Főszerepben: a papír – A Mi újság? bemutatójára készülünk

 

A legkisebbeknek szóló Small Size – Performing Arts for Early Years nemzetközi együttműködés Wide Eyes programjának keretében létrejött előadás a beszéd nélküli színház lehetőségeit aknázza ki innovatív, kísérletező, játékos formában.

A 2015 júniusában mindössze néhány perces etüdsorként indult produkció több mint kétéves alkotói folyamatáról így vall Tisza Bea és Ruszina Szabolcs író-rendező-szereplő páros:

„Izgalmas kihívásnak tartottuk, hogy alkotóként együttesen kutathatunk, kísérletezhetünk az anyaggal, és hozhatunk létre egy előadást  nem a megszokott hathetes próbaidőszak alatt, hanem időt hagyva a koncepció megérlelésére és többszöri kipróbálására is. A papírral való kreatív játékba az előadás végén a gyerekeket is  bevonjuk, így az anyag használatának megtapasztalása új dimenziókat nyithat meg számukra.”

A 3-6 éves korosztálynak szóló előadás látványvilágát Orosz Klaudia, a Kolibri Színház képzőművészeti vezetője tervezte. A zenei kíséretet Novák János érzékeny, változatos, mégis egységes stílusú csellójátéka, valamint Bornai Szilveszter leleményes, játékos tangóharmonika- és zörej hangszerkavalkádja adja.

A Mi újság? bemutatóját szeptember 30-án, szombaton, 15 órakor tartjuk a Kolibri Fészekben.

Az előadásról bővebben ide kattintva olvashattok.

Rövidzárlat – Drezda után itt a budapesti bemutató!

Ahogy arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, nagy sikerrel mutattuk be a nemzetközi közönség előtt Rövidzárlat című, észt-magyar koprodukcióban készült előadásunkat a Platform Shift+ együttműködés éves találkozóján Drezdában.

A nemzetközi együttműködés keretében, a tallinni VAT Teaterrel közösen létrejött előadás – hasonlóan a korábbi Vidovszky-rendezésekhez, mint a kettős:játék vagy a Cyber Cyrano – ismét az internet világát mutatja be, ám újszerű megközelítésben. A kiskamaszoknak szóló darab középpontjában az a kérdés áll, vajon mi történik azzal a rengeteg, soha nem törlődő adattal, amit magunkról szolgáltatunk nap mint nap a közösségi oldalakon és más online felületeken. Életünk elválaszthatatlanná vált a netre rólunk felkerülő információktól, de vajon felmérjük-e ennek a kitárulkozásnak a lehetséges következményeit.

„Egy kutatás szerint egy tinédzser számára a saját közösségi profil-oldala a legprivátabb zóna, míg egy felnőttnek ugyanezt jelenti az otthona. De míg otthon magunkra zárjuk az ajtót, és csak azt engedjük be, akit akarunk, addig online minden lépésünk publikus, és olyanok is látják, akikről mi nem tudunk” – fogalmazta meg a darab kiinduló ötletét Vidovszky György.

Ehhez a témához keresett munkatársaival egy szellemes, játékos, de egyben gondolatébresztő víziót, amelyben az online felületeken megjelenő „sütik” (Cookie) megszemélyesítve jelennek meg. Az úgynevezett Süti Akadémia frissen végzett diákjai kísérleti akciójába, a Smart Kommandó egynapos bevetésébe pillanthatunk be. Megfigyelési területük a Faludi család, akik természetesen a nap nagy részét online töltik, ráadásul egyikük, Erik, a tizenkét éves fiú nem egészen megszokott módon…

 

A forgatókönyvet Vidovszky György, Horváth Péter és Kristiina Jalasto ötlete alapján Eck Attila írta. A báb-, díszlet és jelmeztervező Inga Vares, a báb-kivitelezésért Mátravölgyi Ákos felel. A szcenikus Farkas István, a digitális design Zádor Tamás, a mozgás Gyevi-Bíró Eszter munkája, a zeneszerző Monori András. A rendező munkatársa Hajsz Andrea, az előadás rendezője Vidovszky György.

