Közönség előtt tartjuk Az ember tragédiája előbemutatóját!

Madách Imre nagylélegzetű drámai költeménye a gimnazisták kötelező olvasmánya. A Kolibri Színház Novák János által színre vitt előadása nem csak őket, de a kicsivel fiatalabbakat és az idősebbeket is megszólítja.

Az alkotók a szöveg hiteles tolmácsolása mellett arra törekszenek, hogy az újszerű színpadi megoldások, a digitális látványvilág és az interaktivitás révén minden korosztály maradandó élménnyel gazdagodjon, megtalálja a mű számára legfontosabb üzenetét. Lesznek, akiket a mű filozófiai rétege indít elmélyült gondolkodásra, míg másokat az újszerű látványvilág, a zene használata, vagy a színészi játék ragad magával. Lesz, aki az Évával, a színről színre egyre öregedő Ádámmal, vagy a Luciferrel átélt kalandokat, a megidézett történelmi korszakokat élvezi. Kihez az Úr, kihez az „ördög” érvei állnak majd közelebb. Lucifer is, az Úr is a teremtést és az embert szolgálja. Ha ezt elfogadjuk, megértjük, hogy a kétkedés a világ megismerésének éppen olyan fontos eszköze, mint a hit, a mese vagy a tudomány.

Az interaktív történetmesélés és a digitális technológia új színházi lehetőségeit kutató PlayOn! nemzetközi együttműködés keretében létrejött előadásban a Kolibri Színház szinte teljes társulata részt vesz.

Évát Nyirkó Krisztina alakítja, az Úr Szívós Károly, Lucifer szerepében színházunk dramaturgja, Horváth Péter József Attila-díjas író látható, míg a színről színre idősödő Ádámot tizenegy színész játssza: Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Bodnár Zoltán, Mészáros Tamás, Tóth József, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mult István, Gazdag László és Kormos Gyula. A három főangyal és a Föld szellemének megformálói Erdei Juli, Tisza Bea és Török Ágnes. A további szerepekben Alexics Rita, Farkas Éva, Megyes Melinda, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Abdulrachimzai Amina mv. és Bósz Tamás (KIMI-Kolibri stúdiós) látható.

Az előadás zenéjét Novák János szerezte, a zenei munkatársak Bornai Szilveszter és Kecskeméti Gábor; az előadás dramaturgja Horváth Péter, a díszlet- és jelmeztervező Orosz Klaudia, a digitális látványvilág Kovács Ivó munkája; a szcenikus Farkas István, a rendező munkáját Hajsz Andrea segítette.

Az ember tragédiája előbemutatóját június 6-án, vasárnap 17 órakor tartjuk a Kolibri Színházban.

Jegyek a szervezésen vagy online, a színház honlapján keresztül válthatók:

https://kolibriszinhaz.hu/jegyvasarlas/

Bővebb információ az előadás oldalán található: 

https://kolibriszinhaz.hu/eloadas/madach-imre-az-ember-tragediaja/

További képek a próbáról:

Fotó: Albert Kinga

 

Nemzetközi referenst keresünk!

A nemzetközi referens feladatai:
– kapcsolattartás külföldi partnerekkel, színházakkal és nemzetközi szervezetekkel
– részvétel a színház által szervezett, vagy részvételével megrendezésre kerülő nemzetközi fesztiválok előkészítésében és bonyolításában
– a társulat külföldi vendégszerepléseivel összefüggő szervezési, adminisztratív, logisztikai feladatok végrehajtása, utazásszervezés
– nemzetközi pályázatfigyelés
– nemzetközi pályázatokkal összefüggő szervezési, adminisztratív feladatok ellátása
– a színház előadásaival kapcsolatos nemzetközi jogdíjügyintézés
– tolmácsolás (angol-magyar, magyar-angol) külföldi szakmai utazások, külföldi vendégjátékok során
– a színház előadásain beosztás szerinti ügyelet ellátása
– munkakörön kívüli tevékenységként az ASSITEJ Magyar Központ titkári feladatainak ellátása

Elvárások:
– legalább középfokú iskolai végzettség
– erős középfokú angol nyelvtudás, írásban és szóban egyaránt
– kulturális területen szerzett szervezői tapasztalat
– kiváló kommunikációs készség
– konfliktuskezelő és problémamegoldó képesség
– csapatmunkában való aktív részvétel
– rugalmasság

Előnyt jelent:
– felsőfokú angol nyelvtudás; egyéb nyelvtudás
– felsőfokú végzettség
– rendezvényszervezésben szerzett munkatapasztalat
– nemzetközi területen szerzett munkatapasztalat

A munka kezdésének időpontja: az állás a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető

Magyar nyelvű önéletrajzot – fizetési igény megjelölésével –, angol nyelvű motivációs levél kíséretében 2021. május 24-ig várunk a titkarsag@kolibriszinhaz.hu e-mail címre.

Jelentkezz a KIMI-be!

A KIMI felvételit hirdet Színész II. szakképzésre, Bábszínész és Színházi- és filmszínész szakirányra.

A két éves képzés után a harmadik évben végezhető el a Színész I. szakképesítés.

A KIMI és a Kolibri Színház évek óta tartó együttműködése által a szakmai gyakorlat teljesítésére színházunkban is lehetőség nyílik.

A felvételi tervezett időpontja 2021. június közepe

Helyszín: a járványhelyzettől függően személyes megjelenéssel a KIMI-ben Budapest, X. kerület, Fehér út 10., vagy online, a Zoom felületen.

A képzés díja a 2021/2022-es tanévre: 96.000 Ft / tanév

Jelentkezhetnek nappali képzésre az adott évben 25. életévüket még be nem töltő, érettségivel rendelkező fiatalok.

További információ:

Tel.:  +36-30/466-2735 (hétfőtől péntekig munkaidőben)

e-mail: keletiistvanmi@gmail.com 

Jelentkezési lap letölthető a honlapról: www.kimi.hu

Facebook: www.facebook.com/KeletiIstvánAlapfokúMűvészetoktatásiIntézmény”

Szeretettel gratulálunk Fábri Péternek az Artisjus Életműdíjhoz!

Fábri Péter 1992-1995 és 2007-2012 között a Kolibri Színház dramaturgja volt, és azóta is számos előadásunkban közreműködik. Szerzőként jegyzi Az aranygyapjas kaland című előadást, amely 2019-ben debütált Novák János rendezésében; a Bán János főszereplésével közel 30 éve nagy sikerrel futó Kukacmatyi dramaturgja; az online műsorunkban látható Bekkanko, a grimaszdémon fordítója és dramaturgja; ő írta a legendás Megyeri Gyalog Galopp dalszövegeit, valamint fordítóként a Jeremiás, a hóember verseit; nevéhez fűződik a Parszifál titka, avagy a terepasztal lovagjai című mesejáték, és a sort még folytathatnánk.

További sikeres, örömteli munkát kívánunk, Péter!