Az ASSITEJ azaz a gyermek- és ifjúsági színházak világszervezete idén 50 éves. Ez alkalomból Novák János, a Magyar Központ elnöke ünnepi kiadványban írt értekezést a csecsemőszínházról. Alább ezt olvashatjátok.
Novák János – CSECSEMŐSZÍNHÁZ
Az elnevezés pontosabb lenne így: színház a legkisebbeknek. De ezt a meghatározást a kétezres évek elején még félreérthették Magyarországon. Akkoriban a művészek és a pszichológusok úgy gondolták, hogy a legkisebbek, akiket érdemes már színházba vinni, az ötévesek, a fiatalabbak számára ártalmas lehet a túl korai élmény. Az első saját tapasztalatok megváltoztatták a véleményünket. Szerencsénkre részesei lehettünk annak az első hullámnak, amikor formálódott, divatba jött Európa szerte a legkisebbeknek szóló színház.
A csecsemőszínház kifejezés abban segített, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tette: igen, mi a legkisebbekre gondolunk, és igen, ez egy új színházi műfaj.
Ám, ha a legkisebbek még nem énekelnek, nem táncolnak közösen, nem mesélnek, nem dobják vissza a labdát, nem válaszolnak a kérdésekre, mégis, mivel töltik az idejüket a színházban? Figyelnek!
Roberto Frabetti, a bolognai La Baracca színház vezetője – ahol, már a 80-as évek óta rendszeresen játszanak ennek a korosztálynak – nyilatkozta egyszer: „A sűrű figyelem csendje az a csoda, amivel csak csecsemőszínházi előadáson találkozhat a művész.”
A kicsik odaadása a felnőtteket is magával ragadja. Társaságukban ők is újra átélhetik a világ felfedezésének örömét. (Soha annyi boldog felnőttet nem látni színházban, mint ezeken az előadásokon!)
De mivel találkozik a gyerek?
A jó csecsemőszínházi előadás nem mesejáték. A színpadi cselekvés nem történetet illusztrál, minden művész az általa választott színházi eszközökből teremt új világot. Az előadások témája: maga a világ.
A legkisebbek még nem tudnak követni nagy ívű történetet, az ő figyelmük a cselekvésekhez kötődik. Számukra nem a mese, hanem a jól megfigyelhető elemekből álló cselekvések füzére jelenti a színházi előadást.
Ha fél óránál nem sokkal hosszabb a játék, ha nincs teljes sötétség, és az eltotyogó kicsik is visszatalálhatnak szüleikhez, ha nincsenek váratlan erős hang és fény effektusok, ha az előadás után a kicsik maguk is kipróbálhatják a látott játékokat, tárgyakat – csecsemőszínházi előadást láttunk.
2005-ben a Kolibri Színházban, a Glitterbird-művészet a legkisebbeknek projekt keretében országban elsőként bemutatott előadásaink között bábszínház (a Kolibri Színház művészei: TODA), mozgásszínház (Bozsik Yvette: Négy évszak), és népi gyerekjátékokból építkező előadás (Rácz Attila: Erdőn, mezőn, udvaron) is volt. Két éves próbafolyamat során, egymás munkáját segítve, kísérletezve, ki-ki a saját művészi világának eszközeiből építette föl első csecsemőszínházi előadását. A nézőkkel való első találkozások után volt még lehetőségünk a változtatásokra. Az átlagosnál hosszabb, kísérletező próbafolyamat alapozta meg előadásaink máig ható érvényességét.
Egy ilyen csecsemőszínházi előadás felér egy színházi alapkutatással, melyben a színházi hatásokra kérdezünk.
Mi az a velünk született képesség, ami lehetővé teszi számunkra a színházi élmény befogadását, és mi az, amit csak később, felnőtté válásunk során sajátítunk el?
Kérdéseinkre 2009 és 2014 között a tizenegy országgal közös Small Size, Big Citizen együttműködés során új bemutatókkal, szakértők bevonásával fesztiválokon és konferenciákon kerestünk válaszokat. Mintha egy minden országban, mindenki számára érvényes színházi ősnyelv és grammatika kidolgozásán fáradoztunk volna a közös munka során.
A mi „hozzáadott értékünk” volt, hogy felhívtuk a többiek figyelmét a nyugati zenekultúrából kiszorult, a gyermeki lélekhez legközelebb álló pentaton hangsorok jelentőségére – melyek bőségesen megtalálhatóak még a magyar népzene ősi rétegében -, és az anyanyelv fontosságára, a mondókák, varázsszövegek világára, Weöres Sándor, Orbán Ottó, Marék Veronika munkásságára.
A legkisebbek – hasonlóan a felnőttekhez – két dolgot keresnek a színházban: fontos, hogy találkozzanak ismerős, megnyugtató elemekkel, de elvárják, hogy meglepetésekkel is szolgáljon a játék. Ha csak ismerős dolgokat látnak, unalmas, ha csak ismeretlen elemekből áll a cselekmény, riasztó az előadás. Az egyensúly csak intuícióval teremthető meg. Ez az a terület, ahol színházi emberként fontossá válhatnak a megérzéseink.
A barátságos környezet megteremtéséhez hozzájárulnak a harmonikus képzőművészeti elemek: a fények, színek és anyagok, a variálható nézőtér, a gyerek léptékű ülések, párnák, kispadok. A színpadi rituális tér kialakítása, a mozgás, a zene, és a „varázsszövegek” összekapcsolása, a figyelem fókuszálását segítik.
Mindezek együtt olyan sűrített valóságot teremtenek, melyek bizonyos pontokon fölülírják az eddig axiómának tekintett tapasztalatokat. Egyetértés van abban, hogy hároméves kor előtti élményeket idősebb korunkban nem tudunk felidézni. Kivételt jelenthet a csecsemőszínház. Több előadásunk nézői is jelezték, hogy az egy éves korban látottakról kétévesen, vagy még később, kezdtek el otthon beszélgetni szüleikkel a gyerekek. A bevonódás is mást jelent számukra, mint később, óvodás korban. A néző és a művész cselekvésekre irányuló közös figyelme teremti meg előadásainkban az interaktivitást. Művészi munkánk során tapasztaltuk, hogy hamarabb tanul meg beszélni, nagyobb szókinccsel rendelkezik az a gyerek, aki csecsemő korában színházi előadást látott, mint „színháztalan” kortársaik. Ez is jelzi, varázserő van a kezünkben! A felelősségünk is ebből a varázserőből fakad.
Mikor 2005-ben a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban először szerveztünk fesztivált és országos turnét a magyar, francia, finn és norvég csecsemőszínházi előadásoknak a magyar bábszínházak is kedvet kaptak a saját bemutatókhoz. Mára már olyan gazdag és magas színvonalú a hazai választék, hogy a legutóbbi Kaposvári ASSITEJ Biennálén a fiataloknak és a gyerekeknek szóló előadások mellett csecsemőszínházi produkció is fődíjat, Üveghegy-díjat kapott. (Kolibri Színház, Barbara Kölling: Pont, pont, vesszőcske). Toda című előadásunkat Japánban és Törökországiban is értették és szerették a legkisebbek. Tekergő és Pont, pont vesszőcske produkciónkkal Európa számos országában sikerrel szerepeltünk, Kippkopp és Tipptopp előadásunkkal októberben indulunk japán turnéra.
Sikereink és tapasztalataink birtokában szeretnénk elérni, hogy 0-18 éves korig minden gyerek számára megteremtődjön Magyarországon a lehetőség, hogy évente legalább egyszer színházi előadást lásson, legyen bár kamasz, kisiskolás, óvodás vagy éppen – csecsemő.
