Színházunk 2012. december 1-én mutatta be a Ljudmila Ulickaja művéből készült Százlábúak láb alatt című előadást. A világhírű orosz írónő november 27-én tekintette meg a produkciót. Sok aláírást osztott és meseírói terveiről is beszélt…

 

Magyar fordítója így méltatja Ulickaja-t:

 

„Olyan íróról van szó, aki visszaadta a történetmondás becsületét, értékét, és a XIX. századi orosz klasszikusokhoz hasonlóan óriási mesélőkedvvel rendelkezik. Képes arra, hogy néhány bekezdésben vagy mondatban plasztikus hősöket teremtsen, olyanokat, akiknek a legfantasztikusabb történetei is motiváltaknak, hiteleseknek tetszenek. Hatalmas tárgyi ismerettel rendelkezik, a világ, amelyet bemutat, szinte életre kel. A történelmi viharok sodrában vergődő „megalázott és megszomorított” kisemberek sorsa érdekli elsősorban, bölcs mosollyal és elnéző iróniával képes szemlélni a gyarlóságaikat, együtt tud velük érezni. Mindemellett az írásai rafináltan kidolgozottak: a leghitelesebbnek tetsző történetek is át vannak szőve klasszikus irodalmi utalásokkal, vagyis a vájt fülű, kereső-kutató, irodalmi csemegére vágyó olvasó is megtalálhatja az Ulickaja-írásokban az ínyencségeket”. (Goretity József )

 

A találkozásról képekben:

 

1.  Ljudmila Ulickaja

 

2. Török Ágnes, Mátravölgyi Ákos tervező

3. Ljudmila Ulickaja és Tisza Bea

4. Ruszina Szabolcs, Bodnár Zoltán, Novák János

5. Ljudmila Ulickaja

6. Ljudmila Ulickaja és Szívós Károly

7. Bodnár Zoltán és Ljudmila Ulickaja

8. Szívós Károly

9. Ljudmila Ulickaja és a könyvek

10. Ljudmila Ulickaja és Tisza Bea

11. Horváth Csilla rendezőasszisztens, Ruszina Szabolcs, Bodnár Zoltán, Novák János

12.  Ruszina Szabolcs, Bodnár Zoltán, Gór Erika, Ljudmila Ulickaja

13. A százlábúak

14. Ljudmila Ulickaja

A Százlábúak láb alatt című előadásunkról itt olvashat.

Színházunk 2012. december 1-én mutatta be a Ljudmila Ulickaja művéből készült  Százlábúak láb alatt című előadást. A világhírű orosz írónő nem tudott jelen lenni a premieren, most azonban ellátogat a Kolibribe és megtekinti a produkciót.

 

 

A múlt évi premier előtt üzent nézőinknek:
„A gyerekszínház meglehetősen kései jelenség a kultúrában, ugyanúgy, mint a gyermekruházat vagy a kimondottan gyerekek számára készülő élelmiszer. Régen a vásári komédia dívott, amely egyformán érthető volt mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Az itáliai commedia dell’arte is olyan népi látványosság volt, amelyhez bármilyen életkorú néző hozzáférhetett. Csodálatos dolog, hogy napjainkban már létezik külön gyermekszínház, bár én egyébként nem látok semmi olyan speciális határt, amely a felnőttek és a gyermekek színházát elválasztaná egymástól. Hacsak az nem, hogy a gyermekszínháztól mulatságosabb és vidámabb cselekményt várunk el. Amiképpen a felnőttek számára készült színdarab, ugyanúgy a gyermekek számára készült előadás is elsősorban szórakoztató kell legyen, és lennie kell benne valami fontos közlendőnek.

 

Én a gyermekkoromat a háború utáni Moszkvában töltöttem. Erről egészen korai emlékeim maradtak, emlékszem arra, ahogy járni kezdtem, ahogy első alkalommal nekiszaladtam a cserépkályhának, hozzányomtam a tenyeremet, és megégettem magam. Emlékszem a dédmamámra, aki ’45-ben halt meg, amikor én két éves voltam, és egyáltalán, nagyon sok éles emlékem maradt meg egészen kicsi gyerekkoromból. És emlékszem, milyen óriási hatást tett rám annak idején Maeterlinck Kék madara, amelyikre a nagyanyám vitt el ötéves koromban. Az akkori ateista közegben váratlanul olyan közlés hangzott el, amely szerint lehetséges a halál utáni élet, hogy a holtak nem tűnnek el a térben, hanem haláluk után folytatják valamely titokzatos létezésüket!

