“Jó más örömének alkotója lenni”- Interjú Bornai Szilveszter zenei vezetővel

2015. 06. 29.

Bornai Szilveszter, a Kolibri Színház zenei vezetője annak apropóján nyilatkozott, hogy az évadot közös zenéléssel zártuk. Az interjúból kiderül, mi az, ami gyakran megmosolyogtatja és miért dolgozik nálunk immár több mint 15 éve.

Az évad lezárásaként a Kolibris színészek fúvószenei koncertet adtak a nagyszínpadon. Mi a története a produkciónak? Hogy jutottak el idáig?

Múlt évben Novák János úgy döntött, a norvég szerző, Jo Nesbo világhírű Doktor Proktor könyvei alapján fogunk bemutatni egy gyerekdarabot. Így született meg a sorozat harmadik kötete nyomán a Doktor Proktor és a Holdkaméleonok című vígjátékunk. A történetben szerepelt egy fúvószenekar is, amit mindenképpen meg kellett jeleníteni, így nem maradt más választás: a színészeknek muszáj volt megszólaltatniuk néhány hangot. Kerestem, honnan tudnánk hangszert bérelni, felvettem a kapcsolatot zeneiskolákkal, kiderült, hogy kölcsönzés helyett jobban járunk, ha be is iratkozunk. Mindenkinek megtetszett az ötlet. Így a színészek a Proktor dalai mellett olyan darabokat is gyakorolhattak, amelyek kedvükre valóak. Ebben Kőrösy Róbert, a 15. kerületi zeneiskola harsona, kürt, tuba és kamarazene tanára illetve egy rettentő ügyes klarinétos, Serdült Ádám volt a segítségükre, akik elkezdték okítani, lelkesíteni és gyakorlásra bírni őket. Ebből már egyenesen következett a gondolat, hogy legyen tétje a dolognak, legyen valami, ami egy kicsit megdobogtatja a szíveket, legyen egy vizsga, ahol az újdonsült zenészek megmutatkozhatnak. Az én feladatom volt biztosítani, hogy ennek ne a súlyát, hanem az örömét érezzék, azt, hogy kiállhatnak és bátran zenélhetnek, nem fogják őket tojással dobálni, ha elrontják. Idén már a második koncertre került sor.

IMG_8659 copy

Miért ennyire magától értetődő, hogy plusz feladatot vállalni nem teher, hanem öröm?

Egy kollégám fogalmazta meg jól, hogy amikor hangszeren gyakorol az ember, az agyának egy teljesen más részét használja, mint a hétköznapi feladatok megoldásakor, ezért a zenélés nagyban különbözik az összes többi tevékenységtől, kvázi kikapcsolódást jelent. Valószínűleg ez az oka annak, hogy mindenki igent mondott a lehetőségre, hogy gyakorolhat, annak ellenére, hogy ezt senki nem tette kötelezővé. Ráadásul az, hogy milyen zenei darabot tanulnak meg, rajtuk múlt. A tanár belőlük indult ki és abszolút hozzájuk igazodott. Szerintem nagyon inspiráló tud lenni, amikor az ember azt érzi, hogy van választása és saját magáért tesz úgy, hogy közben egy közös ügyet is szolgál.

Te a saját munkád kapcsán mennyire érzed ezt a fajta inspirációt? Mennyire érzed azt, hogy amit csinálsz az szinte nem is munka, hanem örömforrás?

Számomra nagyon nagy örömöt okoz, hogy a közreműködésemmel születik olyan zene, ami meg tudja szólítani a gyerekeket, fiatalokat, tehát a Kolibri közönségét. A zene élvezetét én is gyerekkorom óta ismerem és tudom, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki ezt megtapasztalja.

Mi az, ami téged olyan közel vitt a zenéhez, hogy zenei pályára lépj?

Az együttzenélés öröme. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy édesapám, Bornai Tibor – lévén zenész, zeneszerző, szövegíró – nagyon szerette volna, hogy belőlem is zenész váljon. Én pedig partner voltam abban, hogy megismertesse velem az ő világát, pláne, hogy vele a zenén keresztül lehetett a legjobban kommunikálni, kapcsolatot teremteni. Emlékszem, úgy tollasoztunk, hogy a zenei hangok neveit kellett sorolnom, amikor hozzáértem a labdához. Szóval meghatározta az életemet, biztosra lehetett venni, hogy zenével fogok foglalkozni.

Édesapád zeneszeretete épp ellenkező hatást is kiválthatott volna belőled…

Igen, de csak akkor, ha apámnak nem lettem volna annyira fontos. Akkor feltehetőleg megutáltam volna az egészet és másfele fordult volna az érdeklődésem.

Szerinted bárki tud rezonálni egy ilyenfajta hatásra, mint ami tőle érkezett?

Azt hiszem, igen. A zene mellett senki sem tud elmenni úgy, hogy ne hatna rá valamilyen módon, valószínűleg azért, mert a zene egy akció, egy organizmus, egy folyamat, ami az embert megindítja. Bárki rá tud hangolódni, be tud kapcsolódni. Nem véletlen, hogy divatos dolog futás közben zenét hallgatni. Ha a Margitszigeten jársz, azt tapasztalod, hogy mindenkinek a fülébe szól a kedvenc muzsikája, mert az egyszerűen hozzásegíti őt a haladáshoz. Mindenféle zene az élet dinamikáját tükrözi egy bizonyos aspektusból.

