“Az életre keltés csodája” – Itt a Bábszínházi Világnapi Üzenet

Évről évre a tavasz első napján a bábosoké a főszerep szerte a világon. A bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe, így 2003 óta világszerte különleges programokkal ünneplik a Bábszínházi Világnapot.

Az idei világnap alkalmából a Kolibri Színháznál felállítjuk a Vitéz László bábjáték automatát, amely megújult külsővel és friss tartalommal várja a gyerekek kívánságait március 21-én, csütörtökön, 10-től 14 óráig.

Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatójának üzenete a 2019-es Bábszínházi Világnap alkalmából:

Megtisztelő felkéréssel találtak meg az elmúlt napokban. Írjak pár gondolatot a Bábszínházi Világnap alkalmából. Nem mintha gondolatmentes lennék, de mégis inkább úgy döntöttem, hogy mesterem, sokunk mesterének Kovács Ildikónak gondolatait osztanám meg ez alkalomból.

            Az ő kiadatlan, így sokak számára ismeretlen életműve nem egyszerűen műfaj, rendezéselméleti okfejtések sora, sokkal több annál. Beszél a gyermek tiszteletéről, a bábszínház mágiájáról, annak társadalmi fontosságáról. Híd volt ő, nyelvek, alkotók, művészeti ágak között, s nekünk tanító tanítványoknak kötelességünk ezt a hidat tovább építeni.

            „A bábozás képzőművészet, kézművesség, életadás, születésmisztérium, világteremtés. Ezért egyedülálló művészet. Ezért tartottam ki mellette minden társadalmi, politikai, szakmai hátrány és nehézség ellenére is; ezért hiszek továbbra is ennek művészi, erkölcsi szerepében, elhivatottságában, az elidegenedett, zavarossá vált XX. századnak a végén. Pedig nemegyszer tapasztaljuk, hogy a bábszínház szó hallatán elnéző mosoly jelenik meg az arcokon, amely a feltételezett játékszernek meg annak a gondolatnak szól: felnőtt emberek és még mindig játszanak. Mindez összefügg a gyerekeknek szóló művészet megítélésével. Számtalanszor ütköztem bele abba a bizonyos „csak” szócskába: „csak” gyerekszínház, „csak” gyerek, „csak” gyerekeknek szól… Mindez a felnőttvilág közönyét, megbocsáthatatlan érdektelenségét tükrözi, vakságát, amellyel – élen a politikusokkal – nem veszi tudomásul, hogy a gyerek a jövő társadalmának felnőttje, Wordsworth szerint: a gyermek az emberiség apja. Ha pusztán gyakorlati érdekszempontokra volnánk tekintettel, akkor is az lenne a logikus, hogy a társadalom egészségi, erkölcsi, szellemi szempontokból egyaránt maximális figyelmet szenteljen a gyerekvilágnak. De úgy tűnik, hogy közönyösen megyünk el a kézenfekvő, alapvető igazságok mellett, ugyanakkor maximális fontosságot tulajdonítunk a hatalom, a pénz, az agresszió minden megnyilvánulásának. A közöny és az előítélet végigkísérte és -kíséri a bábszínház gyremek előadásait, a színházak és a művészek munkáját.”

Pedig a bábszínház:

„ősi, mágikus művészet…

Az életre keltés csodáját hordozza…

Szemünk láttára történő csoda…

Élő kapcsolatot teremt a kisugárzásával,

a velünk született ősi kódok közösségteremtő erejével…

mert a lehetetlenség művészete…

Idő és térbeli szabadság lehetőséget kínál a képzelet szárnyalásának…

Az áttetsző költészet, a bizarr látomások, a képzelet alkotta lények, világok testet öltenek a jelkép erejével…

Alkotó játék. Világteremtés lehetőség!

mert tiszta játék

Nem emberre szabott színjáték – bábura szabott játék…

játszani csak ép, egészséges lélekkel lehet,
a gyermeki játék hitével, önfeledt örömével!

Ez a játék nem szól a személyes sikernek, a tapsoknak,

ez a játék közös játékot teremt,

sírást és nevetést, gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Ez a játékhit erő, adni tud

léleknek, szellemnek.

Ébreszt és gyógyít!

Még élő, valóságos játék egy értékzavarodott, pénz, hatalom, agresszió vezérelte, virtuálissá idegenedő beteg világban,

SZERETET SZÍNHÁZ!”

Kovács Ildikó, bábrendező 1928–2008

A Gyermekszínházi Világnapon ünnepeljük A medve, akit Vasárnapnak hívtak 100. előadását!

