„A bábszínház valódi összművészet” – Itt a 2024-es Bábszínházi Világnapi üzenet!

Március 21-én, a tavasz első napján, a bábosokat ünnepeljük szerte a világon! A Bábszínházi Világnap alkalmából idén Meczner János rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, valamint Ms.C. Blanca Felipe Rivero, az UNIMA kubai központjának alelnöke írt üzenetet.

2003 óta ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette / Nemzetközi Bábművész Szövetség) kezdeményezésére március 21-én. Az azóta hagyománnyá vált ünnepen szerte a világon, így Magyarországon is zajlanak események, amelynek az a célja, hogy bemutassák a műfaj sokszínűségét és képviselőit a legfiatalabb generációtól a már régóta a pályán levőkig. Az esemény kapcsán minden évben két – egy nemzetközi és egy magyar – színházi  alkotó osztja meg gondolatait.

A Bábszínházi Világnap alkalmából idén Meczner János Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, érdemes művész sorait olvashatjátok:

Meczner János (fotó: Éder Vera)

Amikor harminc évvel ezelőtt a Budapest Bábszínház igazgatója lettem, a prózai színház felől, kívülről érkeztem a bábművészet világába. 

Lenyűgözött a műfaj sokszínűsége, rácsodálkoztam korlátlan lehetőségeire, féktelen szabadságára, és hamar megértettem, hogy a bábszínház életre szóló élmény, elköteleződés, felelősség. 

A műfaj új formáinak folyamatos keresése, a kísérletezés, a hagyományok megőrzése és felfrissítése, a bábművészek új generációinak kinevelése, a más művészeti ágakkal való összekapaszkodás és együttműködés olyan új utakra vezettek, melyeket prózai színházi alkotóként talán sohasem tapasztalhattam volna meg.

A műfaj sok csodája közül talán a legnagyobb, hogy minden korosztályt 0-99 évesig egyformán képes lenyűgözni és megszólítani. Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogy a legkisebbek kacagnak, izgulnak, lelkesednek egy bábelőadáson: az ő szemükben a fából faragott, papírból kasírozott vagy textilből megvarrt figura nem csupán él, de létezésének valódi tétje van. Később a csoda születése válik a legérdekesebbé: hogyan mozdul meg egy báb, mi a trükkje, honnan jön a fény. Mozgatók és bábok közös jelenléte, a színház születése része lesz a hatásnak. A modern színház összes jelentős felfedezése – a brechti V-effekttől a képzőművészeti absztrakcióig, a stilizált mozgástól a különböző kortárs narratív megoldásokig – a legtermészetesebb módon van jelen a bábszínházban, bármilyen korosztályhoz szóljon is az adott előadás. 

Épp ezért a bábművészet a legalkalmasabb arra, hogy kortárs nézőt neveljen: egy bábos koncepció mögött mindig felfedezhető egy filozófiai sík is, a vizuális absztrakció a gyönyörködtetés mellett el is gondolkodtat. A bábszínház valódi „Gesamtkunstwerk”, ahol a képzőművészet, a színészi játék, az irodalom, a mozgásművészet, a zene, a mozgókép egyenrangúan, egymást erősítve van jelen a készülő műalkotásban. Szintézise mindannak, amit a különböző művészeti ágak külön-külön tudnak, így a nézőre gyakorolt hatásuk is megsokszorozódik. 

Ha visszagondolok pályám elmúlt harminc évére, elsősorban hálát érzek. Hálás vagyok, hogy a bábszínház az életem és a színházi gondolkodásom elidegeníthetetlen részévé vált. Szerencsések azok az alkotók, akik már ifjúkorukban rátaláltak a műfajra, hiszen a bábszínház lehetőségei kimeríthetetlenek: a folyamatos változás, megújulás frissen és fiatalon tartja ezt a színházi formát, amely egyidős az emberi kultúrával.

Örömteli alkotást, felszabadult kísérletezést, izgalmas új utakat kívánok minden bábszínházi alkotónak és nézőnek a Bábszínház Világnapján!

***

A 2024-es világnap nemzetközi üzenetét Ms.C. Blanca Felipe Rivero kubai drámaíró, tanár, színikritikus, az UNIMA kubai központjának alelnöke fogalmazta meg:

Ms.C. Blanca Felipe Rivero (fotó: UNIMA)

„A bábok makacsok, de a bábosok a világon minden figyelmüket rájuk fordítják.
Makacsul kitartanak. Akár szomorúak vagyunk, akár bátrak, akár boldogok vagyunk, akár melegünk van, akár valami finomságra vágyunk.
Kitartanak reménytelenségben és apátiában. Belépnek a bábosok bőrébe, és úgy öltöznek, mint ők, mert makacsok.
Ezért szoktak a bábosok is találkozni egymással, ezért van mindig szükségünk egymásra.
Ez a szomjúság a szépségre, a szimbolizmusra, az utalásokon keresztüli kommunikáció sürgetősége megszállottsággá válik. Ragaszkodunk a rejtélyükhöz, mert a létezés végtelenségében léteznek, és felismertetik magunkat rajtunk kívül egy másik dimenzióban, ahol a bábok laknak, a világ emlékezetének emlékezetében.
Ez a szomjúság a figurák létrehozására, létük birodalmának felépítésére ébren tart minket, és habozás nélkül az álmok tulajdonosaivá válnak.
Mi bábosok, szeretjük egymást, ha együtt vagyunk, megszokjuk, hogy találkozunk és megöleljük egymást, csak azért is, mégha járványok, háborúk vagy gazdasági dilemmák dúlnak is körülöttünk.
Mert a bábuk a makacsságuk által elcsábítanak és kézen fogva vezetnek, mint a gyerekeket. Nem számít, miből készülnek, kinek a kezében vannak, honnan jönnek, vagy hogyan öltözködnek, épek-e vagy sem, nagyok vagy vékonyak, nehezek vagy könnyűek, egyszerűek vagy bonyolultak. Levetkőztetik magukat olyannak, amilyenek, kilátszó varrásokkal, trükkjeikkel és vezérlőikkel, mert tudják, hogy így is szeretjük őket.
Mi, a kubai bábosok, biztosíthatom önöket, hogy a szeretett kék bolygó bármely szegletéből érkezőnek, aki szereti a bábukat, megadjuk a figyelmet… a világ összes figyelmét.”
Tanúsítom.

(Fordította: Csató Kata)