„Mesehős voltál Te is” – Kemény Henrikről nyílt kiállítás

„Mesehős voltál Te is, magyar Pán Péter, örök gyerek, aki a szüleitől kapott örökséget megőrizte, továbbadta, hírre vitte az egész világon, bátorságot öntve mindenkibe, aki hisz a mesékben. Megszámlálhatatlan azoknak a gyerekeknek a száma, akiket Te örvendeztettél meg a paraván mögül. Generációról generációra elhitetted, hogy Vitéz László palacsintasütőjével minden félelmünktől meg tudsz minket szabadítani. Jöhetnek az ördögök, szétrombolhatja színházadat az ÁVÓ, porrá égetheti az emberi gonoszság, de Te győzni fogsz, amíg palacsintasütő van a világon! Ahogy eddig az életben, mostantól a túlvilágról várjuk biztatásod: – Hajrá Pajtikák!” (Novák János, a Kolibri Színház igazgatója Kemény Henrikről)

 

kemenyhenrikbacsi

 

A 150 éves a Vigadó elnevezésű jubileumi programsorozat (január 12. – február 20.) részeként kiállítással, bábelőadással és ünnepi üléssel emlékeznek meg Kemény Henrikről, a vásári bábjátszás Kossuth-díjjal kitüntetett művészéről, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kolibri Színház néhai tagjáról, aki idén lenne 90 éves.

 

Kemény Henrik legnépszerűbb bábfigurája Vitéz László, a piros sipkás, vidám fickó, aki palacsintasütőjével tanítja móresre „a csoki pofákat”, azaz az ördögöket és magát a halált is. Kemény Henrik 80 éven keresztül aktívan bábozott. Kivételes mestere volt a vásári hagyományok továbbfejlesztésének, de nagy hatással volt a kortárs magyar bábművészetre is. Tagja volt az Állami Bábszínháznak. Személye összekapcsolta a magyar bábozás vándorló, népi hagyományait az esztétikailag kiforrott, kortárs kísérletekkel.

 

A Kemény Henrik-kiállítás 2015. január 12-én 17 órakor nyílt a Vigadó Galériában. A tárlat január 13-tól február 1-ig tekinthető meg a közönség számára.

 

kemenyhenrik_kiallitas

 

 

 

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Vigadó egész napos ingyenes rendezvényekkel várja az érdeklődőket. Szervusztok, pajtikák! címmel 15 órakor a Szombathelyi Mesebolt Bábszínház tart bábelőadást gyermekek számára a Kamaraszínházban. 16 órától interaktív drámapedagógiai foglalkozásra és bábkészítésre nyílik lehetőség a Makovecz teremben. (A részvétel regisztráció köteles a Vigadó honlapján.)
Január 29-én Kemény Henrik születésének 90. évfordulóján koszorút helyeznek el a Kolibri Színháznál 14.30 órakor. A koszorúzást követően 16 órától ünnepi ülésen emlékeznek meg a bábművészről a Vigadó Makovecz termében. Az ülés háznagya Juhász Judit. Előadást tart dr. Kékesi Kun Árpád színháztörténész, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezetője; Ács Norbert, a Budapest Bábszínház bábszínésze.

 

Ebből az alkalomból adják át a Kemény Henrik-díjat (Majoros Gyula szobrászművész kisplasztikáját), majd Láposi Terka színháztörténész, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke bemutatja A Kemény Bábszínház képeskönyve – Korngut Kemény Henrik színházteremtése című könyvét.

 

Small Size Napokat rendez a Kolibri Színház

Small Size Napok címmel rendez programsorozatot január 30. és február 1. között a Kolibri Színház.

 

2014-ben befejezett nemzetközi együttműködésünk, a Small Size, big Citizens újabb négy évre lehetőséget kapott a folytatásra, ezúttal Small Size – Előadóművészet a legkisebbeknek néven. Az együttműködés megteremti a lehetőségét annak, hogy 15 európai ország 17 színházával szövetségben folytatódjék a színház a legkisebbek számára indított művészeti programja, és módot ad arra, hogy január végén háromnapos színházi fesztivált szervezzünk. A Small Size Napok keretében olyan előadásokat fogadunk, amelyek a 1-5 éves korú nézőkhöz szólnak.

