Megjelent a Mágikus állatok iskolája CD!

Margit Auer műve alapján, Novák János rendezésében mutattuk be tavaly februárban Mágikus állatok iskolája című zenés mesejátékunkat, amelynek dalait – úgy vettük észre – szívesen dúdolják-énekelik még előadás után is a gyerekek.

Rájuk gondolva jelentettük most meg az előadás dalaiból készült CD-t!

 

 

Kettős jubileumot ünnepeltünk: TODA 250 – Tekergő 150

Tekergő 150

A Kolibri Színház 25 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi mustra első három napján a legkisebbeknek szóló előadásokon és a hozzájuk kapcsolódó szakmai beszélgetéseken, találkozókon vehetnek részt nézőink, vendégeink. A Small Size Fesztivál keretében játszottuk két legsikeresebb csecsemőszínházi előadásunkat: A TODÁt immár 250-edik, a Tekergőt pedig 150-edik alkalommal!

Büszkén mondhatjuk el, hogy a Kolibri Színház TODA – a csoda gyereknyelven című, 2005-ben debütált produkciója az első csecsemőszínházi  előadás Magyarországon.  

Török Ági, Tisza BeaSzívós Károly és Bodnár Zoltán közös alkotása a bölcsődék magyar népzenei világára építve, átváltozó, puha kockákat felhasználva született, és a világ minden táján sikert arattak vele. Az alkotók „a bábozás legmodernebb irányzatait és a babákkal való játék legősibb gesztusait ötvözik előadásukban” – olvashatjuk az elődás leírásában. Orosz Klaudia tervező bábjai egyszerű, geometrikus játékelemekből összeállíthatóak, és a nézők szeme láttára öltenek új és új formát a játék során. Az átváltozásokat énekhang és Novák János improvizált zenei kísérete teszi még változatosabbá.

TODA 250

Magyarországon a Kolibri Színház karolta fel először a csecsemőszínházi kezdeményezést, amelyet egy norvég író indított útnak. Az Európai Unió által 2003-2006 között támogatott norvég, francia, olasz, finn, dán és magyar összefogásból született Glitterbird – Art for the Very Young volt az első csecsemőszínházi projekt, amelyben a Kolibri Színház részt vett. Ennek keretében mutatott be 2005-ben három csecsemőszínházi darabot, köztük legelső saját produkciójaként a TODÁt.

„A TODA olyan jól sikerült, hogy utána nehezen és kicsit félve fogtunk bele egy újabb csecsemőszínházi előadás elkészítésébe” – vallotta Novák János a mustra keretében tartott szakmai beszélgetésen. Hogy végül mégis belefogtak, annak legékesebb bizonyítéka a Tekergő című előadás, amely 2009 óta kápráztatja el a Kolibri Fészek legfiatalabb közönségét.

Tekergő 150

Az Orbán Ottó verseire épülő Tekergő egy varázslatos utazás a gyerekszobában, a kertben, földön, vízen, levegőben és a csillagok között. „Orbán Ottó költeményei mára klasszikussá váltak. A Kati-patika vagy még inkább az Eszterlánc kötetek rímei minden kisgyerek számára ismerősen csengenek” – érvel Novák János, az előadás rendezője, miért a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő műveit választották a Kolibri csecsemőszínházi produkciójának alapjául. – „Ezek a versek a legkisebbek számára varázsversek. Áthatja őket a költő lányai iránt érzett szeretete. Én is a lányaim iránti rajongásból zenésítettem meg ezeket a szövegeket. Esténként így meséltem, daloltam nekik.”

Az előadás dramaturgja Orbán Eszter, tervezője Orosz Klaudia, a zeneszerző Novák János; a háttérképek megjelenítéséért Reymeyer Dóra felel, Novák János rendező munkáját Vajdai Veronika segíti. Akik az előadást játsszák: Alexics Rita, Megyes Melinda, Mészáros Tamás és Ruszina Szabolcs.

TODA 250

A Tekergőt legközelebb január 28-án, vasárnap, 10:30 órakor láthatjátok a Kolibri Fészekben, a nemzetközi Small Size Napok keretében.

A TODA című előadást pedig legközelebb február 24-én, szombaton, 9:30 és 11 órakor játsszuk a Kolibri Fészekben.