 

 

Az én kedves kis Antverpen verebemet még sosem állították színpadra. És nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni a premierjére! Éppen úton leszek egyik országból a másikba, és az sajnos nem Magyarország lesz. Én ezt a kisverebet különben inkább egy animációs film hőseként képzeltem el. Egy kritikus, az egyik barátom azt írta, hogy ennek a történetnek adhatnánk azt a címet is, hogy a Veréb evangéliuma. Sokáig nevettem rajta, aztán mégis egyetértettem vele: valóban, én és a Verebem egyszerű, de nagy igazságokat tárunk fel.

 

A mesém szereplői állatok és növények. Nagyon szeretem a fákat, a világ legjóságosabb teremtményeinek tartom őket. Viszont a szobanövények nem érzik túl jól magukat nálam, de azért igyekszem velük jóban lenni. A csokorba kötött vágott virágot nem túlságosan szeretem, legfeljebb csak egy-két szálat belőle. Az állatok közt vannak jó barátaim: például Nóra, a házőrző kutya, akit a barátnőm fogadott be. Ez a kutyus szeret engem, időnként beszélgetni is szoktunk. Az elődjét, Topát pedig igazán közeli barátomnak mondhattam, ő borzasztóan eszes kutya volt…

 

Nagyon örülök annak, hogy vannak még a világon olyan gyerekek, akik szeretnek olvasni. Annak pedig még inkább örülök, ha az ÉN könyveimet szeretik olvasni!

 

Üdvözlet mindannyiuknak!”

 

 

Nézz egy nagyot! címmel november 18. és 24. között rendezték meg a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban. A szemle díszvendége a Kolibri Színház volt. A november 23-i napon 3 előadást is játszottunk.

 

Együtt növünk fel… címmel pedig kiállítást rendeztünk, a kiállítás képeit itt megtekinthetik.

 

 

Makofka Tünde beszámolója a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle „Kolibri-napjáról”:

2013. november 23.

 

„Három versenyen kívüli produkció a Kolibritől, és két versenyző bábszínház a Szemle leghosszabb napján
A Kolibri, mint a Szemle díszvendége három olyan darabbal képviseltette magát, amelyek jól reprezentálták a társulat széles spektrumot felölelő repertoárját. Három korosztálynak, három különböző színházi műfajból válogatott Novák János. Mindhárom előadás a maga nemében határokat feszegető, formabontó, ami fontos szempont volt a kiválasztásnál a direktor részéről. A Pont, pont, vesszőcske a leges-legkisebbnek szólt. Ebben a műfajban úttörőnek számít a Kolibri, elvitathatatlan érdemük van a csecsemőszínház magyarországi terjedésében. A mai előadáson a gyerek nélkül érkező, felnőtt nézők két színpadot is csodálhattak párhuzamosan: az egyiken a színészeket nézhették, a másikon a gyerekek és szüleik felhőtlen együttélését a történettel. A Kolibri Pinocchio-ja is szinte páratlan a maga nemében. Kétszereplős kisopera, amelyben színész és klarinétművész bravúros teljesítményének köszönhetően mind a kisiskolás korosztály, mind a felnőttek kiválóan szórakoztak. A társulat harmadik előadása a legnagyobbaknak – középiskolásoknak – szóló osztálytermi színházi előadás volt. Az előadást tiszta, feszes színészi játék jellemezte. Az azt követő feldolgozó foglalkozás pedig a drámapedagógia eszközeivel terelgette a fiatalokat a radikalizmus kérdésének körüljárásában.

