Klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán – Megtartottuk az Óz, a varázsló bemutatóját!

„A zölden tündöklő Smaragdvárosban él és uralkodik Óz, a nagy varázsló. Fényes palotájában kincsek garmadáját gyűjtötte bátorságból, észből és emberi érzésekből. Varázshatalma akkora, hogy Dorottya tőle kér tanácsot, hogyan juthatna haza az álmok mesés birodalmából…”

L. Frank Baum több mint százhúsz éve született meséje generációk sokaságát bűvölte már el. Az ismert történet a Kolibri Színház immár harminc éves hagyományainak megfelelő új köntösben, különleges látványvilággal kerül a kisiskolás nézők elé, Gothár Péter rendezésében és díszletében. Az eredeti regény fordulatait megtartó, a világ csodáiról mesélő szövegkönyvet és a dalszövegeket Horváth Péter írta, a zeneszerző Selmeczi György, a jelmeztervező Tihanyi Ildi. A zenei munkatárs Kecskeméti Gábor, a korrepetitor Jászberényi Lilian, a szcenikus Farkas István, a mozgás Lakatos János, a videó Kovács Ivó munkája, a rendezőasszisztens Hajsz Andrea.

„Az Óz szívből, szívről, bátorságról, és észről szóló történetéért mindig lelkesedtem. ’A kisgyerek magától okosodik, minden nap tanul valamit, ha mesélsz’ – mondja a szerző, L. Frank Baum. És mesélés közben én is tanulok: az iróniáról, a gyengédségről és a barátságról” – vallja a rendező az előadás kapcsán.

A főszerepet Nyirkó Krisztina alakítja, a további szerepekben Vass György m.v., Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid, Krausz Gábor, Farkas Éva, Mészáros Tamás, Tóth József, Köleséri Sándor m.v., Kormos Gyula, valamint a KIMI-Kolibri Stúdió növendékei láthatók.

Az előadásról bővebb információ itt található:

https://kolibriszinhaz.hu/eloadas/oz-a-varazslo/

Előadásfotók: Horváth Judit

TODA – Itt a 300. előadás!

Büszkén mondhatjuk el, hogy a Kolibri Színház TODA – a csoda gyereknyelven című, 2005-ben debütált produkciója az első csecsemőszínházi  előadás Magyarországon.  

Török Ági, Tisza BeaSzívós Károly és Bodnár Zoltán közös alkotása a bölcsődék magyar népzenei világára építve, átváltozó, puha kockákat felhasználva született, és a világ minden táján sikert arattak vele. Az alkotók „a bábozás legmodernebb irányzatait és a babákkal való játék legősibb gesztusait ötvözik előadásukban” – olvashatjuk az elődás leírásában. Orosz Klaudia tervező bábjai egyszerű, geometrikus játékelemekből összeállíthatóak, és a nézők szeme láttára öltenek új és új formát a játék során. Az átváltozásokat énekhang és Novák János improvizált zenei kísérete teszi még változatosabbá.

TODA 300

Magyarországon a Kolibri Színház karolta fel először a csecsemőszínházi kezdeményezést, amelyet egy norvég író indított útnak, miután elveszítette hét hónapos kisbabáját.  “Úgy vélte, gyermeke nem jutott kultúrához, így nem lehetett teljes az élete. Ezért elintézte, hogy pályázatot írjanak ki olyan alkotásokra, amelyek a legkisebbeknek szólnak. Ma már Norvégiában a gyerekszínházakra jutó állami kiadások tíz százalékát csecsemőszínházra fordítják, a mozgalom pedig elterjedt az egész világon” – számolt be a csecsemőszínházi repertoár indulásáról Novák János, a Kolibri Színház igazgatója.

Az Európai Unió által 2003-2006 között támogatott norvég, francia, olasz, finn, dán és magyar összefogásból született Glitterbird – Art for the Very Young volt az első csecsemőszínházi projekt, amelyben a Kolibri Színház részt vett. Ennek keretében mutatott be 2005-ben három csecsemőszínházi darabot, köztük legelső saját produkciójaként a TODÁt.

„Annyi boldog emberrel, mint amennyi egy csecsemőszínházi előadáson látható, más színházi előadásokon aligha látható. A kicsinyek öröme megsokszorozza a felnőttek örömét. A világ újrafelfedezésében a színház kicsit és nagyot összeboronál, valódi közösség lesz korától függetlenül minden nézőből és közreműködőből előadásunkon. Aki csak teheti jöjjön el egy csecsemőszínházi előadásra, lehetőleg egy kicsit is hozzon magával, és látni fogja, nem túloztam, mikor a hatást leírtam!” – vallja Novák János.

A Kolibri Színház 2005 óta rendszeresen készít előadásokat a legkisebbeknek: az idei évad második felében a TODÁn kívül az Orbán Ottó költeményeire épülő Tekergő is megtekinthető a Kolibri Fészekben.

A TODA alkotócsapata a 300. előadás után

Szívből gratulálunk és még sok jó előadást kívánunk!

9. Small Size Napok a Kolibriben!

Január 27. és 29. között immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Kolibri Színház a nemzetközi Small Size Napokat, amelynek célja, hogy felhívjuk a közönség, a szakma és a kultúrpolitikusok figyelmét a legfiatalabbaknak szóló színház fontosságára. A 0-6 éveseknek szóló színházi programok világszerte „A művészet nem kor, hanem kíváncsiság kérdése” mottó köré szerveződnek. 