A főbb szerepeket Krausz Gábor, Nizsai Dániel, Blahó Gergely m.v., Alexics Rita, Fehér Dániel és Bárdi Gergő játsszák.

A Rövidzárlat bemutatója 2017. szeptember 29-én 17 órakor lesz a Kolibri Színházban.

Az előadásról bővebben ide kattintva tájékozódhattok.

Az este, ahol a Kolibri a titkos arcát is megmutatta – Képes beszámoló a Színházak Éjszakájáról

Megyes Melinda a gyerekek által készített jelmezben

Ki gondolta volna, hogy Locspocs, János vitéz vagy Péter, a macskává változott kisfiú remekül trombitál? Vagy hogy a Kippkopp és Tipptopp, Vasárnap, a játékmackó és Hupp, a kis gyöngybagoly történetét életre keltő bábszínészeink egyszersmind kiváló zenészek és énekesek is? Társulatunk tagjai erről a kivételes oldalukról is bemutatkoztak mindazoknak, akik a Kolibri Színházba látogattak a 6. Színházak Éjszakáján.

A Kolibri az országban az egyetlen színház, amely önálló fúvószenekarral büszkélkedhet – a Kolibri Fúvósok koncertjét este 7 órától hallhatta a közönség:

 

Kolibri Fúvósok

Ruszina Szabolcs, Bárdi Gergő és Fehér Dániel

 

Nagy sikert aratott az a különleges össztársulati produkció is, amelyben régi és új – köztük soha nem hallott – Bereményi Géza dalokat adtak elő a színház művészei Novák János zenéjével, Bornai Szilveszter és Tóth Tamás közreműködésével.

  

Novák János, Tóth Tamás, Alexics Rita és Fehér Dániel

       

Rácz Kármen, Nizsai Dániel és Szívós Károly

 

A zenei programokon kívül számos más meglepetéssel is készültünk a Színházak Éjszakájára:

A kicsiknek délutáni meseolvasást tartottak színészeink…

Németh Tibor és hallgatósága az egyik „Mesekuckóban”

… miközben a többiek kézműves foglalkozáson vehettek részt Bartha Katalin vezetésével, ahol saját készítésű képeskönyvet állíthattak össze az előadásainkban szereplő kedvenc mesehőseikkel.

     

Kézműveskedés Bartha Katalinnal és Reymeyer Dórival

 

Ebben az évben rendhagyó kulisszajárásra invitáltuk vendégeinket, melynek során a Kolibri „cyber világának” titkaiba avattuk be őket. A nagyszínpadtól a sminkszobán át a pincéig vezető felfedező úton az előadásainkban használt digitális technikákat ismerhették meg a résztvevők, akik maguk is kipróbálhatták, hogyan működik a vetített díszlet…

  

Készülnek az angyalok a vetített animációhoz – az Emília és az angyal előadásunk mintájára

…miként tudunk a hangunkkal „festeni”…

Hangfestés Bárdi Gergővel

… és hogyan lehet greenbox háttérben játszani.

Bábozás greenbox háttér előtt

Az interaktív bemutató végén fel lehetett próbálni a különféle jelmezeket és parókákat – sőt, aki akart, még ‘selfie’-t is készíthetett:

         

 

Egy premier előtti bemutatóval is készültünk a Színházak Éjszakájára – a Mi újság? című produkciót az alkotók, Tisza Bea és Ruszina Szabolcs előadásában, Novák János és Bornai Szilveszter zenei kíséretével láthatták nézőink.

   

Tisza Bea és Ruszina Szabolcs a Mi újság? című előadásban

 

Idén is volt Kolibri Kóstoló, ahol a társulat tagjai által készített finomságokból lehetett csemegézni, a becsületkasszába befolyt pénzt pedig jótékony célra ajánlotta fel a színház.

 

Gyerekek és felnőttek egyaránt remekül szórakoztak az esti „színházcsináló” vetélkedőn, ahol a négy Kolibris csapatkapitány – Megyes Melinda, Bárdi Gergő, Mészáros Tamás és Krausz Gábor – vezetésével a jelmezkészítéstől a méregkeverésen át a saját koreográfia előadásáig egy sor izgalmas feladatot kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek.