 

A mai két „versengő” előadás a bábszínházi technikák, műfajok széles skáláját vonultatta fel. A Stúdió K Kacskaringójában a képző-, zene- és bábművészet tökéletes összhangja valósult meg. A gyerekek találkozása az előadásba emelt festményekkel nagyon szépen felépített. A zenész olyan zenei világot varázsol, amely szerves részét képezi az összképnek. Gyönyörű színek, puha anyagok, profi színészek együttesen eredményezik azt az összművészeti teljesítményt, ami felnőttet, gyereket egyaránt lenyűgözött.
A mai második Pinokkió előadást a Ziránó és Mesebolt Bábszínház közös produkciójában láthattuk. Az egyszerű, de gondosan kialakított díszlet és a bábosokból tapinthatóan áradó szeretet, ami a bábokon keresztül is érezhető volt, nagyon jó atmoszférát teremtett az előadásnak. A kiválóan szerkesztett szövegnek, a szerepek jól átgondolt összevonásának és cserélgetésének köszönhetően az óvodás korosztály számára is tökéletesen követhető és érthető volt a történet. A csoda megélésében szerves része volt Pfeifer Zsófi gyönyörű énekhangjának, aminek köszönhető a hibátlan zenei aláfestés is biztosított volt”.

 

A szombati napról képekben:

1. Pont, pont, vesszőcske – Czupi Dániel, Ruszina Szabolcs és Tisza Bea

2. Tisza Bea és  Czupi Dániel

3. A közönség – közel 70-en nézték az előadást

4. Játékra is lehetőség nyílt, ahogy mindig…

5. Kisebb univerzumok születtek.

6. Pinocchio, azaz volt egyszer egy fadarab avagy ‘kisopera egy színészre és egy klarinétra’.  Pinocchio szerepében: Rozmán Lajos klarinét-művész, Gepetto szerepében: Mult István, a Kolibri Színház alapító tagja.

7. Mult István

8. Mult István és Rozmán Lajos

9. Mult István és Rozmán Lajos

10. 80 fő előtt adták elő a darabot.

11. Hello, náci! – Mészáros Tamás, Szanitter Dávid

12. Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mészáros Tamás

13. Ruszina Szabolcs,  Szanitter Dávid

14.

Fotó: MAKOFKA SÁNDOR

 

 

 

 

Radnóti Miklós halálának november 9-i évfordulójáról szeretne megemlékezni a Radnóti Színház, ezért nyilvános felolvasást tartanak a költő verseiből november 22-én, pénteken 17 órától, a Nagymező utcai Radnóti-szobornál.

 

A „Szóljanak a versek!” rendezvényen számos színház képviselteti magát, köztük a Kolibri Színház. A megemlékezésen részt vesz igazgatónk, Novák János és színészünk, Czupi Dániel.

 

A megemlékezésről képekben:

    

1. Novák János

2. Bálint András

3. Pálfi Kata

4. A közönség

5. Czupi Dániel

Fotó: mno.hu

 

Radnóti Miklós: NEM TUDHATOM…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944. január 17.

A 28. Spar Budapest Nemzetközi Maraton Fesztivál „Fut a színház” stafétájában 22 csapat vett részt. A Kolibri Színházat Megyes Melinda, Bárdi Gergő, Bodnár Zoltán és Czupi Dániel képviselte, akik 4 óra 56 másodperc alatt teljesítették a távot, így tizedikek lettek a kategóriában.

 

 

A november 14-i ünnepélyes díjkiosztón szinte hiánytalanul megjelent minden csapat a Vígszínházban. A házigazda, Eszenyi Enikő adta át a kupákat a férfi váltók tagjainak, köztük az első helyezett Vígszínház stafétájának – Molnár Áronnak, Hamp Gábornak, Józan Lászlónak és Géczi Zoltánnak.

 

Azokról is szó esett, akik először vállalkoztak a teljes táv megtételére: Csőre Gábor, Zöld Csaba, és színházunk művésze, Megyes Melinda is a maratonisták közé tartozott. Az egyéni verseny győztese ez alkalommal Csőre Gábor lett, aki 42. születésnapján ajándékozta meg magát ezzel a 42 kilométerrel, és már most bejelentette: jövőre magával viszi barátját Pindroch Csabát is, aki jövőre lesz 42 éves.