 

Érkezik a Napra nap című színpadi játék 1-3 éveseknek a veszprémi Kabóca Bábszínházból, az Almafácska című darab 4 éven aluliaknak a kecskeméti Ciróka Bábszínházból. Látható lesz a 2-5 éveseknek szóló Pont, pont, vesszőcske, Marék Veronika: Kippkopp gyerekei és a Kippkopp és Tipptopp című műveiből készült produkció a Kolibri Színház előadásában.

 

A fesztiválhoz kapcsolódóan Zene a gyerekszínházban címmel workshopot tart Novák János a Kolibri Fészekben, január 31-én, szombaton, 14 órai kezdettel. A foglalkozás témája a zenei befogadás aspektusai a csecsemőszínháztól az operáig, a Kolibri Színház repertoárjában. A műhelymunkára tanárok, szülők, óvodapedagógusok, nevelők jelentkezését várják. A részvétel ingyenes, regisztrálni a fanni.kolibri@gmail.com email címen lehet.

 

“A csecsemőszínház a 4 éven aluliaknak is alkalmat kínál arra, hogy kulturális élményben részesüljenek, miközben a felnőtteknek is visszaadja a nyugodt szemlélődés örömét, rangját. Annyi boldog emberrel, mint amennyi egy csecsemőszínházi előadáson, más színházi előadásokon aligha találkozni” – vallja a Kolibri Színház igazgatója, aki 2003-ban, Magyarországon elsőként karolta fel a csecsemőszínházi kezdeményezést, és azóta négy saját csecsemőszínházi produkciót is bemutatott. Közülük a Toda, a Tekergő, és a Pont, pont, vesszőcske még mindig műsoron van. A Small Size együttműködésben nemcsak a csecsemők, de a tipegők és az óvodások is találnak kedvükre való, nekik címzett előadásokat. A legkisebbeknek szóló előadások nem nagyszínházi formák kicsinyített változatai, szemléletükben, kifejezési formáikban sok közös vonást mutatnak.

 

“A legkisebbeknek szóló színházi előadásokban nem feltétlenül a hagyományos történetmesélés az elsődleges, nézőként és közreműködőként olyasfajta rituális színjáték résztvevői vagyunk, melyben a gyerekek és a felnőttek együtt csodálkoznak rá a világ színpadi újrateremtésének csodájára. A csecsemőszínház, a legkisebbeknek szóló színház külföldön és Magyarországon is egyre népszerűbb, ezért egyre több kérdést vet fel bennünk, alkotókban az előadók felelősségéről, a művészi eszközök hatásának megértéséről, alkalmazásáról. Egy új színházi műfaj születésének, építésének lehetünk tanúi, résztvevői, ami számot tart arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzünk róla. Erre sok alkalmat teremtettünk 2003 óta, munkánkba bevontunk bölcsödei zenepedagógusokat, fejlődéslélektani és színházi szakembereket, akik egészen addig hitetlenkedtek a csecsemőszínházi kezdeményezés érvényességében, amíg nem láttak egy olyan előadást, ami elvarázsolta őket. A Small Size Napok újra lehetőséget teremt színházi alaphatások megfigyelésére, újrafogalmazására, egy olyan műfaj felfedezésére, ami felelősséggel párosulva művészileg szinte teljes szabadságot ad” – fogalmazott Novák János.

 

smalllead

 

ITT A TELJES PROGRAM:

 

2015. január 30. péntek

10.30 Marék Veronika: Kippkopp gyerekei – 3-6 éveseknek – a Kolibri Színház előadása – Kolibri Fészek

 

2015. január 31. szombat

9.30 Napra nap – színpadi játék 1-3 éveseknek – a Kabóca Bábszínház előadása – Kolibri Színház előcsarnok

11.00 Almafácska – első színházi élmény 4 éven aluliaknak – a Ciróka Bábszínház előadása – Kolibri Fészek

14.00 Zene a gyerekszínházban – zenei workshop – Novák János zenei műhelymunkája – Kolibri Fészek

 

2015. február 1. vasárnap

9.30 és 11.00 Pont, pont vesszőcske – 2-5 éveseknek – a Kolibri Színház előadása – Kolibri Színház

9.30 és 11.00 Marék Veronika: Kippkopp Tipptopp – 3-6 éveseknek – a Kolibri Színház előadása – Kolibri Fészek