Az emlékesten az Ad Libitum zenekar – Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor és Tóth Tamás – ad koncertet, közreműködik Cseh András és Darvas Benedek. A Petőfi Irodalmi Múzeum – Cseh Tamás Archívum anyagából eredeti filmkockákon jelenik meg köztünk Tamás.
Márta István, Cseh Tamás, Novák János
Közel ötven éve már, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza elhatározták, hogy az addig már két éve írt titkos dalaikkal bemutatkoznak a 25. Színházban. Az 1973 márciusában „Dal nélkül” címmel tartott esten Cseh Tamást Márta István, Novák János és Kecskeméti Gábor kísérte, akik ekkor vették fel az Ad Libitum nevet. A kolibri színházbeli koncerten az együtteshez később csatlakozó Tóth Tamás is játszik, valamint közreműködik a színház zenei vezetője, Darvas Benedek. Emellett a közönség igazi ritkaságnak számító, eredeti filmfelvételeket láthat Cseh Tamásról, amelyek a Csengery utcai közös próbahelységben, Dr. Novák Emil lakásában készültek. A felvételen Másik János, Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor együtt improvizál Cseh Tamással.
„Állj itt, Tamás
és mutasd azt, hogy mi a legjobb a keserves, múlékony időben –
a változás
A változást,
azt mutatod minekünk, hogy itt állsz
Szevasz Tamás
Szevasz Tamás”
(Bereményi Géza-Novák János: Szevasz Tamás)
A fotók a „100. éjszaka” c. koncerten készültek a Katona József Színházban, 1989-ben
A Cseh Tamás emlékestet 2023. január 22-én, vasárnap este 7 órakor rendezzük meg a Kolibri Színházban.