    

A csapattagok saját készítésű jelmezbe öltöztették és különféle kellékekkel látták el a színészeket

   

A kellék-állatokat nemcsak összerakni kellett… hanem megenni is… sőt, evés közben Kolibris darabokból kellett felolvasni

                                 

A legbátrabbak a zsűri előtt is képviselték csapatukat… és akár a ‘méregpoharat’ is fenékig felhajtották

A játékot Nizsai Dániel, Fehér Dániel és Alexics Rita vezette, a feladatok megoldását pedig „szigorú” zsűri pontozta.

 

A zsűri tagjai: Németh Tibor, Török Ági és Szívós Károly

A „Rakjuk össze” mottó jegyében a vetélkedő végén a játékosok közösen állították össze az idén 25. jubileumi évadát ünneplő Kolibri Színház emblémáját:

 

A velünk éjszakázóknak még egy különleges programot tartogattunk: az éjféli Retro diavetítést, amelyet a Fidelio a Színházak Éjszakája 15 kihagyhatatlan programja közé sorolt. Gyerekkorunk rajzfilmjeit Bárdi Gergő, Farkas Éva és Mészáros Tamás humorral fűszerezett hangalámondásával, Kecskeméti Gábor zongorakíséretével élvezhette késői közönségünk.

Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek! Várunk mindenkit szeretettel jövőre is, a 7. Színházak Éjszakáján!

Fotók: HSC Stábiskola és Rupp Anikó

 

Új programmal bővül Színházak Éjszakája műsorunk

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is tartunk meseolvasást a Színházak Éjszakája rendezvény keretében, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várunk.  

A meséket a színház művészei: Sallai Virág, Meixler Ildikó, Erdei Juli, Németh Tibor, Szanitter Dávid és Farkas Éva olvassák fel a gyerekeknek. 

Mesekuckók című programunk 14:30 órakor kezdődik – de 16 óráig bármikor csatlakozhattok.

Maradjatok velünk a Színházak Éjszakája további izgalmas programjaira is!

A teljes műsort itt olvashatjátok:

SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA A KOLIBRIBEN

14:30-16:00   Mesekuckók

            – meseolvasás Sallai Virág, Meixler Ildikó, Erdei Juli, Németh Tibor, Szanitter Dávid és Farkas Éva színművészeink közreműködésével

15.00-17.30    Kézműves foglalkozás Bartha Katalinnal a színház előcsarnokában                                                   

            – ragadj meg különböző anyagokat és alkoss, kicsik és nagyok egyaránt

15.00-17.30    Interaktív kiállítás – a Kolibri cyber világa 

           – bemutatjuk, hogyan jelenik meg előadásainkban a cyber világ

 18.00-18.45    Mi újság? – a Kolibri előadása 3-6 éveseknek 

             „A papír bármivé változhat a színházban. Játékra csábít, mindent eljátszhatunk vele, ami az eszünkbe jut.”

             Játsszák: Tisza Bea és Ruszina Szabolcs

 19.00-19.30    a Kolibri fúvószenekarának koncertje

 20.00-22.00    Kolibri vetélkedő a színház művészeivel 

             –  játék a javából Alexics Ritával, Fehér Dániellel, Nizsai Dániellel és Ruszina Szabolccsal              

   22.30-23.30    Novák János – Bereményi Géza-dalok

             – a dalokat Novák János, Bornai Szilveszter és Tóth Tamás kíséretével művészeink adják elő

0.00-01.00      Retro diavetítés 

             – az 50-es, 60-as, 70-es évek diafilmjeihez színészeink adják hangjukat, humorral fűszerezve

              A zongoránál: Kecskeméti Gábor

        

Programjainkat mozgáskorlátozott vendégeink is látogathatják!

