Megtartottuk az Esznek-e a halottak epertortát? premierjét!

2019. 01. 14.

Nagy sikerrel mutattuk be szombaton a Kolibri Fészekben Esznek-e a halottak epertortát? címú új, kiskamaszoknak szóló előadásunkat, Szívós Károly rendezésében. Beszámoló sok-sok képpel.

Grisnik Petra és Fehér Dániel

„Boldog-e ön most, hogy megboldogult? Jól kijön a szomszédaival, vagy szívesebben nyugodna másutt? Tényleg van szaga alulról az ibolyának?”  így beszélget az elhunytakkal a temetőben lakó Emma, az Esznek-e a halottak epertortát? kiskamaszoknak szóló mű főhőse. Rosemarie Eichinger osztrák szerző azonos című, gyerekirodalmi díjjal jutalmazott regényét Nádori Lídia fordítása alapján Szívós Károly alkalmazta színpadra, és egyúttal ő az előadás rendezője is. A főszerepben Grisnik Petra látható.

Grisnik Petra

A történet egy lányról szól, akit az iskolában furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Szívós Károly rendező elmondta: “Az, hogy a szeretteinket, hozzátartozóinkat elvesztjük és nincs tovább – ez egy nagy kérdőjel mindenki számára. A felnőttek is nagyon nehezen birkóznak meg ezzel a feladattal, pláne a gyerekek. Ez a darab épp azzal foglalkozik, hogy a gyerekeknek segítsen ebben a dologban, hiszen a főszereplő fiúnak, akinek meghal az ikertestvére, ezzel küszködik. Ám az édesanyja nem foglalkozik vele, mert el van foglalva a saját gyászával. Az apukája kicsit haragszik a fiúra, mert ha rá néz, az ikertestvérére emlékezteti. Egy olyan helyzetet mutatunk meg, ami egy kicsit rendkívüli, mégis ugyanarról beszél. A másik gyerekfőszereplő egy érdekes lány, Emma, aki kitalál magának egy világot, hiszen az édesapja sírásó és ott élnek a temetőben. A két gyerek találkozása nagyon érdekes, az, hogy miként segítik egymást, hogy a saját bajaikat meg tudják oldani.”

Megyes Melinda, Grisnik Petra és Mészáros Tamás

Pétert Fehér Dániel, Emma apját Mészáros Tamás, a gyámügyes hölgyet Megyes Melinda, Péter anyját és apját Török Ági és Szívós Károly játssza,valamint ők keltik életre a két főszereplő belső hangját megtestesítő bábokat is. A bábokat és a jelmezeket Orosz Klaudia tervezte, a díszlettervező és szcenikus Török Ági és Farkas István, a dramaturg Horváth Péter, az atmoszféra effekteket Bornai Szilveszter készítette. A rendező munkáját Vajdai Veronika segítette.

Török Ági, Fehér Dániel és Szívós Károly

A 9 éves kortól ajánlott előadás bemutatóját január 12-én, szombaton, tartottuk a Kolibri Fészekben.

További előadások: január 30., 31, február 5., 6., március 6., 7.

Bővebb információt az előadás oldalán találtok – ide kattintva.

TOVÁBBI KÉPEK AZ ELŐADÁSBÓL:

1.

2.

  

3.

 

4.

5.

6.

7.

8.

 

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

SZERETETTEL GRATULÁLUNK AZ ÖSSZES ALKOTÓNAK, SZEREPLŐNEK ÉS KÖZREMŰKÖDŐNEK!