(G)EUcaching – Akcióban a EuropeFiction alkotócsapata

Az augusztus 8-i ‘Akció Napon’ hat európai ország fiataljai kapcsolódtak össze a virtuális térben – köztük a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium diákjai, a Kolibri Színház drámapedagógusainak vezetésével. Eck Attila és Gyevi-Bíró Eszter beszámolója.

A pandémiás időszak sajnos nem tette lehetővé a EuropeFiction nemzetközi projekt résztvevői számára az éves nyári táborozást, ezért a személyes találkozó helyett a csoportvezetők tanácsa egy speciális játékot ajánlott fel a fiataloknak. A geocaching mintájára készült feladatsor olyan társadalmilag fontos kérdésekre fókuszált, mint a ‘szolidaritás’ és a ‘lemondás’ – mondta el Gyevi-Bíró Eszter, a Kolibri Színház színházi nevelési koordinátora, a projekt egyik vezetője.

Az eseményről Eck Attila, a magyar csapatot vezető drámapedagógus készített összefoglalót:

EuropeFiction Action Day
(G)EUcaching, avagy színházi kalandjáték az öreg kontinensen

ISMERT KÖRÜLMÉNYEK ÉS DILEMMÁK

Az elmúlt hónapok pandémiás őrülete és tehetetlensége komoly kihívás elé állította a világ alkotóit. Általánosan elmondható, hogy új, elsősorban digitális formák születtek meg és terjedtek el, amik napjainkban is egyszerre próbálják szolgálni az értékteremtést és – ami talán még fontosabb – az értékmentést. Bizonyos alkotói közösségek a lehetetlennel kacérkodtak ebben időszakban. Ilyen közösség a dráma- és színházpedagógusoké is.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a EuropFiction nemzetközi laboratóriuma, benne a magyar csapattal (Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium) és hamm-i partnerünkkel (Helios Theater) hogyan kovácsolt a tavasz során ebből a lehetetlenből lehetőséget (lásd: https://kolibriszinhaz.hu/europefiction-muveszeti-tabor-online/)
Bár a nyár hozott némi, fenntartásokkal kezelhető enyhülést a COVID 19-cel kapcsolatban, a program csúcspontjának és lényegének tekinthető augusztusi tábort képtelenség lett volna az eredeti formájában megvalósítani. A nagy feladat ismét adott volt: hogyan teremthetjük meg 6 európai ország fiataljainak a lehetőséget arra, hogy társadalmilag fontos kérdésekre adják meg saját, művészileg artikulált válaszaikat, miközben segítjük őket a karantén élményének feldolgozásában? Mindezt úgy kellett megoldani, hogy elkerüljük a tábori helyzettel együtt járó személyes, felszabadult jelenlétet, de mégis átmentsük annak közösségi élményét. A formabontó megoldás Florian Heller dramaturg vezetésével született meg a Schauspiel Essen (Essen, Németország) és a Teatro Testoni Ragazzi – La Baracca (Bologna, Olaszország) színházpedagógiai tandemjében.

A MEGOLDÁS

Geocaching. Ez egy jó ideje létező aktivitás forma. Lényegében egy mobilapplikáció által vezérelt kaland/kincskereső/kirándulójáték, melyben a résztvevők különböző célhelyszínekre látogatnak el. A helyszínekre GPS koordináták, leírások alapján juthatnak el, ahol – a játék eredeti formájában – különböző tárgyakat, úgynevezett geoládákat találhatnak. Ezzel a játékkerettel kínálta meg Florian Heller a EuropeFiction csoportvezetőit.
Az ötlet a következő volt: fogunk egy geocaching applikációt és azt majd a résztvevő csoportok töltik fel különböző feladatokkal, melyeknek a fókuszában a szolidaritás és a lemondás fontossága áll. Feladatok narratíváját és indokoltságát egy fikciós történeti keret adja meg: Az applikáción keresztül 2050-ből üzen számunkra a jövő társadalma és arra kéri a jelen fiataljait, hogy járjanak végig egy fizikai, mentális és emocionális utat, melynek során tudatosíthatják magukban, hogyan változott meg a pandémia hatására a világ. Az út különböző állomásainak mindegyikén egy-egy művészi akciót kell digitálisan megörökíteni (fotó, videó, hangfelvétel, írás… stb.), amit az applikáció rögzít és a résztvevők számára megtekinthető formában tárol. A programban részt vevő európai fiatalok egy adott időintervallumban tudják csak élesíteni a játékot, ezzel elérve azt, hogy bár fizikailag nem tudnak kapcsolatot teremteni egymással, mégis megélhetik, hogy több száz kortársukkal egyszerre cselekednek.
Elképesztő és forradalmi ötlet!
Minden csapat 2 feladatot dolgozott ki: az egyiknek egy általános, minden városban megtalálható helyszínen kellett játszódnia. Ezt a kihívást minden csapat megkaphatta. A másodiknak egy specifikusat kellett választani, ami kifejezetten a partner intézmény városára volt szabva. Ezt értelemszerűen csak az adott csoport jétszhatta.
Kollégámmal, Gyevi-Bíró Eszterrel a nyár elején elkezdtük a feladatok kidolgozását, heti rendszerességgel tartottunk ZOOM konferenciákat a többi csoportvezetővel, csiszoltuk és pontosítottuk feladatainkat, hogy a játék élesítésének napjára, augusztus 8-ra minden flottul működjön.

