félelmeket mozgat meg. Az erdőben sétálva egy boldog, jómódú házaspár szépséges, rózsaszín csecsemőjét elcseréli a maga csúf, visszataszító gyerekére egy troll­banya. Hogyan fogadja ezt a szűkebb és a tágabb környezet? Az anyában (Megyes Melinda) a kezdeti viszolygás ellenére felülkerekedik az együttérzés, ám az apa (Mészáros Tamás) képtelen elfogadni a rusnya teremtményt, a babonás falubeliek pedig legszívesebben agyonvernék. A szülők közt mélyül a konfliktus, barátaik elmaradnak, a családi birtok ügyei lejtmenetbe fordulnak. Egyik sorscsapás a másikat éri, és az apa nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mindennek a váltott gyerek az oka – ami annál kínosabb, hisz a kis troll vésze­sen emlékeztet egy közönséges kölökre: naphosszat üvölt, de elége­detten szuszog, ha megkapta a maga gilisztaadagját, rühelli a körömvágást, de rá lehet venni, ha cserébe belenézhet a varródobozba. Slágergyanús dalok árnyalják a karakterrajzokat Novák János és Fábri Péter szerzésében (ilyen például a „Nem kell ez a tej, kiborít ez a tej…” kezdetű nóta), és jelentősen oldja a feszültséget Fehér Dániel remeklése a trollfióka (illetve az embergyerek és a mesélő) szerepében. (Forrás: Magyar Narancs)

 

 

A 7óra7 írásából: 

 

Fehér babagrimaszai élénkek és játékosak, jól kiegészítik egymást Megyes Melinda szeretet és undor között ingadozó anya figurájával és Mészáros Tamás gyűlölködő apájával. Az Alexics Rita és Czupi Dániel által játszott cselédek mellékszála alkalmanként feleslegesen megakasztja a cselekményt, de az ő játékukra sem lehet panasz. És a színészi jelenlétre szükség is van: semmi felesleg nincs a színpadon, a nézőknek maximálisan ki kell aknázniuk a fantáziájukat, ami elsősorban a színészeken múlik. A díszlet (Orosz Klaudia) lényegében két-három piros bútordarabból, pár jelzésértékű kellékből és a teret elválasztó falakból, valamint tükörből áll, amelyek hol épület belsőként, hol erdőként funkcionálnak. A lényegében üresnek ható színpadon kinyílik az előadás, elfér egymás mellett a mesebeli erdő és a realisztikusabban ábrázolt, feszült családi miliő is.

 

trollgy

 

Ráadásul találkozunk pár egészen érdekes megoldással is: az egyik jelenetben, ahol kigyullad a család háza, a földön fekvő színészek egy megdöntött tükör segítségével sokszorozódnak meg, mintha sziluettjeik fekvő önmaguk mögött állnának, ezzel fokozva a felfordulás és a káosz érzetét. Más módon, de hasonlóan érzékletes, amikor a színpadon lévő pár bútordarabot, látszólag nem túl stabilan egymásra rakják, és a szereplők azon egyensúlyoznak, mintha csúszós hegyi ösvényen, a szakadék szélére kapaszkodnának fel.

 

 

Mindehhez Novák János rendező pergő ritmust diktált, gyors jelenetváltásokkal és rövid, könnyed zenei betétekkel, amelynek az instrumentális részét a nézőtér mellé bezsúfolt háromfős zenekar biztosította. Így lett A trollgyerek egy sodró, fantáziadús gyerekszínházi előadás, amelynek egy-egy színpadi megoldását kifejezetten élvezhetik a felnőttek is. (Forrás: 7óra7)

 

Így köszön vissza rajzokon A trollgyerek:

 20150302094619991_0001

1.

20150302094630146_0001

2.

20150302094642888_0001

3.

20150302094656951_0001

4.

20150302094709238_0001

5.

20150302094730176_0001

6.

20150302094743705_0001

7.

20150302094754274_0001

8.

20150302094754274_0001

9.

Köszönet a rajzokért közönségünknek!

 

“Mindig ébren tart egy küzdelem” – Interjú Oláh Horváth Sárával

Háromnegyed – Apa, Anya, Fiú, Lány címmel két egyfelvonásost mutatunk be március 21-én, Tóth József rendezésében a Kolibri Pincében. A produkció Holger Schober Apa Anya Fiú Lány és Oláh-Horváth Sára Háromnegyed című művéből készül.

 

A Háromnegyed a Kolibri Színház ifjúsági drámapályázatának díjnyertes alkotása. A történet egy kamasz testvérpárról, egy lányról és egy fiúról szól, akik édesanyjukkal maradnak szüleik válása után, így lesz az addig biztonságérzetet adó „négynegyedes” családból „háromnegyedes”, csonka család. Miért és hogyan történt a szakadás? Ki a „felelős”? – többek között erre is keres választ a darab. A szerzővel beszélgettünk, aki jelenleg Marosvásárhelyen tanul rendező szakon.

 

s sajtó 2

Oláh Horváth Sára 

 

Miért kezdtél el a színház iránt érdeklődni? Hogy született meg a döntés, hogy színháztudomány szakra jelentkezz?

 

Érdekes, nem telt el olyan sok idő a veszprémi egyetemista évek óta, mégis olyan, mintha egy másik dimenzióban történt volna mindaz, amit akkor megéltem. Az útkeresésről szólt ez az időszak. Tisztáznom kellett magamban, hogy mi érdekel a világból, mihez mennyi közöm van, fel kellett mérnem, mire lehetek képes. Az érettségi után, azon kortársaimmal ellentétben, akik a szakmába készültek, nekem eszembe sem jutott, hogy a színház gyakorlati oldalával ismerkedjek. Furán hangzik, de azonkívül, hogy szeretem, tényleg semmit nem tudtam a színházról. Akkoriban még nem vágytam el Veszprémből, tehát adta magát a bölcsészkar. Egyáltalán nem bánom, hogy színháztudományi szakot is végeztem, sok támogatást adott a megszerzett tudás és tapasztalat. Az egyetem alatt lassan, de biztosan kerültem egyre közelebb a színházhoz. Mielőtt új feladatot vállaltam volna, mindig jól megnéztem magamnak, mi vár rám, és csak akkor léptem tovább, amikor megbizonyosodtam róla, hogy a nehézségek ellenére szeretnék írni, rendezni, esetleg színészkedni. De a mai napig nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért pont a színház… Úgy érzem, ez olyan, mint a szerelem, ha megtudod mondani miért, már régen rossz. Az ösztönök vezettek, egy érzés vonzott. Egyelőre nem találtam szebb kifejezőeszközt, ami által mélyebben és őszintébben tudok mesélni, mint a színház.

 

Arra miért szántad rá magad, hogy statisztálj a Petőfi Színházban?

 

Nem hiszek a véletlenekben, de ez a történet pont egy véletlennel indult. Épp órára mentem, amikor összetalálkoztam két ismerősömmel a színház mellett, akik elmondták, hogy 5 perc múlva kezdődik egy válogatás. Először nem akartam részt venni rajta, nem is tudtam pontosan mire lehet jelentkezni. Másnap viszont óra helyett egyenesen a színházba mentem. Valószínűleg akkor kezdődött minden. Statisztaként fegyelmet és figyelmet tanultam, megismertem, hogyan és ami a legfontosabb, kikből épül fel egy előadás.

 

A Pannon Egyetem után mesterszakot kezdtél a Károlin, majd Marosvásárhelyen, rendező szakon folytattad. Hogy érett meg benned a felismerés, hogy rendezni szeretnél? 

 

A Károlit egy év után, Vásárhely miatt hagytam félbe, de a rendezés már a veszprémi időkben elkezdett érdekelni. Egy színész barátommal kaptunk is lehetőséget, hogy csináljunk a Játékszínben egy monodrámát. Átírtam és rendeztem a Woyzecket, így született meg a Wojcek. Akkor már két éve statisztáltam a Petőfiben és folyamatosan érett bennem az elhatározás. Elkezdtem érezni, hogy a rész helyett az egész érdekel, egy komplex világ, amit meg kell és játszótársakkal együtt meg lehet teremteni. Azóta is élvezem, hogy egy közös cél érdekében alkotunk, hogy gyors döntéseket kell hoznom, hogy mindig ébren tart egy gondolat, egy érzés, egy küzdelem. Ez az éberség az, ami miatt szeretek színházzal foglalkozni. Iletve azért, mert az ember nemcsak tanúja, hanem segítője egy-egy kivételes színpadi és emberi pillanat megszületésének.

 

Egyszer úgy fogalmaztál, hogy kifejezetten az osztályfőnököd, Bocsárdi László miatt jelentkeztél Marosvásárhelyre. Mi az, amit ő képvisel számodra?

 

Szerintem Laci előadásai zsigeriek és pontosak, mint ő maga. A színházban új dimenziót nyit és teremt.

 

Miként tud ő mestered lenni?

 

Különös, de leginkább úgy, hogy szabadságot hagy, elfogadja az én világomat, a látásmódomat és „csak” figyelmeztet bizonyos dolgokra. Mindig a keresés felé terel. Azt hiszem, számomra is a kutatás a fontos, és az, hogy feszegessem a saját határaimat. Legalábbis erre törekszem. Az utóbbi három rendezésem különböző színházi nyelven szólt, mégis tetten érhető volt, hogy általam jött létre. Örülök ennek a változatosságnak, és igyekszem megőrizni a nyitottságomat.

 

Volt-e Lacinak olyan gesztusa, tanácsa, útmutató gondolata, amit őrzöl magadban?

 

Persze, rengeteg. Elsőként az, hogy nincsenek tételmondatok, de vannak mélységek úgy az életben, mint a színpadon. Nála kezdtem el tudatosan tanulni a színházról. Állandóan jár az agyam; egy mondatán, észrevételén órákig szoktam gondolkodni. Hihetetlen, hogy rálát mozzanatokra, hogy észrevesz egy előadásban, mint embert. Vannak történeteim, amik Lacihoz fűződnek, de ezeket nem lehet elég részletezően leírni. Az egyetemi munkáim közül az eddigi legfontosabb a MEDEIA volt, nagyon megdicsért azért, mert “végig látott benne”. Ez az előadás nemrég ment a Jurányiban, így nagyjából 8 hónap után viszontláthattam magam egy darabban. Nagyon fura, már-már kellemetlen érzés volt. Szembesültem azzal, hogy mennyi szakmai és emberi változáson mentem keresztül.

 

Azt nyilatkoztad, a szürrealista látásmód közel áll hozzád. Miért?

 

Szeretek megragadni egy-egy fontos pillanatot, szeretem, ha egyszerre két világ mutatkozik meg, ha úgy, mint egy filmben, lehet közelíteni és távolítani, ha be lehet bújni valakinek a gondolataiba, ha nem csak egy realista képsort látunk pörögni.

 

Ez miként tükröződik a munkáidban?

 

Különböző színházi eszközökkel lehet dimenziót váltani. Számomra például rendkívül fontos egy darab zenei világa, alapvetően a zenéből indulok ki, mert nagy segítségemre van, inspirál. Ezért állandó zeneszerzővel dolgozom, akivel az első pillanattól kezdve értjük egymást, és adott esetben nem félünk püfölni a másikat. Egy barátom nemrég azzal viccelődött, hogy a Makrancos Kata rendezésem expresszionista, míg nyáron rendezett Orpheusz szürrealista. Az ember hajlamos felcímkézni a dolgokat, egy fogalommal azonosítani egy művet. Ezzel nincs semmi baj, eddig én is ezt csináltam, de rájöttem, hogy nem szabad kategorizálni, mert az egy idő után beszűkít és korlátoz a gondolkodásban.

 

Hogy kezdtél el írni? 

 

Én is úgy kezdtem, mint sokan mások. A gimiben verseket írogattam, de nem vettem magam komolyan, csak hagytam, hogy folyjanak a gondolatok. A színház adott értelmet az írásnak is, hiszen rájöttem, hogy nem elégít ki, ha csak kiírom magamból a szöveget, azért teszem, hogy valamilyen módon életre keljen. Ha valamit nagyon el akarok mondani és épp nincsenek velem a társaim, hogy eljátsszuk, akkor marad az írás. Nagyon szeretem, megnyugtat, miközben az agyam és a képzeletem ezer járatlan úton jár és különböző energiákat, érzelmeket mozgat. Viszont ha elkezdünk dolgozni velük, az írásaimra szigorúan úgy tekintek, mint munkaanyagra: ha valamit húzni kell, akkor elengedem, kidobom. Az első komolyan vehető írásom a Woyzeck-parafrázis volt 3-4 évvel ezelőtt. Egyébként nem tudok menekülni ettől a témától, az eredeti darabot most fogom elkezdeni próbálni Vásárhelyen a csapatommal. Nemrég írtam egy prózaszöveget is Tumultus a placcon címmel, ennek egy részlete már meg is jelent a Vár Ucca Műhelyben. Ezt a történetet például végig filmként láttam magam előtt, miközben kidolgoztam.

 

A Kolibri pedig márciusban mutatja be Háromnegyed című darabodat, ami a színház drámapályázatán nyert…

 

A kezdet mindig nagyon nehéz. Évekig olvastathatsz egy szöveget, mire valaki felfigyel rá vagy érdeklődést mutat iránta. Egy pályázat mindig jó lehetőséget jelent. Öröm volt számomra az is, hogy csak a szövegen múlt a Háromnegyed sorsa, hiszen a pályázat a nyertes mű útját is kijelölte. Tehát tudtam, hogy ha jó a darab, bemutatják. Mindig jóleső érzéssel tölt el, ha egy színház vagy egy rendező esélyt ad egy új dráma megszületésére. Rendezőként engem is érdekelnek az új szövegek, íróként pedig – annak ellenére, hogy a saját szövegemmel is dolgozhatnék- pont az foglalkoztat, hogy más rendezőhöz társuljak.

 

Milyen élményekből merít a Háromnegyed?

 

Eddig alapvetően saját vagy hallott élményekből merítettem. Nagyon sok csonka családban nevelkedett fiatal vett és vesz körül. A dráma töredékes formáját tekintve pedig a lengyel kortárs szerzők hatottak rám.

 

Hogy látod, mennyiben formálja (át) egy gyerek és egy szülő személyiségét a válás?

 

Nem szabad általánosítani. Különböző válástörténetek vannak, mindegyiket tiszteletben kell tartani. Nem mindegy, mikor történik a válás egy család életében, harag, agresszió esetleg erőszak szerepet játszik-e benne, ki megy el, ki marad, haragban vagy békében búcsúznak a felek; nem beszélve a folytatásról, lesz-e új családjuk… Bonyolult és összetett dolgok ezek. Csak egy biztos, válás közben mindenki sérül. Az, hogy milyen mértékben, teljesen egyéni. A legfontosabb talán az, hogy kibeszéljünk mindent családon belül és kívül, ami fájdalomhoz vezethet. Meg kell értenünk a másik problémáját is ahhoz, hogy feloldódjanak a konfliktusok.

 

Mennyit egyeztettetek a darabról a rendezővel, Tóth Józseffel, a dramaturggal, Horváth Péterrel, és az irodalmi munkatárssal, Németh Ákossal? 

 

Ákos volt kezdetben a lelkesítő, a drámát is ő választotta anno. Sokat beszélgettünk a karakterekről, olyan tulajdonságaikról, amelyek nem feltétlenül jelennek meg a szövegben. Péter tett rendet, ő tisztázta le a szöveget. Jocóval pedig a próbák alatt változtatunk még apróságokon, idomítjuk a darabot a színészekhez, a készülő előadás ritmusához.

 

Milyen gondolatokat ébreszt benned, hogy megelevenedik az, amit papírra vetettél?

 

Inkább a rendező figyel bennem. A szerző már csak pontosít. Sokat lehet tanulni abból is, ha másokat látok dolgozni, miközben részese vagyok a munkának. Látom, hogy ilyen is van, úgy is lehet. Jocó például nagyon érzi és követi a szöveget, ez jó érzés és éberen tart engem is, mint rendezőhallgatót. Abszolút tiszteletben tartom Jocó szándékát, hiszen ő képzelte el az előadás világát, bizonyos értelemben a dráma csak kiindulási pont, a koncepció alapja. Ahogy haladunk a próbafolyamatban, egyre több pillanatban csillan meg a valóság. Az nagyon izgalmas, amikor érzem, hogy elkaptak, vagy pont úgy kaptak el egy mozzanatot, ahogy azt a papír fölött gondoltam.

 

Egy interjúban kifejtetted, a színházi munkát a leginkább azért élvezed, mert szeretsz állandó interakcióban lenni az emberekkel. Ez hogy tudatosult benned? Mennyi kétség vagy nehézség elé állít a választásod?

 

Szerencsére valódi nehézségek, kétségek eddig nem kísértettek. Persze előfordul, hogy az ember kicsit fáradtabb, ingerültebb, de ez elmúlik. Ha igazán lelkes vagy és hittel teli, akkor apróságok nem tántoríthatnak el a céltól. A legjobban azt szeretem a munkában, hogy egyaránt szót kell tudnom érteni a színésszel vagy a műszakkal. Hihetetlenül élvezem, hogy több síkon kell gondolkodnom, hogy számos terület képviselőjétől tanulhatok, miközben talán én is átadok másoknak valami hasznosat.

 

Sokan mondják, hogy másként közelít egy női rendező, író. Te mit gondolsz erről?

 

Nem is lehetne másképp, hiszen máshogy vagyunk kódolva. Másként megyünk végig ugyanazon az úton. Az ember nem is tudja szóval kifejezni a különbséget, egyszerűen csak érződik a végeredményen. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Nem törekszem tudatosan arra, hogy valami nőciset csináljak, de visszatekintve az elmúlt egy évemre, nehéz lenne nem észrevenni, hogy a női sorsok erősen jelen vannak a munkáimban, komolyan foglalkoztatnak.

 

A szakmabeliek többsége a színházi munkát életformaként definiálja. Te hogy érzed, teljes embert kíván a munkád?

 

Szerintem, ha más területen dolgoznék, akkor sem tudnám félig vagy csak „részemberként” végezni a munkámat. Mentálisan és érzelmileg is teljesen igénybe vesz a rendezés, ha úgy tetszik napi 24 órát foglalkoztat, pláne, hogy rengeteg ügyintézéssel jár. Ha szükséges vagy csak akkor elérhetőek az emberek, akkor éjjel kettőkor próbálunk, pontosítjuk a zenét vagy fejezzük be a díszletet. A rendező áll középen, természetes, hogy a megoldandó problémák nála landolnak. Gondot az okoz, ha valaki ezt az állandó hajtást nem bírja vagy csak stresszt és kellemetlenséget okoznak számára a problematikus helyzetek. Akkor valószínűleg rossz pályát választott. A teherbírás és a kitartás hozzátartozik a színházhoz.

 

Ha most választhatnál három pillanatot, amit megélhetnél a pályád során, mi volna az?

 

Megpróbálok mindig a következő feladatra koncentrálni, hiszen lépésről lépésre haladunk előre. Nem álmodom arról, hogy mondjuk öt év múlva enyém legyen az Oscar. Ha ilyesmire vágynék, az rosszat jelezne. Számomra az a fontos, hogy minél több embertől tanulhassak. Leginkább folyamatos fejlődésre vágyom, és szeretném megőrizni a bizalmamat, a barátságokat és a színházba vetett remény tisztaságát.