Az idei Small Size Napok programjában a Kippkopp és Tipptopp című előadásunkat tűzzük műsorra a Kolibri Fészekben. Marék Veronika népszerű gesztenyehőseivel január 27-én, pénteken, 10:30 órakor és január 29-én, vasárnap, 9:30 és 11 órakor találkozhatnak nézőink.

Bodnár Zoltán és Alexics Rita

Az eseménysorozatra a Kolibri Színház művészei egy rövid videót is készítettek, amelyet a Small Size Hálózat tagjaival közös „Ad astra” („Út a csillagokba”) mottó ihletett. A kisfilm a többi Small Size partner alkotásával együtt a Small Size Network Facebook oldalán kerül a nagyközönség elé – de mi itt is megmutatjuk:

MI A SMALL SIZE NAPOK?

A Small Size Napok, avagy Small Size Days egy nemzetközi eseménysorozat, amelynek keretében három napon át a 0-6 éves korosztálynak szóló előadások, szakmai workshopok és egyéb programok zajlanak. A rendezvényre a legkisebbeket és családjukat várják a szervezők, valamint a nevelőket, pedagógusokat és érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a művészet a születés pillanatától fontos és értékes része az életünknek. 2023 januárjának utolsó hétvégéjén immár kilencedik alkalommal kerül sor a Small Size Napokra: idén a világ 38 országában, Chilétől Görögországig, Törökországtól Mongóliáig különböző online és élő programok – előadások, workshopok, koncertek, kiállítások – várják a legkisebbeket. A fesztivál különlegessége, hogy a programok egy időben zajlanak, egy nagy, közös Világeseményt alkotva. A Small Size Napok a Small Size Hálózat (Small Size Network) kezdeményezésére jött létre. 

Small Size Hálózat

A Small Size Hálózat (Small Size Network) 2007-ben Nemzetközi Művészeti Szervezetként (Artistic International Association) indult azzal a céllal, hogy szélesítse a legkisebbeknek szóló előadóművészet fogalmát. A szervezet támogatja a tréningeket, a dokumentációt, a művészeti eseményeket és szakmai együttműködéseket. A hálózathoz a világ minden tájáról csatlakozhatnak magánszemélyek, valamint magán- és állami intézmények egyaránt. 2013 márciusa óta a hálózat az ASSITEJ világszervezetének is tagja. Jelenleg a Small Size Hálózatnak 100 tagja van öt kontinens 38 országából: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, India, Írország, Izrael, Japán, Kanada, Kamerun, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Mexikó, Mongólia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Románia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szingapúr, Szlovénia és Törökország.

A 2023-as Small Size Napok nemzetközi programjai az alábbi Facebook-oldalon követhetők: 

https://www.facebook.com/SmallSizenet

 

 eu_flag_creative_europe_co_funded_pos_[rgb]_leftsmall_size_logo_2014

Szevasz Tamás! – Cseh Tamás 80. születésnapján emlékkoncert a Kolibriben

Az emlékesten az Ad Libitum zenekarNovák János, Márta István, Kecskeméti Gábor és Tóth Tamás – ad koncertet, közreműködik Cseh András és Darvas Benedek. A Petőfi Irodalmi Múzeum – Cseh Tamás Archívum anyagából eredeti filmkockákon jelenik meg köztünk Tamás.

Márta István, Cseh Tamás, Novák János

Közel ötven éve már, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza elhatározták, hogy az addig már két éve írt titkos dalaikkal bemutatkoznak a 25. Színházban. Az 1973 márciusában „Dal nélkül” címmel tartott esten Cseh Tamást Márta István, Novák János és Kecskeméti Gábor kísérte, akik ekkor vették fel az Ad Libitum nevet. A kolibri színházbeli koncerten az együtteshez később csatlakozó Tóth Tamás is játszik, valamint közreműködik a színház zenei vezetője, Darvas Benedek. Emellett a közönség igazi ritkaságnak számító, eredeti filmfelvételeket láthat Cseh Tamásról, amelyek a Csengery utcai közös próbahelységben, Dr. Novák Emil lakásában készültek. A felvételen Másik János, Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor együtt improvizál Cseh Tamással.

„Állj itt, Tamás
és mutasd azt, hogy mi a legjobb a keserves, múlékony időben – 
a változás
A változást,
azt mutatod minekünk, hogy itt állsz
Szevasz Tamás
Szevasz Tamás”

(Bereményi Géza-Novák János: Szevasz Tamás)

A fotók a „100. éjszaka” c. koncerten készültek a Katona József Színházban, 1989-ben

A Cseh Tamás emlékestet 2023. január 22-én, vasárnap este 7 órakor rendezzük meg a Kolibri Színházban.

Elmarad a Mágikus állatok iskolája holnapi előadása!

Szervezésünk dolgozik egy pótelőadás kitűzésén, amelyről jövő héten tájékoztatjuk nézőinket. Bővebb információért kérjük forduljanak közönségszervezésünkhöz, személyesen vagy a +36 30 637 7483 telefonszámon.
 
Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért.
Megértésüket köszönjük!