A MEGVALÓSÍTÁS – AZ ACTION DAY

Augusztus 8-át már nagyon vártuk. A „menetrend” szerint 11.30-kor az összes résztvevő bejelentkezett az előre meghirdetett digitális videó konferenciára. Egy rövid eligazítás után a szervezők (Manuel Moser és Inga Marie Sponheuer) kisebb csoportokba, Break out room-okba osztották a közösséget, amikben 1-1 drámatanár – büszkén mondhatom, hogy köztük én is! – bemelegítő/jégtörő játékokat tartott. Az aktivizáló gyakorlatok után elkezdődött egy közös visszaszámlálás és az Action Day 12.00-kor kezdetét vette.
Elindítottuk az applikációt, majd annak segítségével beolvastuk a EuropeFiction oldalán található QR kódot, amivel élesítettük a játékot.
Az applikáció 2 útvonalat, ha úgy tetszik 2 témát kínált fel, amikből választhattunk: Szolidaritás, vagy Lemondás. Választásunk tematizálta a ránk váró feladatokat. Én a Lemondást választottam.
A kalandjáték „indítóképernyőjén” egy videó várt rám, ahol meghallgathattam az üzenetet, amit a jövő fiataljai küldtek nekem 2050-ből. Ez volt a játékba hívás.
A feladatok mozgásba hoztak: Számomra fontos, jelentőséggel bíró helyszínekre látogathattam el. Az instrukciók megfogalmazása azt is lehetővé tette, hogy az otthonom biztonságában maradhassak, de én nem így döntöttem: maszkot, kézfertőtlenítőt és bérletet ragadtam, majd nyakamba vettem a várost. Menet közben tudatosult bennem, hogy ezek a külső helyszínek „pusztán” ürügyként szolgáltak arra, hogy a saját belső világomra reflektálhassak. A lemondás helyszínén – ami nekem a Batthyány tér volt – egy improvizált monológot kellett hangfájlként rögzítenem, ami a világ változásával kapcsolatos félelmeimről szólt. A Gellérthegyen, az egyik parkoló forró betonjára – mert e feladat egy ilyen jellegű helyszín felkeresésére sarkallt – vízzel kellett felrajzolnom az elmúlt hónapok változásainak szimbólumát, majd videóra vennem, ahogy azt felszárítja a tűző nap. A nyugalom helyszínén – ami az egyik kedves barátom nappalija volt – az applikáció elindított egy tízperces visszaszámlálást, amit csöndben kellett végigülnöm, majd írásban reflektálnom az élményre. Hosszasan sorolhatnám még. A legutolsó feladat a ránk szabott, specifikus helyszínre szólított: 17.00-ra a Filozófusok kertjében kellett lennem, ahol találkoztam a többi magyar résztvevővel is. Itt egy felszabadító erejű jelenetet kellett közösen megalkotnunk és videóra vennünk, amiben szuperhősökként megmentjük a jövőt.
A játék során az applikáció többször felkínálta a lehetőséget, hogy megtekintsük a többi résztvevő rögzített anyagát. Szívszorító és egyben felszabadító élmény volt ezeken a lenyomatokon szemlélni az európai fiatalságot.
A nap zárásaként újra találkoztunk egy videó konferencián az összes résztvevővel. Összegeztük az élményeinket, reflexiókat adtunk a napra, majd kisebb csoportokban kötetlenül beszélgethettünk emberjogi szakértőkkel.
Aztán elbúcsúztunk egymástól.
Egyszer csak vége volt.
Véget ért egy belső és külső aktivitással töltött nap.
Erre az évadra véget ért az EuropeFiction.
Nem úgy valósult meg, ahogy eredetileg terveztük, de megtörtént.
Minden nehézség ellenére teljes élmény tudott lenni.
Együtt voltunk.

Az Akció Napról készült videót itt láthatjátok: