Ljudmila Ulickaja a Kolibri Színház vendége lesz

2013. 11. 26.

Ljudmila Ulickaja pár napos magyarországi tartózkodása alatt, november 27-én, a Fészekben lesz vendégünk.

Színházunk 2012. december 1-én mutatta be a Ljudmila Ulickaja művéből készült  Százlábúak láb alatt című előadást. A világhírű orosz írónő nem tudott jelen lenni a premieren, most azonban ellátogat a Kolibribe és megtekinti a produkciót.

 

ulickaja

 

A múlt évi premier előtt üzent nézőinknek:
“A gyerekszínház meglehetősen kései jelenség a kultúrában, ugyanúgy, mint a gyermekruházat vagy a kimondottan gyerekek számára készülő élelmiszer. Régen a vásári komédia dívott, amely egyformán érthető volt mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Az itáliai commedia dell’arte is olyan népi látványosság volt, amelyhez bármilyen életkorú néző hozzáférhetett. Csodálatos dolog, hogy napjainkban már létezik külön gyermekszínház, bár én egyébként nem látok semmi olyan speciális határt, amely a felnőttek és a gyermekek színházát elválasztaná egymástól. Hacsak az nem, hogy a gyermekszínháztól mulatságosabb és vidámabb cselekményt várunk el. Amiképpen a felnőttek számára készült színdarab, ugyanúgy a gyermekek számára készült előadás is elsősorban szórakoztató kell legyen, és lennie kell benne valami fontos közlendőnek.

 

Én a gyermekkoromat a háború utáni Moszkvában töltöttem. Erről egészen korai emlékeim maradtak, emlékszem arra, ahogy járni kezdtem, ahogy első alkalommal nekiszaladtam a cserépkályhának, hozzányomtam a tenyeremet, és megégettem magam. Emlékszem a dédmamámra, aki ’45-ben halt meg, amikor én két éves voltam, és egyáltalán, nagyon sok éles emlékem maradt meg egészen kicsi gyerekkoromból. És emlékszem, milyen óriási hatást tett rám annak idején Maeterlinck Kék madara, amelyikre a nagyanyám vitt el ötéves koromban. Az akkori ateista közegben váratlanul olyan közlés hangzott el, amely szerint lehetséges a halál utáni élet, hogy a holtak nem tűnnek el a térben, hanem haláluk után folytatják valamely titokzatos létezésüket!

 

szaz

 

Az én kedves kis Antverpen verebemet még sosem állították színpadra. És nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni a premierjére! Éppen úton leszek egyik országból a másikba, és az sajnos nem Magyarország lesz. Én ezt a kisverebet különben inkább egy animációs film hőseként képzeltem el. Egy kritikus, az egyik barátom azt írta, hogy ennek a történetnek adhatnánk azt a címet is, hogy a Veréb evangéliuma. Sokáig nevettem rajta, aztán mégis egyetértettem vele: valóban, én és a Verebem egyszerű, de nagy igazságokat tárunk fel.

 

A mesém szereplői állatok és növények. Nagyon szeretem a fákat, a világ legjóságosabb teremtményeinek tartom őket. Viszont a szobanövények nem érzik túl jól magukat nálam, de azért igyekszem velük jóban lenni. A csokorba kötött vágott virágot nem túlságosan szeretem, legfeljebb csak egy-két szálat belőle. Az állatok közt vannak jó barátaim: például Nóra, a házőrző kutya, akit a barátnőm fogadott be. Ez a kutyus szeret engem, időnként beszélgetni is szoktunk. Az elődjét, Topát pedig igazán közeli barátomnak mondhattam, ő borzasztóan eszes kutya volt…

 

Nagyon örülök annak, hogy vannak még a világon olyan gyerekek, akik szeretnek olvasni. Annak pedig még inkább örülök, ha az ÉN könyveimet szeretik olvasni!

 

Üdvözlet mindannyiuknak!”