Alex játékmedvéjét Vasárnapnak hívják. Füle kockás, mancsa puha, gombszemével szelíden néz. Akkor is, ha játékvonaton ül, akkor is, ha mesét hallgat, és akkor is, ha belenyomják a fejét a vízfestékbe. De vajon mit gondol a medve, miközben egy szárítókötélen lóg a fürdőszobában? Fáj-e neki, ha megtépázzák, örül-e, ha megölelik? Van egyáltalán valami a derűsen csillogó gombszemek mögött? Alex nagyon szeretné kideríteni. Egy reggel furcsa dolog történik: a kisfiú a szobája helyett egy játékboltban ébred. Az eladó egy mackó, és a vevők is egytől-egyig medvék. Hamarosan Alexet is kiválasztja egy Medvepapa, és hazaviszi a kicsinyének. Egy medvebocsnak, akit Vasárnapnak hívnak…

A 2015 áprilisában bemutatott előadásról így vallott Kuthy Ágnes:

“Van egy ötéves gyermekem és amikor játszani látom, akarva akaratlan eszembe jutnak a személyes történeteim, amelyek azokhoz a tárgyakhoz, babákhoz fűződnek, amelyek most ott porosodnak a polcaimon. Ilyenkor ráeszmélek, hogy erős, titkos, baráti kapcsolatban állunk a játékainkkal és hogy a sorsuk összefonódik a miénkkel, hiszen rengeteg élményt köszönhetünk nekik. Axel Hacke darabja is erről mesél. Módot ad arra, hogy visszatérjünk a gyerekkor világába, ahol még bármi lehetségesnek tűnt és felhívja a figyelmet arra, hogy a játékainkhoz való viszonyunk rengeteget elárul rólunk. Mivel mindenkinek van legalább egy macis története, a gyermek és a felnőtt is rögtön úgy érezheti, köze van a főhős, Alex történetéhez.”

Kuthy Ágnes és Gimesi Dóra

A rendező Mátravölgyi Ákos tervezővel közösen tanulmányozta a maci-történelmet, és különböző teddy mackók mintájára formálta meg a darabbéli bábokat, amelyeket bunraku formában mozgatnak meg a színészek: Alexics Rita, Ruszina Szabolcs, Nizsai Dániel és Fehér Dániel.

“A nagy, ölelgethető, babusgatható macik mellett dobozokkal játszunk. Ezek végtelen sok animációs lehetőséget rejtenek, amit ki is használunk. Így a gyerekek érdekes átváltozásoknak, sőt, csodáknak lehetnek tanúi, hiszen még a falak is megmozdulnak a Kolibri Fészekben. Az előadásban fontos szerep jut az élőzenének. Novák János dalait a színészek cajonnal, melodikával, kalimbával, xilofonnal és gitárral adják elő” – tette hozzá a rendező.

A német Axel Hacke művét Gimesi Dóra és Nagy Orsolya írta színpadra, a díszlet- és jelmeztervező Mátravölgyi Ákos, a zeneszerző Novák János, Kuthy Ágnes rendező munkáját Vajdai Veronika segíti.

Alex és a játékmackó története immár 100. alkalommal varázsolja el a 4-8 éves gyerekeket a Kolibri Fészekben.

Szeretettel gratulálunk a jubiláló előadás összes alkotójának, művészének és közreműködőjének!

Vitéz László bábjáték automata a Bábszínházi Világnapon

Évről évre a tavasz első napján a bábosoké a főszerep szerte a világon. A bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe, így 2003 óta világszerte különleges programokkal ünneplik a Bábszínházi Világnapot. 2014 óta, a a Budapest Bábszínház kezdeményezésére ezen a napon a magyar nyelvű bábművészek határon innen és túl különleges produkciókkal, rendhagyó helyszíneken mutatják be a műfaj sokszínűségét. 

Az idei világnap alkalmából a Kolibri Színháznál felállítjuk a Vitéz László bábjáték automatát, amely megújult külsővel és friss tartalommal várja a gyerekek kívánságait március 21-én, csütörtökön, 10-től 14 óráig.

“A színház reményt ad” – Március 20-án a Gyermekszínházi Világnapot ünnepeljük

Az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete március 20-át hirdette meg Gyermekszínházi Világnapnak. Ezen a napon az öt földrész minden gyerekelőadása előtt ismert emberek, művészek üzenetét olvassák fel a nézőknek. Az üzenet pár percre összekapcsolja a világon valamennyi gyerek- és ifjúsági előadás alkotóit, a művészeket és a közönséget, a pedagógusokat és a szülőket. 2012 óta az ASSITEJ világszervezet jelszava, hogy „Vigyél el egy gyereket színházba ma!” – a világnapon nyomatékosítjuk az elkötelezettségünket, hogy minden gyermeknek joga van a korosztálya számára létrehozott művészi élményekhez.

