Elhunyt Kássa Melinda

Kássa Melinda az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1958-ban diplomázott. A Bábszínészképző Tamfolyamot 1960-ban végezte el, és már növendékként tagja lett az Állami Bábszínháznak. 1988-ban nyugdíjba vonult, de játszott továbbra is. 1992-től alapító tagja volt a Kolibri Színház társulatának. Bábszínészi munkája mellett a Kolibri Színház színészképző stúdiójában bábmozgatást tanított, és rendezéssel is foglalkozott.

Életéről, pályafutásáról így mesélt a Napkút online kulturális folyóiratban:

„Apám kisfiút: Tibort várt, de aztán belenyugodott, hogy lánya van. Az idők folyamán csodálatos kapcsolat alakult ki közöttünk, annál is inkább, mert anyám hatéves koromban meghalt, így nekem a szülőt az édesapám jelentette.
    Apámnak Abonyban mozija volt (itt éltünk gyermekkoromban), nagyon sok filmet láttam. A történetek néha összekeveredtek a valósággal, a szereplőket szinte rokonaimnak éreztem. Nem is volt éles elhatározás, hanem természetes, hogy én is valami ilyesmit szeretnék csinálni.
    Az elemi iskola elvégzése után a Baár-Madas református gimnáziumba kerültem bentlakónak. A legjobban az irodalmat kedveltem és a képzőművészetet. Majd jött a háború. 1948-ban érettségiztem. Utána felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, az Iparművészeti Főiskolára és a bölcsészkar magyar szakára. Vőlegényem ez utóbbit tartotta a legmegfelelőbbnek. Így bölcsészdiplomát szereztem. Közben megszületett a fiam, majd a kislányom is. Nagy-nagy szeretettel neveltem őket.
    Egyszer csak hiányozni kezdett a „munkám”. Ekkor jött kapóra az Állami Bábszínház felhívása. Színészképző stúdiójukra felvételt hirdettek. A felvételin megfeleltem. Gondoltam, itt kiélhetem színészi ambícióimat, az irodalom iránti szeretetemet és a képzőművészet iránti vonzódásomat is. Így is lett. Még a stúdió befejezése előtt tagja lettem a bábszínháznak.

Gárdonyi Géza: A komédiás disznó

    Nagyon sok, gyerekeknek szóló előadásban vettem részt. Csak példaképpen: voltam a János Vitéz boszorkánya, Aladdin édesanyja, a Három kismalac Pufi malackája, Ludas Matyi hűséges kiskutyája, több száz előadásban Tensánszky Misi mókusa. Részt vettem számos turnén külföldön mint a Fából faragott királyfi címszereplője, játszottam a Petruskában, a Csodálatos mandarinban mint diákfiú, A katona történetében mint királylány. Megkaptam a Bábszínház aranygyűrűjét.
    Önálló műsort szerkesztettünk és játszottunk Meixler Ildikóval Turgudsz irgigy bergeszérgélni? címen. A Mikroszkóp Színpadon volt sikeres bemutatónk.
    Ötvennyolc éves koromban mentem nyugdíjba. Utána még játszottam repertoáron maradt darabjaimban.
    Amikor a bábszínház kettévált, nyugdíjas színészeit nem foglalkoztatta többé. Engem azonnal meghívtak a Jókai téren alakult Új Színházba alapító tagnak. Azóta is itt dolgozom a Kolibri Színházban. Megkaptam a színház Fészekrakó Díját. Itt végre lehetőségem nyílt a rendezésre is. Az első évben Tarbay Ede Profán misztériumát (betlehemes játék) rendeztem, majd Gárdonyi Géza három meséjét Komédiás disznó címen. Sorra került Arany János Rózsa és Ibolyája és Michael Ende Mosható és barátaija is. Ezek az előadások most is műsoron vannak a gyerekek nagy örömére. Október hónapban Wiesbadenben vendégszerepeltünk Gárdonyi Géza Komédiás disznó című német nyelvű előadásával.
    Az elkövetkező hetekben egy Móricz Zsigmond-előadásra készülök gyerekeknek, melynek gerincét A hét krajcár fogja alkotni.
    Ezenkívül a Kolibri Színház színészképző stúdiójában bábmozgatást tanítok a növendékeknek, ami szintén nagy örömömre szolgál.”

„Fèszekrakò hevületünkben baràtunk, tanàrunk, pèldakèpünk! Csalàdteremtő, hites, nagy művèsz! Velünk vagy, velünk maradsz, sokat gondolunk Ràd!” – búcsúzott tőle Novák János, a Kolibri Színház igazgatója.

Kássa Melinda 1930. január 18-án született Budapesten.

Emléke örökké velünk marad!

Világosító munkatársakat keresünk!

Feladatok (teljesség igénye nélkül):

– A színház előadásaival és próbáival kapcsolatos világítási feladatainak ellátása.

– Szakképzettségének megfelelően közreműködés a produkciókhoz szükséges eszközök elkészítésében és működtetésében.

– A világítási eszközök megfelelő, biztonságos használata, tárolása, megóvása és karbantartása.

– Közvetlen részvétel az előadások lebonyolításában.

 

Elvárások:

– Minimum szakmunkás képesítés.

– Büntetlen előélet.

– Pontos, precíz munkavégzés, rugalmasság és terhelhetőség.

– Önálló és csapatban való munkavégzés.

 

Amit kínálunk:

– foglalkoztatás: teljes munkaidő (akár hétvégén és ünnepnapokon is)

– munkavégzés helyei: a Kolibri Színház Budapest VI. kerületi három játszóhelye

 

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, küldje el önéletrajzát – fizetési igényének megjelölésével – a gazdasagi@kolibriszinhaz.hu e-mail címre, a levél tárgyaként pedig jelölje meg: világosító.

A méhek istene címmel készül idei első bemutatónk

A Csöngő és a Minden dolgok könyve után újabb fiataloknak szóló produkciót visz színre a Kolibri Színházban Kiss Márton, aki a darabot szerzőként is jegyzi. A méhek istene egy család történetét mutatja be, és egy közismert személyről szól, úgy, ahogy eddig még senki sem látta, és ahogy még soha senki nem gondolt rá.

„A történet egy család életének tizenhárom évét foglalja magába, a gyereknevelés meghatározó élményeit követi végig. Arról szól, hogy a családban mindenki arra törekszik, hogy alapvetően jó legyen. Kiskorunktól fogva azt nevelik belénk, hogy legyünk nagyon-nagyon jók. Úgy, ahogy azt a felnőttek, az iskola, a társadalom szeretné. Ez hosszú távon, szélsőséges esetekben sajnos megfelelési kényszert szül (…) Érzékeljük a megfelelésből fakadó, ki nem mondott feszültségeket, amelyeket aztán a gyerek is átvesz, aki annyira a legjobbat akarja magának és a családjának, hogy abból végül szörnyű dolgok születnek” – mondta a Pesti Műsornak adott interjúban Kiss Márton.

Az előadás három főszereplő – apa, anya és gyerek – összetett lélektani viszonyát állítja fókuszba. A Minden dolgok könyvéhez hasonlóan A méhek istene is a családon belüli erőszak tematikáját járja körül, de egészen más nézőpontból. Hogyan változik a hatalmi hierarchia a családon belül, és hogyan növi ki magát a családon kívülre? Mi történik, ha a terror idővel teljesen máshonnan szabadul el, mint azt elsőre gondolnánk? Ezeket a kérdéseket vizsgálja az előadás – sok humorral, empátiával és zenével. A Kolibri Színházban megszokott módon, az előadáshoz színházi nevelési foglalkozás kapcsolódik, ahol a fiatalok drámapedagógusok vezetésével beszélik meg és dolgozzák fel a látottakat.

A produkció főszerepeit Grisnik Petra m. v., Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs és Mészáros Tamás alakítják. 

Az előadás dramaturgja Horváth Péter, a zeneszerző Sulyok Benedek, a látványtervező Polgár Péter, a szcenikus Farkas István, a kellékes Reymeyer Dóra, a rendező munkáját Vajdai Veronika segíti.

„Szándékosan nem szeretném elárulni, hol és mikor játszódik a történet, mert a cselekmény során majd szépen lassan a főszereplő család alá fog szaladni a történelem kereke. Egyébként, ha a valós eseményeket elengedjük, ez a színdarab akár történhetne itt és most ebben az országban, vagy egészen máshol. Szeretnénk, ha a valós és az általam kitalált események okán a meglepetés, felismerés, megdöbbenés erejével hatna előadásunk a nézőkre” – előlegezte meg a rendező.

A képek a hétfői olvasópróbán készültek

A méhek istene ősbemutatóját december 7-én tartjuk a Kolibri Pincében.

A Kiss Mártonnal készült teljes interjú a Pesti Műsor 2019. novemberi számában olvasható.

Művészeti titkárt keresünk!

A művészeti titkár főbb feladatai:

– nyilvántartást vezet a művészek- és vendégművészek színházon kívüli elfoglaltságairól

– összeállítja a színház heti munkarendjét

– elkészíti a színház havi műsorát

– előkészíti a tájelőadásokat és vendégszerepléseket

– elszámolást készít a gazdasági osztálynak a társulati tagok és a vendégművészek havi teljesítményéről

– a színház honlapján frissíti a színház éppen aktuális repertoárját, feltölti a havi műsort

– hétköznap és hétvégén az előadások alatt ügyeletet lát el, beosztás szerint

 

Elvárások:

– legalább középfokú iskolai végzettség

– kiváló kommunikációs készség

– konfliktuskezelő és problémamegoldó képesség

– csapatmunkában való aktív részvétel

– rugalmasság

 

Előnyt jelent:

– művészeti titkár munkakörben szerzett munkatapasztalat

– színházi vagy filmes munkatapasztalat

 

A munka kezdésének időpontja: 2019. november 11.

Magyar nyelvű önéletrajzot (fizetési igény megjelölésével) a motivációs levél kíséretében október 30-ig várunk a titkarsag@kolibriszinhaz.hu e-mail címre.

Decemberi jegyelővétel

Személyesen október 15-én 9 órától, online pedig október 15-én 12 órától válthatnak jegyeket decemberi hétvégi előadásainkra.

Telefonon az 1 311-0870, 1 312-0622 és a 06 30 637 7483 számon foglalhatnak jegyet, személyesen pedig a Kolibri Színház szervezésén (cím: Budapest, VI. kerület, Jókai tér 10.).

Decemberi műsorunk ide kattintva érhető el: https://kolibriszinhaz.hu/musor/?y-m=2019-December

Nemzetközi referenst keresünk!

A nemzetközi referens feladatai:

– kapcsolattartás külföldi partnerekkel, színházakkal és nemzetközi szervezetekkel

– részvétel a színház által szervezett, vagy részvételével megrendezésre kerülő nemzetközi fesztiválok előkészítésében és bonyolításában

– a társulat külföldi vendégszerepléseivel összefüggő szervezési, adminisztratív, logisztikai feladatok végrehajtása, utazásszervezés

– nemzetközi pályázatfigyelés

– nemzetközi pályázatokkal összefüggő szervezési, adminisztratív feladatok ellátása

– a színház előadásaival kapcsolatos nemzetközi jogdíjügyintézés

– tolmácsolás (angol-magyar, magyar-angol) külföldi szakmai utazások, külföldi vendégjátékok során

– a színház előadásain beosztás szerinti ügyelet ellátása

munkakörön kívüli tevékenységként az ASSITEJ Magyar Központ titkári feladatainak ellátása

 

Elvárások:

– legalább középfokú iskolai végzettség

– erős középfokú angol nyelvtudás

– kiváló kommunikációs készség

– konfliktuskezelő és problémamegoldó képesség

– csapatmunkában való aktív részvétel

– rugalmasság

 

Előnyt jelent:

– felsőfokú angol nyelvtudás; egyéb nyelvtudás

– felsőfokú végzettség                

– kulturális területen szerzett szervezői tapasztalat

– rendezvényszervezésben szerzett tapasztalat

– nemzetközi területen szerzett munkatapasztalat

 

A munka kezdésének időpontja: 2019. október 15.

Magyar nyelvű önéletrajzot – fizetési igény megjelölésével –, angol nyelvű motivációs levél kíséretében 2019. október 10-ig várunk a titkarsag@kolibriszinhaz.hu e-mail címre.