Toda 200 – Jubilál az első magyar csecsemőszínházi előadás!

2014. 12. 06.

December 13-án immár kétszázadik alkalommal játsszuk egyik csecsemőszínházi előadásunkat, a Todát!

2014. december 13. Toda 9.30 – Itt a 200. előadás!

Ajánló a produkció elé:

 

A Kolibri Színház bábművészei, Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Tisza Bea és Török Ágnes, a bábozás legmodernebb irányzatait és a babákkal való játék legősibb gesztusait ötvözik előadásukban. Orosz Klaudia bábjai egyszerű játékelemekből összeállíthatóak, s a szemünk láttára az előadás során új és új formát öltenek. Az eseménysor három átváltozó bohócfigura csetléséből, botlásából alakul ki. Az átváltozásokat énekhang és improvizált zenekíséret teszi még változatosabbá.

 

 

Jubileumot ünneplünk!

 

Jubileumot ünnepel a Kolibri Színház. Az első magyar csecsemőszínházi előadás, a Toda, a csoda gyereknyelven 200. alkalommal kerül színre nálunk.

 

Magyarországon a Kolibri Színház karolta fel először a csecsemőszínházi kezdeményezést, amelyet egy norvég író indított útnak, miután elveszítette hét hónapos kisbabáját.  “Úgy vélte, gyermeke nem jutott kultúrához, így nem lehetett teljes az élete. Ezért elintézte, hogy pályázatot írjanak ki olyan alkotásokra, amelyek a legkisebbeknek szólnak. Ma már Norvégiában a gyerekszínházakra jutó állami kiadások tíz százalékát csecsemőszínházra fordítják, a mozgalom pedig elterjedt az egész világon” – számolt be Novák János, a Kolibri Színház igazgatója.

 

toda2

 

„Hitetlenkedőből akkor váltam a csecsemőszínház lelkes hívévé, amikor egy tájékoztatásomra vetített filmen megláttam a kicsik figyelő tekintetét, majd meghallgattam az előadásból távozó szülők lelkes riportjait. Kiderült számomra, hogy ebben a körben valami olyan dolog történik, ami egyaránt fontos a legkisebbeknek és a környezetükben lévő felnőtteknek” – tette hozzá az igazgató.

 

Az Európai Unió által 2003-2006 között támogatott norvég, francia, olasz, finn, dán és magyar összefogásból született Glitterbird volt az első csecsemőszínházi projekt, amelyben a Kolibri részt vett. Ennek keretében mutatott be 2005-ben három csecsemőszínházi darabot, köztük legelső saját produkcióját, a Todát.

 

toda3

 

„A Toda Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Tisza Bea, Török Ági és Orosz Klaudia tervező közös alkotása. Először a puha összetapasztható kockákból kialakított figurákkal (Orosz Klaudia tervezte) cirkuszi jeleneteket, valódi attrakciókat hoztunk létre. A próbákon kiderült, a legkisebbek még nem ismerik a cirkusz világát, nincs mihez kötniük a játékot, csellókíséretem hangeffektjeitől is megrémültek, át kellett hát gondolnunk, hogy merre induljunk tovább. A hosszú próbafolyamatnak hála négy művészünk újraalkotta a produkciót. A bölcsődék magyar népzenei világára építve az átváltozó kockákból vadonatúj mese született: a TODA-csoda gyereknyelven. Nagy örömömre kobzosként én is helyt kaptam a produkcióban. A kísérletezések végén egy olyan kiérlelt produkció született, amivel mióta bemutattuk, a világ minden táján sikert aratunk. Ma is boldoggá tesszük a színházunkba ellátogató kicsinyeket és a velük érkező valamennyi felnőttet ezzel az előadásunkkal” – fogalmazott Novák János.

 

„Annyi boldog emberrel, mint amennyi egy csecsemőszínházi előadáson látható, más színházi előadásokon aligha látható. A kicsinyek öröme megsokszorozza a felnőttek örömét. A világ újrafelfedezésében a színház kicsit és nagyot összeboronál, valódi közösség lesz korától függetlenül minden nézőből és közreműködőből előadásunkon. Aki csak teheti jöjjön el egy csecsemőszínházi előadásra, lehetőleg egy kicsit is hozzon magával, és látni fogja, nem túloztam, mikor a hatást leírtam!” – egészítette ki Novák János.

 

toda

 

A Kolibri Színház a tavalyi évadban fejezett be két Európai Uniós gyermek- és ifjúsági színházi együttműködést, a “Small size, Big Citizens” és a “Platform 11+” szervezői azoban új pályázatot nyújtottak be az Európai Unió Kreatív Európa programjára és elnyerték az Európai Bizottság támogatását.

 

“A Platform shift+ projekt módot ad arra, hogy továbbra is olyan előadásokat hozzunk létre, amelyek a kiskamaszokat érintő problémákról szólnak és megfelelnek a digitális kor új színházi kihívásainak A következő négy évben a Small Size együttműködés pedig megteremti a lehetőségét annak, hogy folytathassuk a legkisebbek számára megkezdett művészeti programunkat, hogy újabb csecsemőelőadásokat hozzunk létre” – fejtette ki Novák János.

 

A színház repertoárján jelenleg két csecsemődarab látható a Toda mellett: a Tekergő, és a Pont, pont vesszőcske.

 

A Toda legközelebb december 13-án, szombaton 9:30 és 11:00 órakor, illetve január 10-én, szombaton 9:30 és 11:00 órakor lesz látható. 

 

A Tekergő december 28-án, vasárnap, 9:30 és 11:00 órakor kerül színre.

 

A Pont, pont, vesszőcske pedig december 21-én, vasárnap, 9:30 és 11:00 órakor, illetve január 11-én, vasárnap 9:30 és 11:00 órakor lesz megtekinthető.