 

Yvette Hardie, az ASSITEJ elnökének üzenete a 2019-es Gyermekszínházi Világnap alkalmából – Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnökének tolmácsolásában: 

A világunkat megosztás és megosztottság sújtja. Jó lenne, ha követni tudnánk az ősi dél-afrikai Ubuntu törzs tanácsát, mely szerint „én azért vagyok, mert te vagy” és „egy személy a többi emberrel való kapcsolata által válik azzá, aki”. Együtt lenni jó.

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy egy közösséghez tartozva átérezzék, mennyi mindenben hasonlítunk egymásra, és megértsék, milyen sokféle jellemző teszi emberré az embert. Szükségük van olyan terekre, ahol új gondolatokat és elképzeléseket alkothatnak, és együttérzéssel fordulhatnak azok felé, akik látszólag a leginkább különböznek tőlük. Személyesen kell megtapasztalniuk a közösség adta összetartozás-élményt, és ezáltal részesülni mindabból az örömből és szépségből, amit ez a világ kínál.

Az ASSITEJ hisz abban, hogy a színház képes kapukat nyitni az emberek közti mélyebb összetartozás, a másokhoz – és legfőképpen önmagunkhoz – való kapcsolódás felé.

A New York-i The New Victory Theatre öt éves kutatásának az egyik legfontosabb – és egyben legváratlanabb – felfedezése az volt, hogy a színházi élmény a gyerekek számára elsősorban reményt adott, megerősítette hitüket egy szebb jövőben. A kontrollcsoportban vizsgált gyerekek, akik ugyanebben az időszakban nem vettek részt színházi előadáson vagy színházi nevelési foglalkozáson, jóval kevésbé bíztak a jövőben, tanulmányaik munkájuk sikerében, mint a színházlátogató gyerekek.

Miért ennyire fontos a remény? A remény erőt ad, megerősíti hitünket a jövőben, önmagunkban, átalakul magabiztossággá, akaraterővé, kitartássá, képessé tesz arra, hogy jobbá tegyük önmagunk és mások életét. Minden gyereknek szüksége van a reményre. Felnőttként ezért tekintsük küldetésünknek, hogy elviszünk egy gyereket vagy fiatalt még ma a színházba. Minden gyereket, személyes vagy társadalmi körülményeitől függetlenül hozzá kell segítenünk, hogy találkozzon a művészetekkel és a színházzal. A hozzám hasonlóan a színházi szakmában dolgozók számára külön feladat kell, hogy legyen, hogy olyan minőségi előadásokat és élményeket kínáljunk a gyerekek számára, amelyek által a fiatalabb nemzedék – a jobb ma és holnap reményében – emberségében, képességeiben megerősödve felnőttként egész emberré válik. Együtt növünk fel!

Yvette Hardy üzenetéhez 8-11 éves tanulók csatlakoztak a világ öt kontinensének országaiból. Most az ő gondolataikból idézünk, melyben a színházi élmény fontosságáról beszélnek. A magyar színházak, bábszínházak művészei és az ASSITEJ Magyar Központ szívesen venné, ha Ti is elküldenétek hozzánk, mit gondoltok a színházról, megírnátok miért szerettek színházba járni! Szívesen megosztanánk a jövőben, hogy számotokra mit jelent a színházi élmény!

 

JOYEE (8 éves):

Én olyan helyen születtem, ahol a színháznak nagyon különleges szerepe volt. Indiában.

Bár egy árvaházban nevelkedtem, tudtam, hogy a színház fontos. A színház részei vagyunk mind – anyukám is, én is. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy jó és vicces dolgokat csináljon. Bollywoodot is szeretek játszani, mert az kötődik a szülőhelyemhez.

Minden színház. Nehéz ezt elmagyarázni. Nem is próbálnám elmagyarázni olyannak, aki nem érti, egyszerűen csak elvinném és megmutatnám neki, hogy a saját szemével lássa. A színház te magad vagy. Bármit teszel, az színház. Minden, ami körülvesz, az színház. Te vagy a színház. Az egész tested úgy működik, mint egy színház. Egy nagy előadássá áll össze. És ez az előadás az életed.

Színház nélkül nem lenne képzelet. Színház nélkül nem lennénk önmagunk. Történetek nélkül mindenki folyton unatkozna. Az emberek búskomorak lennének, és nem igazán éreznék jól magukat. Olyan lenne, mintha a Holdon élnénk. Az emberek nem tudnának kommunikálni egymással a nagy sisakok miatt.

Ha nincs képzelőerőd, nos, azon csak a színház segíthet. A színház sok mindenre megtanít. Például megtanulhatod, milyen a szeretet. Hogy hányféle formája van. És hogy olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs, hogy esetleg képesek szeretni egymást – nos, rájönnek, hogy képesek. Egy igazán erős történet képes megváltoztatni bennünket. A színház egy különleges, jó és csodálatos dolog. Sokféle érzést kelt bennünk, amit mind át kell éreznünk – ha egy előadás szomorú, akkor azt, ha örömöt és reményt ad, akkor azt. Akkor reménykednünk kell, hogy valami jó vár ránk. Mert legtöbbször így van.

