A myStory Fesztiválról képekben

Nagy sikerrel zárult a myStory International Theatre Festival and Conference Budapest nemzetközi színházi találkozó, amelyet június 16-19. között rendezett meg a Kolibri Színház a Platform Shift+ európai uniós együttműködés keretében. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a 10 európai partnerszínház részvételével megvalósuló rendezvény első három napján összesen nyolc ifjúsági előadást és három prezentációt láthatott a közönség, míg az utolsó napon Creative Forum címmel konferenciát tartottunk neves hazai és külföldi előadók közreműködésével.

AZ ELŐKÉSZÜLETEK…

20160614_155553

Felraktuk a molinót – már csak két nap és indul a fesztivál!

Pilot_set up

Épít a yorki Pilot Theatre a Kolibri csapatával

 IMG_4707

Alexics Rita az Emergency Exit Arts művészeinek segédkezik

Sid eligazít_Johanna

Andrew (Sid) Siddall eligazítást tart az önkénteseknek

name tags_Johanna

Elkészültek a névkártyák…

Express_U_Bar

… és a feliratok

János_crop

Novák János…

Dirk szívvel_Johanna

… és Dirk Neldner üdvözli a fesztivál résztvevőit

ELSŐ NAP

Elrajtolt a MYSTORY FESZTIVÁL!!! A találkozó első napján a yorki Pilot Theatre The Machine Stops (A gép megáll) című produkcióját és a drezdai tjg. Theater Junge Generation #idontlikeyouinthatwayanymore című tanterem-színházi előadását láthatta a magyar közönség, míg este a Kolibri Színház mutatta be kettős:játék (Duplicity) című előadását a fesztivál résztvevőinek.

Pilot_Theatre-The_Machine_Stops-Dress_Rehearsal-12.05.16-Web_Res-68

The Machine Stops

IMG_4706

Az angol produkciónak az Operettszínház Raktárszínháza adott otthont

schlussmachen_klein

#idontlikeyouinthatwayanymore, or Breaking Up in the Digital Age

2X0A7101

kettős:játék

Az előadás után Novák János és Dirk Neldner köszöntötte az egybegyűlteket, majd száz fehér lufi és pezsgő kíséretében megnyílt a myStory International Theatre Festival and Conference Budapest!

lufik a megnyitón_Johanna

Száz lufi a Jókai téren

lufis megnyitó_Johanna

MÁSODIK NAP

A myStory Fesztivál második napján a londoni Emergency Exit Arts You Are Here című utcai performanszát, este pedig az olasz Teatro Elsinor SmartStone című produkcióját láthatta a közönség. Eközben a portugál Teatro O Bando társulat rendületlenül vitte le a Kolibri pincéjébe „gyanútlan áldozatait”…

WP_20160618_14_25_04_Pro

A fesztiválközpont a Kolibri Színház előcsarnokában…

13445518_10204991242979767_3463794743664045715_n

…Andrew (Sid) Siddall „Felhő” installációjával

IMG_0313

Emergency Exit Arts

IMG_0340

You Are Here

IMG_0119

Az O Bando csapata

Elsinor_SmartStone

SmartStone

IMG_0130

Beszélgetés a kettős:játék alkotóival…

IMG_0143

… és a Pilot Theatre társulatával

HARMADIK NAP

A fesztivál harmadik napján színpadi prezentációkat láthattunk – a norvég Teatret Vårt Labyrinth – A Theatre Experience You Can Get Lost In, a cseh South Bohemian Theatre Humans of Budějovice és a francia Théâtre Massalia The Girl from the Platforms című előadását ismertette prezentáció formájában -, majd az észt VAT Teater mutatta be Web Demon – A Journey Into the Hidden Web című produkcióját.

Vart_Labyrinth

Labyrinth (fotó: Arild Moen)

SBT_Humans of Budejovice

Humans of Budějovice (fotó: Petr Zikmund)

Massalia_Girl of the Platforms

The Girl of the Platforms

Web Demon

Web Demon

WP_20160618_14_06_57_Pro (2)

O Bando: Of the End

NEGYEDIK NAP

A myStory Fesztivál zárónapján megrendezett egész napos konferencia – avagy Kreatív Fórum – keretében a digitális kor változásaira reflektáló, nagyszerű előadásokon és interaktív workshopokon vehettek részt az érdeklődők. 