IMG_9528

Te egy olyan munkát választottál, ami nemcsak a szenvedélyedet, a zenélést teszi kötelezővé számodra, hanem egy sor gyakorlati feladatot is ró rád. Ezt hogy éled meg?

Valóban arról van szó, hogy a szenvedélyem lett a munkám és úgy alakult az életem a Kolibri Színházban, hogy egyre távolabb kerülök az aktív zenéléstől, mert sokszor csak koordinálok, papírozok meg odafigyelek mások zenéjére. Ezt próbálom ellensúlyozni azzal, hogy a szabadidőmben gyakorlok – még azokat a darabokat is előveszem, amelyekkel az egyetemen szigorlatoztam zongorából. Emellett pedig apukámmal és másokkal is gyakran játszom együtt.

A munkád elismeréseként az idei évad végén te kaptad a Kolibri Háttér Úr címet, amit a kollégák szavaztak meg neked. Mit szóltál hozzá?

Teljesen váratlanul ért a dolog, még mindig nem hiszem el. Rendkívüli és igazán megtisztelő, hogy sokan gondoltak rám a szavazáskor. Fel se merült bennem, hogy megkaphatom a címet, hiszen rengeteg kollégám van, aki háttérmunkásként szintén annyit vagy még többet dolgozik mint én. Ez növeli a felelősségérzetemet és arra ösztönöz, hogy a jövőben még nagyobb odaadással toljam a Kolibri szekerét.

… amit már több mint 15 éve tolsz. Miért tartottál ki ennyi időn keresztül a Kolibri mellett?

Ha röviden akarnék válaszolni, azt mondanám, ennek az az oka, hogy sose tudtam munkát keresni, mert János annyi munkát adott, hogy nem jutott időm ilyesmire. De valójában a történetem ennél hosszabb és sokkal árnyaltabb. Zeneművészeti szakközépiskolába jártam és ilyen minőségemben mindenhol megfordultam, ahol csak zenélni lehetett, sokfelé harsonáztam, zongoráztam, tehát feltérképeztem a terepet. A jazz tanszakon Friedrich Károly egyszer csak szólt, hogy kéne neki egy váltótárs a Bors néni előadásba, amelyben harsonázott. Amint bekerültem, rögtön érzékeltem, hogy a Kolibriben valami olyan jellegű színházi és zenei kísérletezés folyik, ami a gyerek számára nagyon fontos eredményekkel jár és az valami igazi, amiben ők itt részesülhetnek. Ez nagyon vonzott, a János pedig úgy gondolta, hogy rámbíz még egy-két feladatot, amiben szintén jól éreztem magam. Amikor már a harmadik produkcióba akart bevonni, minden bátorságomat összeszedtem és azt kértem, hogy ha már ennyi munka adódott, egyezzünk meg egy havi fixben. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy a Kolibriben maradok. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek, mert itt a zene körül forog az életem, ráadásul sorra olyan lehetőségeket kapok, amikről álmodni se mertem. Szerintem máshol nem lenne magától értetődő, hogy én pont azt csinálhatom, amit szeretek.

Úgy tudom, az, hogy zenei vezető lettél véletlenül derült ki számodra…

(Kacag.) Egyszercsak felhívtak a gazdaságitól, hogy megérkezett a zongorahangoló a Kolibri Pincébe. Mondtam, hogy „igen, és?”. Hát, hogy felhangolja a zongorát… Azt válaszoltam, hogy ez nagyszerű, de én a Bornai Szilveszter vagyok, aki az úriemberrel szemben nem zongorahangoló. És akkor a vonal másik végén kértek, hogy mindenképpen menjek oda, ellenőrizzem, rendben megy-e a dolog. De miért én? Erre közölték velem, hogy azért, mert én vagyok a zenei vezető. „Igen? Akkor jó” – feleltem. Nagyon örültem.

IMG_8526 copy

Milyennek látod a Kolibri zenei kínálatát? Miért, hogy a gyerekek rezonálnak arra, amit az előadások közben hallanak?

Ezen a ponton kikerülhetetlen, hogy Novák János munkásságáról beszéljek, ugyanis ő zenészként dominánsan meghatározza a színház zenei világát. Ez a zenei világ pedig példátlan módon, teljes mértékben és majdhogynem megalkuvás nélkül alá van rendelve annak a történetnek, mondanivalónak, amit egy darab a gyerekek felé közvetíteni szeretne, legyen szó operáról vagy populáris rockzenéről. Kezdőként is nagyon sokat jelentett számomra, hogy itt nem öncélú zenélés folyik, hanem valódi alkalmazott zene születik egy-egy produkcióhoz. A hangszerválasztástól kezdve a zenei megoldásokon át minden az előadást szolgálja. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek befogadják és örömüket lelik abban, amivel a Kolibriben találkoznak.

És jó ennek tanúja lenni?

Nagyon jó más örömének alkotója és tanúja lenni! Még akkor is jó, amikor meghallok egy olyan zenei megoldást, aminél már ki tudnék találni jobbat. A Kolibri harminc darabból álló repertoárral dolgozik, sok produkció fut többszázas szériát, így gyakran csal mosolyt az arcomra, hogy újra és újra észlelem az apró hibákat. Ezek is kedvesek számomra.

 

Szerző: Tóth Berta