 

 

Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, aki a küzdősportokban szerzett érdemeket, és maga is többször indult maratoni versenyeken, hangsúlyozta a sport fontosságát, és azt, hogy közel százezerrel több igazolt versenyzőt tartanak ma nyilván, mint a korábbi években.

 

A rendezvény zárásaként a rendező Budapest Sportiroda nevében Kocsis Árpád vezérigazgató a színházi csapatok jótékonysági nevezési díjait, 300000 forintot, a Bajor Gizi Színészmúzeum támogatására ajánlotta fel.

 

Már elérhető egy kisfilm a versenyről – Melindával!:  

Itt a díjkiosztóról készült video tudósítás:

GRATULÁLUNK AZ INDULÓKNAK!

JÖVŐRE IS FUTUNK!

Lyn Gardner brit írónő és színházkritikus, a The Guardian állandó munkatársa „Miért fontos a gyerekszínház?” címmel írt értekezést. A szöveget kolléganőnk, Csóti Magdaléna fordításában adta közre a Színház.hu abból az alkalomból, hogy november 18-án megkezdődik a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téri Művelődési Központban, melynek díszvendége a Kolibri Színház. A szövegből részletet olvashattok.

 

 

Részlet Lyn Gardner: Miért fontos a gyerekszínház? c. írásából:

„(…) Az iparosodott Nyugat nemzeteinek gyermekjóléti felméréseinek összehasonlításában az Egyesült Királyság jobbára mindig leghátul kullog. Elképzelhető, hogy van összefüggés az alacsony mutatók és a gyermekek kreativitását és képzeletét táplálni és értékelni képtelen hozzáállás között? Miközben szorongunk az iskolai teljesítményeken és a vizsgaeredményeken, kiszorítjuk a tantervekből a művészeti tárgyakat. Így amíg a nagy átlagtól megvonjuk a lehetőséget, hogy zenét tanuljon, vagy netán színházba járjon, a művészeteket óhatatlanul is a kevés kivétel privilégiumává emeljük. Lee Hall The Pitman Painters című darabjában az egyik karakter mondja, hogy „A művészet által megértheted az egész életed.” Vonjuk meg csak egyetlen gyerektől ezt a lehetőséget, és mi is szegényebbek leszünk tőle.
(…)

 

A gyerekekre ilyen óriási nyomás nem nehezedett a második világháború óta; ráadásul a kulturális és technikai változások üteme egyre gyorsul, a világot pedig klímaváltozás és gazdasági válság fenyegeti. Olyan generációkat kellene felnevelnünk, akik nemcsak a fejüket képesek használni, hogy a problémákat megoldják, de képzelőerejük is van. Nemrég hallottam egy kormányszóvivőt nyilatkozni a rádióban, aki a felsőoktatás színvonalának emeléséről és a curriculum megváltoztatásáról beszélt: a művészeteket és humán tudományokat oktató intézmények megreformálásának szükségességéről, a XXI. századi társadalom számára hasznos állampolgárok kineveléséről.

 

A riporter erre megkérdezte, arra gondol-e, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznének a természettudományos és műszaki készségek fejlesztésére? A válasz egyértelmű „igen” volt. Természetesen szükség van ezekre a készségekre, ez vitathatatlan. Azonban a például hidakat tervezni és építeni tudó emberek mellett szükség van azokra is, akik a hidat megálmodják, vagy másmilyen hidat találnak ki, esetleg felteszik a kérdést: szükség van-e egyáltalán a kérdéses hídra.

 

A színház – különösen a gyerekszínház! – a képzeletre hat. Általa a gyerekek olyan készségekre és nagyfokú kreativitásra tesznek szert, melyek szükségesek ahhoz, hogy helyt álljanak a világban, hogy jobban megértsék a környezetüket, és hogy ha kell, változtassanak rajta. Igenis komolyan kell vennünk a gyerekszínházat, tisztelettel kell bánnunk vele, hiszen a gyerekszínházi előadások legalább akkora értéket képviselnek, ha nem többet, mint bármely kritikára érdemesnek tartott művészeti alkotás”.

 

(Forrás: Színház.hu, The Guardian)