 

JOJO (11 éves):

11 éves vagyok és diszlexiás. Néha kicsit káromkodok. Azokat az embereket szeretem, akik megértenek – engem, úgy, ahogy vagyok. Szeretnék részese lenni valaminek. Olyan ember vagyok, aki szeretné megváltoztatni a világot.

A színház azért fontos, mert történeteket mutat be. A történetek pedig nemzedékről nemzedékre elmondják az embereknek, mi a helyzet. Honnan jönnek, miért vannak a világon, hogyan kerültek ide. Ezek olyan dolgok, amit mindannyiunknak tudnunk kell. Így tudjuk aztán a többi embert megérteni.

Azt szeretem a színházban, hogy ott a fantáziánkat kell használni – a saját képzelőerőnket, ami mindenki másétól különbözik. Mert ha egy előadásban nem vagy csak nehezen lehet látni valamit, akkor azt oda kell képzelni. Ki kell találni magadnak. És akkor igazán jól látod. De mindenkinek valami más történet vagy kép jelenik meg a fejében – teljesen más, mint a tiédben.

Ha nem viszik el a gyerekeket színházba, akkor a színház meghal. A színház sorsokat, lelkeket, szíveket mutat meg élőben. Ha én elvinnék egy kisgyereket a színházba, semmit sem mondanék vagy magyaráznék neki odafelé menet. Megnézné az előadást, és aztán ő magyarázná el nekem, amit látott.

Ha nem láttam volna azokat a dolgokat a színházban, amiket láttam, akkor most nem lennék önmagam.

És szeretem magamat.

 

A 2019-es Világnapi videót az ASSITEJ Dél-Korea készítette.

Flashmob a Jókai téren – Videó az idei Small Size Napokról

Január 25. és 27. között idén ötödik alkalommal rendezte meg a Kolibri Színház a nemzetközi Small Size Napokat, amelynek célja, hogy felhívjuk a közönség, a szakma és a kultúrpolitikusok figyelmét a legkisebbeknek szóló színház fontosságára. Ennek részeként január 25-én flashmobot szerveztünk legfiatalabb nézőink közreműködésével. A közös éneklés után a gyerekek arról beszéltek, miért szeretnek gyerekszínházba járni, mit kedvelnek leginkább a gyerekszínházi előadásokban. 

Nézzétek meg ti is az eseményről keszült videót!

A 2019-es Small Size Napokról bővebben itt olvashattok: https://kolibriszinhaz.hu/5-small-size-napok-a-kolibriben/

Völgyhíd – A marosvásárhelyi Ariel Színház vendégjátéka a Kolibriben

A Völgyhíd nem ismeretlen a Kolibri Színház nézői számára, hiszen Háy János színműve, amelyet 2010-ben mutattunk be Bagossy László rendezésében két évig szerepelt a repertoárunkon.

Vidovszky György ezúttal a marosvásárhelyi társulattal vitte színre a kamaszoknak szóló történetet.

A 17 éves Péter nem kapja meg szüleitől azt az odafigyelést, amely felnőtté válás kanyargós útján segíthetné őt – az apja túl anyagias, az anyja pedig túl konfliktuskerülő.
Péter és Zsófi szerelmesek egymásba, de a fiú egyre inkább kisajátítja a lány érzelmeit és végül abba a tévképzetbe menekül, hogy kettejük szerelme átmenthető az örökkévalóságba.
Dedának, Péter kollégiumi szobatársának lesújtó véleménye van a felnőttekről, és azzal henceg, hogy ő nem akarja megélni, hogy ötven éves legyen” – olvashatjuk az előadás ismertetőjében.

A szerző, Háy János e szavakkal ajánlja a művet: „Színmű azoknak, akik túl akarják élni a felnőttek rémuralmát és azoknak, akik túlélték és felnőttek lettek.”

A történet szereplőit Scurcu Dávid eh., Halmágyi Éva, Bonczidai Dezső, Cseke Péter, Gönczy Katalin, Gáll Ágnes, Puskás Győző ésSzabó Dániel játssza.

A tervező Mátravölgyi Ákos, az előadás zenéjét Monori András szerezte, a rendező Vidovszky György.

Az előadást interaktív drámafoglalkozás követi, mely egyrészt továbbviszi a látott történetet, másrészt segít a nézőknek kibeszélni, feldolgozni azt.
A foglalkozás vezetésére Gyevi-Bíró Eszter, a budapesti Kolibri Színház drámapedagógusa készíti fel az előadásban szereplő színészeket.

A Völgyhíd március 13-án 17 órakor látható a Kolibri Színházban.

Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk.