Blattner Géza-díjat kapott Török Ágnes

2015. 03. 13.

Nagy örömhírt szeretnénk tudatni veletek: kollégánk, Török Ágnes kapta idén a Blattner Géza-díjat!

20150313_121539

 

Nagy örömhírt szeretnénk tudatni veletek: kollégánk, Török Ágnes kapta idén a Blattner Géza-díjat, amely a kiemelkedő bábművészeti tevékenység – bábszínész, rendező, tervező, dramaturg, zeneszerző, műfordító – elismerésére adományozható legmagasabb állami kitüntetés.

 

„Ági alapítása óta a Kolibri Színház színésznője és egyben alkotója. Férjével és alkotótársával, a szintén Blattner Géza-díjas Szívós Károllyal több mint 20 éve hoznak létre olyan előadásokat, amelyek meghatározó szerepet töltenek be a Kolibri művészi arculatának alakításában” – mondja Novák János igazgató.

 

ágikari

 

„Minden sikerüket együtt érték el, de talán Kari több elismerésben részesült. A Blattner-díj ezért is járt már Áginak. Két szerény, kedves emberről van szó, aki megbízhatóan innovatív, és miközben folyamatosan képes megújulni illetve a legkülönfélébb előadásokban helytállni, önálló, felismerhető stílust képvisel a magyar bábművészetben. Olyasminek vannak a birtokában, amit csak a legjobb bábosok tudtak, akik még azokban a formákban hittek, amelyeket maguk hoztak létre. A szakma ősi szeretete nemcsak munkáikban nyilvánul meg, hanem abban is, ahogy tanítványaikhoz viszonyulnak, akik közül sokan jutottak el színművészeti egyetemekre, színházakba, külföldre” – fogalmazott Novák János, aki a társulattal együtt köszöntötte a díjazottat a Locspocs, a kis tengeri szörny előadása után.

 

20150313_122108

 

Szeretettel gratulálunk!

 

Álljon itt egy régi híradás Ágiról és Kariról, melyben pályájukról olvashattok:

kereplo

Forrás: OSZMI