Kippkoppék jövőre is várnak – Marék Veronika szerint a mesék megmaradnak
A Kolibriben a jövő évadban is láthatjátok a Kippkopp és Tipptopp illetve a Kippkopp gyerekei c. előadásunkat. Az alábbiakban rövid interjút olvashattok a szerzővel. Marék Veronika szerint a mesék megmaradnak, csak alkalmazkodnak a változásokhoz.
Boribon és Kippkopp – olyan mesefigurák, akiknek történetein sokan nőnek föl. Kitalálójuk, Marék Veronika nevéhez még számos mese, animációs film, bábjáték, rádiójáték is fűződik. A Kolibriben a jövő évadban is láthatjátok a Kippkopp és Tipptopp és a Kippkopp gyerekei c. előadásunkat. A szerzővel pedig rövid interjút olvashattok itt.
– Idén hatvan éve, hogy megírta első meséjét, amelyet aztán ki is adtak. Hogyan emlékszik az indulásra?
– Mint minden kezdet, ez is különös volt: nem tudtam, hogy nagy dolog történik. Vagyis az történt, hogy unatkoztam. Otthon voltam, a szülők, a bátyám nélkül. Egyedül ténferegtem a lakásban, ki akartam találni valami jó játékot. Volt egy csomó fehér papír, leültem apukám asztalához, s eszembe jutott a mese. Pedig nem akartam ezzel foglalkozni, engem a színház érdekelt. Láttam azonban egy könyvet, aminek Mégiscsak jó iskolába járni volt a címe. Ez annyira megtetszett, hogy azt mondtam magamban: biztosan én is tudok ilyet csinálni. Elkezdtem rajzolni, s egy este alatt megszületett a Boribon a játékmackó – emlékezett vissza Marék Veronika.
Ön szerette az iskolát?
– Iskolába járni főleg az osztálytársak miatt szerettem, s ha beteg voltam, mindig elkeseredtem azért, hogy miből maradok ki. Nem szenvedtem az iskolától, és ha van pár nagyon jó tanár, akkor az egész csodálatos lehet.
Marék Veronika (Fotó: Koppán Viktor)
– Honlapján rövid és frappáns szövegben foglalja össze eddigi életét, s azt írja: „Játszom egész életemben.” Úgy gondolja, ilyen szemlélettel, játékosan könnyebben lehet élni, és a meseírás is jobban mehet?
– Adódott egy pillanat az életemben, amikor nagyon komoly döntést kellett hoznom. Annyira komolyat, hogy szinte lehetetlenség volt határozni. Akkor azt gondoltam, az élet is egy nagy játék, legyen inkább így, próbáljuk meg. Ezt tettem, s nem bántam meg.
– Boribonról szólt az első meséje, s most, az évfordulóra újabb Boribon-történetet írt. A könyv nemrég jelent meg – ezt szándékosan tervezte így?
– Ezt nem lehet előre megszervezni. Akkor lesz új könyv, amikor összeáll a mese. Úgy alakult, hogy a kiadó szerkesztője elkezdett kicsit „piszkálni”, aztán jöttek az ötletek. Ezekből lett végül a mese, a könyv. A címről – Boribon tojást fest – egy séma jutott eszembe: Boribon lelocsolja Annipanni szépen megfestett tojásait, majd megpróbál helyettük szépeket festeni. Aztán rájöttem, hogy ez hazugság, hiszen Boribon nem tud tojást festeni. De hát akkor mit tud csinálni? Az jutott eszünkbe: van olyan gyerek, aki nem tudja, milyen a locsolás. Belekerült Boribon azzal, hogy neki is el kell magyarázni. Aztán van egy cica, egy kislány, aki azt kérdi: „Engem nem locsol meg senki?” Közben szépen kigömbölyödött az egész: Boribon is festett tojást, a cicát is meglocsolják.
– Boribont ide is magával hozta. Ő a legkedvesebb mesefigurája vagy mind egyformán kedves?
– Mindegyikhez más a kötődésem. Kippkopp majdhogynem felnőtt, gyerekei lesznek, Boribon pedig egy kis melák maci. Mondják is nekem, hogy az első kötetben még olyan kicsi, s aztán úgy megnő! Pedig nem akartam megnöveszteni, lehet, hogy egy kicsit nagyobb lett, de ő mindig ilyen marad: egy bumfordi kis maci.
– Készül önről egy portréfilm. Kik forgatják ezt, hol és mikor lesz látható?
– A filmet Murányi András fiatal filmrendező készíti, aki idén diplomázik. A barátaival forgat, megjelennek egy-egy helyen, s csinálnak néhány filmkockát. A honlapomra biztosan föltesszük majd a filmet, de azt nem tudom, mikor lesz kész.
– Japánban nagy sikere van a Laci és az oroszlán című meséjének. Többször járt az országban – meg tudja mondani, mi lehet a titka, hogy egy ilyen távoli, más kultúrában is ennyire működik Marék Veronika meséje?
– Japánban hasonló évforduló van, mint itthon. Ötven éve jelent meg ott a Laci és az oroszlán, s azóta minden évben kiadják. Rengeteg mai felnőtt ezen nőtt fel, s ha megtudják, hogy én vagyok a mese szerzője, akkor nagy japános lelkesedés közepette hatódnak meg. A gyerekek is nagyon szeretik a történetet. Életem nagy ajándéka, hogy van egy ország, ahol ugyanúgy ismernek és szeretnek, mint Magyarországon. Külföldön máshol is megjelenek, de ez az erőteljes figyelem, s az, hogy ötven éve újra és újra kiadják a könyvemet, csak Japánhoz köthető.
– Gyerekként színházzal akart foglalkozni. Az életében végül a könyvkészítésé, a mesélésé lett a főszerep, ám a bábszínházzal kapcsolatba került. Hogyan?
– Négy évig színész voltam a bábszínházban, s ezt a mesekönyv-készítés miatt hagytam abba. A sors viszont ismét megadta a lehetőséget, hiszen most játsszák nagy sikerrel a Boribon és Annipanni című darabot a Budapest Bábszínházban. A Kolibri Színháznak pedig két Kippkopp előadása van – így visszataláltam a bábszínházhoz, s ez nagyon jólesik.
– Egyik könyve a Vakáció 2500 címet viseli. El tudja képzelni, milyen lehet majd akkor a hazai gyerekirodalom, a mese?
– Ez a sci-fi imádatom szüleménye, a történet szerint egy vízalatti városban élnek a gyerekek, így nyilván a felszín feletti világ érdekli őket. A mesék szerintem a jövőben is megmaradnak, s olyanok lesznek, ahogyan változnak a körülmények.
Szerző: Bokros Judit