“Az életre keltés csodája” – Itt a Bábszínházi Világnapi Üzenet

2019. 03. 20.

Március 21. nem csak a tavasz első napja, hanem a bábművészek ünnepe szerte a világon. Ez alkalomból idén Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója írt üzenetet.

Évről évre a tavasz első napján a bábosoké a főszerep szerte a világon. A bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe, így 2003 óta világszerte különleges programokkal ünneplik a Bábszínházi Világnapot.

Az idei világnap alkalmából a Kolibri Színháznál felállítjuk a Vitéz László bábjáték automatát, amely megújult külsővel és friss tartalommal várja a gyerekek kívánságait március 21-én, csütörtökön, 10-től 14 óráig.

Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatójának üzenete a 2019-es Bábszínházi Világnap alkalmából:

Megtisztelő felkéréssel találtak meg az elmúlt napokban. Írjak pár gondolatot a Bábszínházi Világnap alkalmából. Nem mintha gondolatmentes lennék, de mégis inkább úgy döntöttem, hogy mesterem, sokunk mesterének Kovács Ildikónak gondolatait osztanám meg ez alkalomból.

            Az ő kiadatlan, így sokak számára ismeretlen életműve nem egyszerűen műfaj, rendezéselméleti okfejtések sora, sokkal több annál. Beszél a gyermek tiszteletéről, a bábszínház mágiájáról, annak társadalmi fontosságáról. Híd volt ő, nyelvek, alkotók, művészeti ágak között, s nekünk tanító tanítványoknak kötelességünk ezt a hidat tovább építeni.

            „A bábozás képzőművészet, kézművesség, életadás, születésmisztérium, világteremtés. Ezért egyedülálló művészet. Ezért tartottam ki mellette minden társadalmi, politikai, szakmai hátrány és nehézség ellenére is; ezért hiszek továbbra is ennek művészi, erkölcsi szerepében, elhivatottságában, az elidegenedett, zavarossá vált XX. századnak a végén. Pedig nemegyszer tapasztaljuk, hogy a bábszínház szó hallatán elnéző mosoly jelenik meg az arcokon, amely a feltételezett játékszernek meg annak a gondolatnak szól: felnőtt emberek és még mindig játszanak. Mindez összefügg a gyerekeknek szóló művészet megítélésével. Számtalanszor ütköztem bele abba a bizonyos „csak” szócskába: „csak” gyerekszínház, „csak” gyerek, „csak” gyerekeknek szól… Mindez a felnőttvilág közönyét, megbocsáthatatlan érdektelenségét tükrözi, vakságát, amellyel – élen a politikusokkal – nem veszi tudomásul, hogy a gyerek a jövő társadalmának felnőttje, Wordsworth szerint: a gyermek az emberiség apja. Ha pusztán gyakorlati érdekszempontokra volnánk tekintettel, akkor is az lenne a logikus, hogy a társadalom egészségi, erkölcsi, szellemi szempontokból egyaránt maximális figyelmet szenteljen a gyerekvilágnak. De úgy tűnik, hogy közönyösen megyünk el a kézenfekvő, alapvető igazságok mellett, ugyanakkor maximális fontosságot tulajdonítunk a hatalom, a pénz, az agresszió minden megnyilvánulásának. A közöny és az előítélet végigkísérte és -kíséri a bábszínház gyremek előadásait, a színházak és a művészek munkáját.”

Pedig a bábszínház:

„ősi, mágikus művészet…

Az életre keltés csodáját hordozza…

Szemünk láttára történő csoda…

Élő kapcsolatot teremt a kisugárzásával,

a velünk született ősi kódok közösségteremtő erejével…

mert a lehetetlenség művészete…

Idő és térbeli szabadság lehetőséget kínál a képzelet szárnyalásának…

Az áttetsző költészet, a bizarr látomások, a képzelet alkotta lények, világok testet öltenek a jelkép erejével…

Alkotó játék. Világteremtés lehetőség!

mert tiszta játék

Nem emberre szabott színjáték – bábura szabott játék…

játszani csak ép, egészséges lélekkel lehet,
a gyermeki játék hitével, önfeledt örömével!

Ez a játék nem szól a személyes sikernek, a tapsoknak,

ez a játék közös játékot teremt,

sírást és nevetést, gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Ez a játékhit erő, adni tud

léleknek, szellemnek.

Ébreszt és gyógyít!

Még élő, valóságos játék egy értékzavarodott, pénz, hatalom, agresszió vezérelte, virtuálissá idegenedő beteg világban,

SZERETET SZÍNHÁZ!”

Kovács Ildikó, bábrendező 1928–2008