E10 előtt_Johanna

A konferenciára várakozók az Eötvös10 előtt

Kreativ Forum megnyitó_Johanna

A Kreatív Fórumot Dirk Neldner és Novák János nyitotta meg, a moderátor Lucy Hammond volt

13494999_10209334130566320_6530684421556463256_n

Dr. Gyarmathy Éva előadásával indult a konferencia

Michele Cremaschi workshop

Michele Cremaschi workshopja az interaktív hologramokról

IMG_4755

Johann Prell és Robert Wallgren workshopja

IMG_4757

Készül az önálló 3D-s videó…

IMG_4760

… a 360 fokos kamerával

IMG_4739

Claudia Mayer, Dirk Neldner, Ben Pugh és Odette Bereska (háttal) az előadások szünetében

A Kreatív Fórum egyik legnépszerűbb programja a VR szemüvegek kipróbálása volt! 🙂

IMG_4741 Dirk VR szemüveggel_JohannaIMG_4736

IMG_4750

Vidovszky György Giuditta Mingucci és Sophia Neubert társaságában

 

 … végül néhány köszönő sor a szervezőknek és a Kolibri Színház egész csapatának a kiváló munkájukért:

„Thank you so much for everything! Goodbye Budapest!” (The Platform Management Team)

„Thank you amazing Kolibri Team! Thanks Odette Bereska, Dirk Neldner, Lilli Sophia and Sven Laude: you did a great job to make us present, learn and feel comfortable.” (Emilie Massalia)

„Safe Landing at Marseille, a huge thank you to all team for your hospitality and your work!” (Philippe Domengie)

„Thanks for everything!” (Janek Lesák)

„Massive THANK YOU to everyone involved in making the Annual Encounter what it was.” (Ross Bolwell-Williams)

„Thanks for the warm audience during „SmartStone”, the busy and interested attendees of „Augmented Stage” workshop, and of course of all the warm hospitality, your show, your workshop, your feelings. Hope to see you all soon.” (Michele Cremaschi)

„Thank you so much for everything. Once again it was a wonderful, unforgettable opportunity to join your network.” (Claudia Mayer)

„We’ll miss you lovely people… Goodbye, and thanks for all the hugs!” (Andrew C Siddall)

„We’re almost all back in York now (…) and wanting to say a big thank you to the team at Kolibri, to Dirk, Odette, Sven, Sophia, and everyone in the network that made it such an enjoyable and inspiring few days.” (Sam Johnson)

Fotók: Johanna Malchow, Mélina Mariotte, Rupp Anikó, Soós Kornélia, Sophia Neubert, Szántó Fanni, Trömböczky Napsugár 

 

Kiemelkedően sikeres évadot zárt a Kolibri Színház

Néhány napja fejeződött be a Kolibri Színház társszervezésében megrendezett myStory Nemzetközi Színházi Fesztivál és Konferencia, amelynek sikeres lebonyolításában nagy szerepet játszott a szakmailag elkötelezett, összetartó társulat. A színház az eddigi eredmények megtartása mellett formai és tartalmi újítások jegyében zajló törekvéseit nem csak a külföldi partnerek, hanem a hazai közönség visszajelzési is igazolták – hangzott el a keddi évadzárón. A 2015/2016-os évadban három játszóhelyén közel 50 ezer néző előtt 498 előadást – köztük négy bemutatót: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, A karácsonyi rózsa legendája, Csip-csip csóka és kettős:játék – vitt színre a Kolibri Színház, bevételeit, előadás- és nézőszámát az előző évadhoz képest növelve.

IMG_2374

A társulat

Novák János igazgató arról is beszámolt, hogy 4,2 millió forintos közlekedési támogatást nyertünk pályázaton, amiből 114 fővárosi és vidéki csoportot, összesen több mint 6000 gyermeket tudtunk hozzásegíteni ahhoz, hogy eljusson előadásainkra. A társadalmi felelősségvállalás részeként a Kolibri Színház az idei évadban négy audionarrációs előadást (Locspocs, a kis tengeri szörny, Macska voltam Londonban) is kínált vak és gyengénlátó gyermekek számára. A jövő évadban még két előadáshoz tervezünk audionarrációs kíséretet.

IMG_1337 

Audionarrációs Locspocs, a kis tengeri szörny

Színházpedagógiai programunk idén új lendületet vett: 17 előadásunkhoz kapcsoltunk dráma- illetve színházolvasó foglalkozást drámapedagógusok és színészek részvételével, ezen kívül tanárműhelyt tartottunk, valamit hospitálási és együttműködési programot indítottunk gimnazistákkal és egyetemistákkal. A teljes évadot tekintve több mint 352 színházi nevelési foglalkozást tartottunk, ami havi 35 színházi nevelési eseményt és évente 6485 gyerekkel történő találkozást jelent!

Novák János a sikerek között említette, hogy a Kolibri Színház 2014-ben újabb négy évre lehetőséget kapott két európai uniós együttműködés folytatására: a Platform Shift+, illetve a Small Size – Performing Arts for Early Years nemzetközi projektekben való részvétel lehetővé teszi, hogy újabb ifjúsági és csecsemőszínházi produkciók szülessenek a színházban.

novakjanos

Novák János

Hazai együttműködéseink közül kiemelte a K.V. Társulattal koprodukcióban készült Függésben című előadást, a Művészetek Palotájában bemutatott A rút kiskacsa című bábjátékot, valamint a Magyar Állami Operaház, a MoltOpera és a Kolibri Színház együttműködésének keretében megvalósult Szökdelés a szerájból című gyerekeknek szóló vígoperát.

A Kolibri Színház számos fesztiválon vett részt a 2015/2016-os évadban, köztük a győri Nemzetközi Csecsemőszínházi Fesztiválon, a 8. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén, a Small Size Napokon, a VIII. Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, amelynek egyben társszervezője volt, a Budapest Bábszínházban megrendezett VII. BÁBU Fesztiválon, valamint társrendezőként a Platform shift+ együttműködés keretében létrejött myStory Nemzetközi Színházi Fesztiválon és Konferencián.

kollázs_2016

Small Size Napok 2016

Több produkciónk jubilált: a Bors néni 400., a Kippkopp gyerekei és a Locspocs, a kis tengeri szörny 150., a Boldog herceg és a Moha és Páfrány 200., a Doktor Proktor és a Holdkaméleonok 50., a Klamm háborúja pedig 250. előadását ünnepelte ebben az évadban.

IMG_0957

Bors néni 400

A 2016/2017-es évadban hét premier várja a Kolibri Színház nézőit. Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című darabját Vidovszky György viszi színre, a Függésben című ifjúsági produkciót is jegyző Czukor Balázs pedig ezúttal a Bűn és bűnhődés osztályterem-színházi előadás rendezőjeként tér vissza a Kolibribe. A legkisebbeknek szól a Kolibri Fészek új bemutatója, Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben című meséje Szívós Károly rendezésében, a kiskamaszoknak pedig a Kolibri Pincében Kirsten Fuchs: Már megint kezdik! című darabja, amelyet Laboda Kornél állít színpadra. A második félévben a Mágikus állatok iskolája bemutatójára készülünk Novák János rendezésében, majd Kiss Márton viszi színre a Kolibri Fészekben Guus Kuijer: Minden dolgok könyve című előadását. Az évad végén a Platform Shift+ együttműködés keretében, az észt VAT Teaterrel koprodukcióban készülő előadást mutatjuk be – árulta el a jövő évadra vonatkozó terveket Vidovszky György, a Kolibri Színház rendezője, az ifjúsági színházi program irányítója.

IMG_2369

Az idei és a jövő évad Kolibri (+Háttér) Hölgyei és Urai: Mikuska Péter, Bornai Szilveszter, Sallay Rita, Végvári Eszter, Tisza Bea, Nizsai Dániel, Fehér Dániel

A keddi évadzárón a társulat belső művészeti elismeréseit is kiosztották. A színház társulata minden évben választ egy Kolibri Hölgyet és egy Kolibri Urat, illetve egy Kolibri Háttér Hölgyet és egy Kolibri Háttér Urat, akik kiemelkedő munkájukért a következő évadban viselhetik a címet. A kollégák szavazatai alapján idén Molnár Zsófia Boróka és Nizsai Dániel színészek, illetve Végvári Eszter művészeti titkár és Mikuska Péter video-technikus érdemelte ki az elismerést. Az évadban a legtöbbször – 211 alkalommal – Alexics Rita lépett színpadra, őt 187 fellépéssel Megyes Melinda, majd 183 előadással Ruszina Szabolcs követték. A színház számára külön megtiszteltetés, hogy Novák János igazgatót idén a Terézváros Díszpolgára címmel tüntették ki, Orosz Klaudia pedig elnyerte a Látványtér 2015 „Az év jelmeztervezője” szakmai díját.

Az évadzárót követően a Kolibri Színház művészeiből álló fúvószenekar vizsgakoncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.

IMG_2382

A fúvósvizsga

Fotók: Szántó Fanni

Már online is elérhető a myStory Fesztivál programja!

Június 16-19. között myStory – International Theatre Festival and Conference Budapest címmel nemzetközi színházi találkozót rendez a Kolibri Színház. A Platform Shift+ európai uniós együttműködés keretében, 10 európai partnerszínház részvételével megvalósuló rendezvény első három napján a partnerszínházak az elmúlt évadban készült ifjúsági előadásaikkal mutatkoznak be, míg az utolsó napon a színházi szakemberek, pedagógusok és egyéb érdeklődők számára tartunk konferenciát neves előadók közreműködésével.

A fesztivál teljes programja pdf formátumban letölthető innen:

myStory International Theatre Festival and Conference Budapest Program

mystory-creative_720x500

Az idegen nyelvű előadásokra elsősorban angolul és németül beszélő fiatalokat illetve családokat várunk. 

A közönség számára meghirdetett – és a programban is jelzett – nyilvános előadásokról bővebben az alábbi linkekre kattintva tájékozódhattok:

myStory Nemzetközi Színházi Fesztivál Programajánló

myStory International Theatre Festival Program Guide

A myStory Fesztivál nyilvános előadásaira és a vasárnapi konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Neves előadók a myStory Fesztiválon – Összeállt a konferencia programja is!

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, myStory – International Theatre Festival and Conference Budapest címmel június 16-19. között nemzetközi színházi találkozót rendez a Kolibri Színház. A Platform Shift+ európai uniós együttműködés keretében, 10 európai partnerszínház részvételével megvalósuló rendezvény első három napján a partnerszínházak az elmúlt évadban készült ifjúsági előadásaikkal mutatkoznak be. Az idegen nyelvű előadásokra elsősorban angolul és németül beszélő fiatalokat illetve családokat várunk.
A programokról bővebben a fesztivál Facebook oldalán tájékozódhattok – ide kattintva.

Creative-Forum-Budapest_horizontal

A fesztivál kísérőrendezvényeként június 19-én Creative Forum néven egész napos konferenciát tartunk színházi szakemberek, pedagógusok és egyéb érdeklődők számára. A TED előadások és workshopok témája a digitalizáció, a közösségi média, a virtuális valóság és a mai „digitális bennszülött” generáció kapcsolata. Az élő internetes közvetítésnek köszönhetően a Kreatív Fórum programjait a külföldi résztvevők saját országukban is figyelemmel kísérhetik.

Az előadók között olyan elismert szakembereket üdvözölhetünk, mint Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus (Budapest, HU), Frank Reichert, a norvég University of Agder rektora (Grimstad, NO), Florian Müller, a német NDR televízió „DIE BOX” nevű innovációs és transzmédia műhelyének társalapítója (Hamburg, DE), Karina Frick, a Zurich University of Teacher Education oktatója (Zurich, CH), Damian Murphy, a University of York Audio- és Zenei Technológia professzora (York, UK) és Stuart Grant, az új-zélandi Capital E igazgatója (Wellington, NZ).

A workshopokat Samu Bence (Budapest, HU), Michele Cremaschi (Bergamo, IT), Tabea Hörnlein (Drezda, DE), Claudia Mayer (Friedrichshafen, DE), Philippe Domengie (Marseille, FR), valamint Johann Prell és Robert Wallgren (Stockholm, SE) tartják.

Az előadók és gyakorlatvezetők rövid videókban mutatkoznak be, melyeket az alábbi linkre kattintva nézhettek meg.

A konferencia programja pdf formátumban letölthető innen:

myStory Festival Creative Forum

Az előadások június 19-én 10 órától 13 óráig, a workshopok pedig 15 órától 19 óráig tartanak. A konferencia helyszíne: Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér (1067 Budapest, Eötvös u. 10).

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!