Egy nap, amikor együtt játszunk a közönséggel – Színházak Éjszakája a Kolibriben

Idén szeptember 16-án hatodik alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb és rangosabb eseménynek számító Színházak Éjszakáját. Ezen a rendhagyó színházi nyíltnapon 35 fővárosi teátrum – köztük a Kolibri Színház – tárja szélesre kapuit, hogy különleges programokkal és kimondottan erre az alkalomra született produkciókkal avassa be a közönséget a kulisszatitkokba, a játékba, a színházcsinálás rejtelmeibe. A Kolibri Színház immár hatodik éve vesz részt a Színházak Éjszakája rendezvényen, amikor izgalmas gyermek- és felnőttprogramokkal várjuk azokat a nézőinket is, akik évad közben esetleg nem tudnak ellátogatni hozzánk.

Nálunk már délután indul az éjszaka – 3 órától kezdve kézműves foglalkozást tartunk a színház előcsarnokában, ahol a gyerekek az előadásainkhoz kapcsolódó, emlékezetes tárgyakat alkothatnak, miközben a legkisebbek szórakoztatására meséket olvasnak fel művészeink.

A színházteremben egy különleges interaktív kiállítás keretében mutatjuk be a Kolibri „cyber-világát”, melynek során a résztvevők maguk is kipróbálhatják, hogyan lehet digitális hátteret vetíteni, hangfestést létrehozni vagy a greenbox háttérben mozogni.

Este 6 órakor a Mi újság? című premier előtti előadásunkat láthatja a közönség, az alkotók Tisza Bea és Ruszina Szabolcs közreműködésével. Az előadás közös játékra invitál a papírral, ami bármilyen formát felvehet és bármivé átalakulhat a színházban…

A hazai színházak között egyedülálló módon a Kolibriben a színház művészeiből álló rézfúvós zenekar működik – a Kolibri fúvószenekar koncertje 7 órakor kezdődik a nagyszínpadon.

A tavalyi sikerre tekintettel idén is megrendezzük felnőtteknek (is) szóló csapatvetélkedőnket Alexics Rita, Fehér Dániel, Nizsai Dániel és Ruszina Szabolcs játékvezetésével. A „Rakjuk össze” mottó jegyében az idei vetélkedő célja egy fotó puzzle összeállítása, amihez a játékosoknak egy sor izgalmas feladatot kell végrehajtani a jelmez- és kellékkészítéstől kezdve az improvizáción át egy teljes koreográfia előadásáig.

A késő esti órákban egy igazi össz-társulati produkcióval készülünk, amelyben régi és új – köztük máshol még nem hallott – Bereményi Géza dalokat adnak elő művészeink Novák János zenéjével, Bornai Szilveszter és Tóth Tamás közreműködésével.

A velünk éjszakázók részt vehetnek az éjfélkor kezdődő Retro diavetítésen is, ahol a klasszikus diafilmeket színészeink humoros élő hangalámondásával élvezhetik, Kecskeméti Gábor zenei aláfestésével.

„Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tele leszünk meglepetésekkel a Színházak Éjszakáján – nyilatkozta Novák János színházigazgató. – Ebben az évben többek között azt szeretnénk megmutatni közönségünknek, milyen új technikákkal és kifejezésmódokkal bővült alkotói eszköztárunk a több mint egy évtizede működő nemzetközi együttműködéseink eredményeként. Míg a Small Size – Performing Arts for Early Years projekt keretében létrejött Mi újság? című előadás a legkisebbeknek szóló, beszéd nélküli színház újfajta kifejezőeszközeit integrálja, a Kolibri digitális világát bemutató rendhagyó kulisszajárás során elsősorban a Platform Shift+ nemzetközi kooperációban született ifjúsági előadásainkban alkalmazott új digitális technikát és látványvilágot ismerhetik meg és próbálhatják ki játékos formában nézőink.”

A Kolibri Színház teljes programja – ahogy a Színházak Éjszakáján résztvevő összes színházé – egy karszalaggal látogatható. A belépésre jogosító karszalagot megvásárolhatjátok a jegy.hu weboldalon vagy a Kolibri Színház Jókai téri jegypénztárában.

A teljes műsort itt olvashatjátok:

Színházak Éjszakája 2017 program a Kolibriben

Mindenkit szeretettel várunk szeptember 16-án a Színházak Éjszakáján!