Nyílt próbát tartunk! – Közeleg a Háromnegyed premierje

2015. 03. 10.

Március 21-én premiert tartunk, előtte pedig nyílt próbán látunk vendégül titeket. Már lehet jelentkezni az eseményre!

IMG_0927b

 

 Nyílt próbát tartunk!

 

Sok szeretettel várunk Benneteket 2015. március 20-án 17 órára a Kolibri Pincébe (VI. Andrássy út 77.), új bemutatónk, a Háromnegyed/Apa Anya Fiú Lány – két egyfelvonásos nyílt próbájára.

 

Az előadás után a Háromnegyed szerzőjével, Oláh Horváth Sárával, és a rendezővel, Tóth Józseffel beszélgetünk.

 

„Nem szabad általánosítani. Különböző válástörténetek vannak, mindegyiket tiszteletben kell tartani” – véli Oláh Horváth Sára, aki darabjában a válás problematikáját vizsgálja. „Nem mindegy, mikor történik a válás egy család életében, harag, agresszió esetleg erőszak szerepet játszik-e benne, ki megy el, ki marad, haragban vagy békében búcsúznak a felek; nem beszélve a folytatásról, lesz-e új családjuk… Bonyolult és összetett dolgok ezek. Csak egy biztos, válás közben mindenki sérül. Az, hogy milyen mértékben, teljesen egyéni. A legfontosabb talán az, hogy kibeszéljünk mindent családon belül és kívül, ami fájdalomhoz vezethet. Meg kell értenünk a másik problémáját is ahhoz, hogy feloldódjanak a konfliktusok” – mondja a szerző, akive a Marie Claire oldalán olvashattok interjút.

 

100 Ft-os regisztrációs jegyek a színház szervezésén Pánti Évánál kérhetők. (311 08 70, 312 06 22, pantieva@freemail.hu).

 

Szereplők: Megyes Melinda, Krausz Gábor, Molnár Zsófia Boróka m.v., Mészáros Tamás

Rendező: Tóth József

Az előadásokat 14 éves kortól ajánljuk.

 

IMG_0681b

 

A produkcióról

 

A Háromnegyed – Apa Anya Fiú Lány Oláh-Horváth Sára Háromnegyed és Holger Schober Apa Anya Fiú Lány című művéből készül Kovács Kristóf fordításában. A dramaturg Horváth Péter, irodalmi munkatárs Németh Ákos, zeneszerző Novák János. A jelmezekért Megyes Melinda, a díszletért pedig a rendező, Tóth József felel.

 

A Háromnegyed a Kolibri Színház ifjúsági drámapályázatának díjnyertes alkotása. A történet egy kamasz testvérpárról, egy lányról és egy fiúról szól, akik édesanyjukkal maradnak szüleik válása után, így lesz az addig biztonságérzetet adó „négynegyedes” családból „háromnegyedes”, csonka család. Miért és hogyan történt a szakadás? Ki a „felelős”? – többek között erre is keres választ a darab.

 

Míg az Apa Anya Fiú Lány azt kutatja, miként szerezhet egy elárvult fiú új családot magának. Ha jó fiú, és szerencséje van, örökbe fogadják. Ha nincs szerencséje, és nem is jó fiú, ő fogad örökbe apát, anyát, lánytestvért. És vajon lehetünk-e olyan nyomorultak, hogy a szeretet látszatával is beérjük?