„Filmes látásmód a színházi audio-séta alapja” – Interjú Agnija Šeiko koreográfussal

Május 4-én mutatjuk be a Budapest Nagyregény projekt keretében, nemzetközi koprodukcióban megvalósuló Urbán legendák – A tartozás című új ifjúsági előadásunkat, amelynek litván koreográfusával, Agnija Šeikóval beszélgettünk.

Filmes látásmód a színházi audio-séta alapja 

Beszélgetés Agnija Šeikóval, az Urbán legendák helyspecifikus koreográfusával, a Litván Kortárs Táncszövetség elnökével

Elismert koreográfusként dolgozol Litvániában, és bár sokszor hívnak külföldre is, de ez az első magyarországi munkád. Honnan érkezett a felkerés, hogy részt vegyél az Urbán legendák előadásban?   

Az előadás rendezője, Vido (Vidovszky György – a szerk.) tavaly ellátogatott a vilniusi Spot Színház Fesztiválra, ahol az én egyik előadásom, a Szigetek (Islands) is szerepelt. A fesztivál részeként különböző prezentációkat is tartottuk a munkáinkról, és mivel elég sok tapasztalatom van a helyspecifikus előadások létrehozásában, felkért, hogy dolgozzunk együtt. Az én feladatom elsősorban az előadás mozgás-betéteinek kidolgozása, valamint, segítek a színházi audio-séták során szerzett tapasztalataim alapján.   

Te eredetileg koreográfus vagy, aki kortárs táncprodukciókat állít színpadra. Hogyan írnád le a főbb különbségeket, amikor az utcán vagy a szabadban dolgozol a színpadi munkához képest?  

Az egyik legfontosabb különbség a szöveg. Az audio-séták során általában használunk szöveget, míg a legtöbb színpadi produkciónkban csak zene szól. Ebben az előadásban pedig valós színházi szituációk is vannak, csak éppen az utcán vagy az aluljáróban és nem a színpadon. Sőt, ezúttal nem csak narratíva van, hanem egy konkrét – bár elég szürreális – történet. A mozgással nem illusztrálni szeretném a szöveget, hanem egy plusz réteget adni hozzá, meglepetést okozni a közönség számára, akik pontról pontra járnak majd a kijelölt útvonalon. Mivel nincs világítás, mint a színpadon, sőt a városi forgatag miatt elég sok zavaró, kizökkentő körülmény lehet a néző számára, fontos, hogy szinte filmes látásmóddal helyezzük el a jeleneteket és vezessük a néző figyelmét. 

Volt beleszólásod a helyszínek kiválasztásába?  

Az előadás története alapján az író (Tasnádi István – a szerk.) és Vido már eldöntötték az útvonalat, de bizonyos megállókat én javasoltam benne. Az egyik ilyen – ami maradjon egyelőre meglepetés – valószínűleg azért juthatott eszembe, mert semmi helyi előtudásom nincs az épületekről, vagyis nem korlátozta semmi a fantáziámat. Szerencsére a Kolibri Színház munkatársai mindent, még az ilyen őrült ötleteket is el tudnak intézni. Vannak olyan helyszínek is az előadásban, amik adottak voltak, például a Nyugati tér, ahol annak idején a West Balkán volt, ahol az a szörnyű tragédia történt. Ezt az eseményt a helyszínen idézzük meg.   

Mi a legnagyobb kihívás számodra ebben a munkafolyamatban?   

Az egyik a nyelv, hogy sajnos nem értek magyarul, és bár megkaptam a szövegkönyvet angolul, de mégis, sokszor úgy érzem, hogy még többet tehetnék, ha pontosan érteném, érezném a szöveget. A másik kihívás, ami ugyanakkor élvezet is, hogy fiatal diákokkal dolgozom ebben az előadásban (A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Iskola drámatagozatos diákjai – a szerk.). Én főleg általam ismert, profi táncosokkal dolgozom, akikkel közös színházi nyelvet beszélünk. Itt az a feladat, hogy a diákok olyan dolgokat csináljanak, amik a meglepetésen túl belesimulnak az előadás szövetébe. Vido fontosnak érezte, hogy a fiatalok nézőpontját beleépítsük ebbe a sajátos történelmi utazásba.   

Nemrég a Litván Kortárs Táncszövetség elnökének választottak. Ez azt jelenti, hogy feladod a koreográfiai munkádat? Vagy milyen feladatok várnak Rád?  

A táncszövetség elnökként a litván kortárstánc fejlődésének jobb feltételeiért kell dolgoznom, új utakat találni, ha kell politikusokat meggyőzni. De emellett természetesen továbbra is vezetem a saját társulatomat. Ezt nem adom fel. És remélhetőleg az alkotói pályafutásomat is tudom folytatni. Például a jövő évadban jön hozzánk egy finn koreográfus, akinek az előadásban táncolni is fogok, valamint meghívtak a Vilniusi Old Theatre-be, hogy az ottani színészekkel koreográfusként csináljak egy nagyszabású produkciót. Az Urbán legendák bemutatója után nem sokkal pedig az egyik helyspecifikus előadásunkkal, a Drifted-del a spanyolországi Tac Fesztiválra utazunk, vagyis folytatom a fejhallgatós sétálgatást csak egy másik darabbal egy másik helyszínen.  

Kevin Chester