 

Mondj egy mesét! – Új impro-színházi bemutató készül a Kolibri Pincében

A drámaírók kitalált (vagy „kölcsönzött”) történetei a mi életünket idézik meg, a mi problémáinkról beszélnek – jó esetben. Néha hajlamosak vagyunk mégis azt hinni, hogy nagy dolgok csak másokkal, például drámahősökkel esnek meg. Pedig nem így van. Mindegyikünk élete tele van regénybe (vagy drámába) illő helyzetekkel, kalandosan vicces vagy éppen ijesztő történetekkel.

A Kolibri Színház 25. évadában úgy döntöttünk, hogy most ne csak játsszanak a társulat színészei, hanem meséljenek el egy-egy történetet a kamaszkorukból, egy olyat, amiről azt gondolják, hogy valami miatt fontos, érdekes, elgondolkodtató. Ebben az évadban engedjük meg magunknak ezt a személyességet, kitárulkozást. Ismerjük meg jobban őket, akik nap mint nap jelmezbe bújva másokat jelenítenek meg érzékenyen és odaadóan; most kerüljenek ők a középpontba.

Ebben az előadásban a Kolibri Színház közép- és fiatal generációjának színészei osztanak meg egy-egy történetet a fiatalkorukból.

De nem csak a történeteikkel lepnek meg bennünket (és kollégáikat), hanem azzal is, ahogy a szemünk láttára hozzák létre újra azokat. Ugyanis a színészek minden alkalommal improvizálnak: valaki a társulatból feldob egy sztorit, és bevonja a többieket a játékba, hogy együtt keltsék éltre azt. Hogy ki mit játszik, csak aznap dől el. A közönség még az előadás előtt választhat egy tárgyat a kellékdobozból, így ők döntenek arról, hogy aznap mit használhatnak a színészek történeteik felidézésekor.

Színházi játék, ami reméljük nem csak a Kolibri, hanem a színházcsinálás ünnepe is.

A témák: első szerelem, nagy bulik, testvéri versengés, csínytevések, veszteségek, traumák, szabadság, naivitás, felnőtté érés.

Akik mesélnek és játszanak: Alexics Rita, Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Erdei Juli, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Mészáros Tamás, Nizsai Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid és Tóth József

Dramaturg: Tasnádi István; zene: Monori András; konzultáns: Gyevi-Bíró Eszter; rendezőasszisztens: Hajsz Andrea; rendező: Vidovszky György.

Minden este 6 történet, minden este más. Csak a 25. évadban!

A bemutatót 2018. január 13-án, szombaton, 17 órakor tartjuk a Kolibri Pincében.

Rendhagyó kulisszajárás a Kolibriben

Miért kell valakinek reggel 9.30-kor hajat bodorítani?

Miért vannak szemek rajzolva egy színház folyosójára?

Mit csinálnak a színészek a színészbüfében?

Kik játsszák be a hangokat és kik adják be a fényeket az előadás alatt?

Hányan dolgoznak a háttérben egy-egy előadás alatt?

Titokzatos kérdések ezek, melyekre együtt kerestük a válaszokat. A napokban vendégül láthattunk 25 hatodikos, az ország különböző részeiről érkező és a Matthias Corvinus Collegium tehetséggondozó programjában részt vevő diákot. A rendhagyó kulisszajárást a Kolibri színházi nevelési koordinátora, Gyevi-Bíró Eszter vezette.

A karácsonyi rózsa legendája című előadásunk előtt egy órával került sor a színház és az érdeklődő fiatal nézők közötti nagy találkozásra, amikor is bekukkanthattunk az előadás előkészületeibe:

  • meglestük a fodrásztárban éppen hajat bodorító színésznőnket felkészülés közben: kiderült, hogy az előadás előtt már reggel 8-tól be vannak osztva a színészek, hogy munkatársaink segítségével tökéletes hajzat és smink legyen rajtuk az előadás kezdetekor;
  • elmentünk az illatozó mosóhelység mellett: elképzeltük, mennyi dolga lehet a jelmez gondozásával megbízott kollégáknak;
  • lementünk a pince raktárba, ahol minden díszlet és kellék hatalmas polcokon szigorú rendben, felcímkézve várt a következő fellépésére;
  • megnéztük a jelmeztárat a bennük sürgő-forgó hölgyekkel;
  • körbejártuk a színpadot és rácsodálkoztunk, hányféleképpen lehet megközelíteni, sőt az is kiderült, hogy a mellette lévő váróhelyiségben ránk tekintő, kézzel rajzolt szemek a kettős: játék című előadás egyik szimbólumaként maradtak a falakon;
  • megnéztük a színházi hajó „vezérlőkabinját” is: az igazgatói szobát, amely a sok-sok könyvvel  és plakáttal a nagy tervek és gondolatok megszületésének helyszíne,
  • végül meglátogattuk a világosító és hangosító helyiségeket – és az izgalmas barangolás végén rádöbbentünk, hogy bármilyen költői a színház világa, bizony, a matematikát is vendégül láthatjuk: van egy hozzávetőleges képlet, miszerint ha X ember szerepel a színpadon, sok esetben a szereplők számának kétszerese, tehát 2 * X ember dolgozik a háttérben a sikeres előadás létrejöttéért.

Gondoltátok volna?

50. alkalommal hív varázslatos utazásra A karácsonyi rózsa legendája

A világhírű, Nobel-díjas svéd írónő, Selma Lagerlöf meséje a csodáról, az állhatatosságról, a hit erejéről és a megbocsátásról szól – miközben egy varázslatos utazás történetét meséli el. A messzi Göinge vad erdeje karácsony éjszakáján virágba borulva ünnepli Krisztus születését. A csodának csupán egy családjával együtt száműzött hajdani rabló a tanúja. A városi kolostor szerzetesei közül csak az idős apát tudja elképzelni, hogy a csoda a társadalom számkivetettjei előtt megmutatkozhat. Elindul, hogy a saját szemével lássa az igazságot…
A mesét a Kolibri Színház dramaturgja, a József Attila-díjas Horváth Péter alkalmazta színpadra Pogány Kázmér fordítása alapján. Novák János rendezésében a színház előcsarnokát, nézőterét és színpadát magában foglaló, meglepetésekkel teli utazás során úgy követhetjük végig a mese történéseit, mintha egy vándorúton járnánk. A végén pedig, mikor leszáll az éjszaka, mindnyájan fekve, a mennyezetet bámulva olyan csodának lehetünk tanúi, amely csak egyszer, karácsonykor történik meg még a Kolibri Színház varázserdejében is.

A karácsonyi rózsa legendáját 2015 novemberében mutattuk be, és azóta is ez az egyik legnépszerűbb előadásunk az adventi-karácsonyi időszakban. Az előadás tervezője Orosz Klaudia, a dalokat Novák János és Horváth Péter írta, a zenei vezető Bornai Szilveszter, Novák János rendező munkatársa Hajsz Andrea. A népes szereplőgárdát Farkas Éva, Németh Tibor, Mészáros Tamás, Kormos Gyula, Tisza Bea, Mult István, Bárdi Gergő, Krausz Gábor, Kőszegi Mária m.v., Meixler Ildikó, Sallai Virág, Bodnár Zoltán és Gazdag László alkotják.

A kritika így látta A karácsonyi rózsa legendáját:

„Az előadás igyekszik újat tenni a karácsonyi kosárba – a Nobel-díjas Selma Lagerlöf (Nils Holgersson anyukája) igazi északi érzésű történetével. (…) A nem szokványos és nem is egyszerű történet tere is kacifántos. Az előadás különböző terei meglepetéseket és kalandokat tartogatnak (tervező: Orosz Klaudia), és érzetek, korok, hangulatok, formák sokaságát idézik meg. (…) A fizikai kalandok mellett azonban hatalmasat vállal az előadás, hiszen a mesében le kell írnia a leírhatatlant, megjelenítenie a megjeleníthetetlent: a csodát és a megtapasztalásából fakadó hatalmas boldogságot, és (akárcsak az Isteni színjáték Paradicsomában) ezt csak jelek, jelzések, metaforák, metonímiák, vagyis a költészet útján teheti meg – a nézők fantáziáját használva.” – “Lassíts le egy percre, ember, leelőzted magad…” – RevizorOnline, Szemerédi Fanni írása

„A kis színháztér megyényire tágul, kreatív szcenikával egész kis világ fér el benne, klastromtól, vad tájon át a magashegyi barlangvidékig. (…) Novák János rendezése, Orosz Klaudia és az egész társulat közös alkotása igazi Karácsonyi Ajándok: csillagszép legenda a kortárs színház nyelvén!” – A karácsonyi rózsa legendája – Toptipp.hu, Fehér Elephánt írása

Az előadás legközelebb január 6-án, szombaton, 11 és 15 órakor látható a Kolibri Színházban.