Az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete (Association Internationale du Theatre pour l’Enfance et la Jeunesse) azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a világ gyermekszínházait, művészeit. A szövetség művészi, kulturális és pedagógiai céljai között szerepel a nemzeti határokon átívelő együttműködések, információ- és tapasztalatcsere, valamint a kölcsönös megértés és fejlődés megvalósítása az egyenlőség és a gyermekek művészethez való joga jegyében.
Az ASSITEJ március 20-át hirdette meg Gyermekszínházi Világnapnak. Ezen a napon jeles színházi alkotók világnapi üzenetét teszik közzé, amelyet az öt földrész minden gyerekelőadása előtt felolvasnak a nézőknek. Az üzenet így pár percre összekapcsolja a világon valamennyi gyerek- és ifjúsági előadás alkotóit, a művészeket és a közönséget, a pedagógusokat és a szülőket. 2012 óta az ASSITEJ világszervezet jelszava, hogy „Vigyél el egy gyereket színházba ma!” – a világnapon nyomatékosítjuk az elkötelezettségünket, hogy minden gyermeknek joga van a korosztálya számára létrehozott művészi élményekhez.
Sue Giles, az ASSITEJ elnökének üzenete a 2024-es Gyermekszínházi Világnap alkalmából:
Vigyél el egy gyereket a színházba ma, vagy a színházat hozd el neki!
Kampányunk célja, hogy minden gyermek és fiatal számára lehetővé tegyük a színházhoz és az előadásokhoz való hozzáférést. Ebben elismerjük a felnőttek szerepét – mégpedig kettős fókusszal: a gyermekekről vagy fiatalokról gondoskodó felnőttekét, akik elérhetővé teszik számukra a kultúrát; és a művészekét, akik olyan alkotásokat hoznak létre, amelyek eljutnak a gyermekekhez és fiatalokhoz.
Ezen a napon, 2024. március 20-án, különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy nemzetközi szövetségünk tagjai a világ minden tájáról megvizsgálják, hogy mi történik az ágazatunkban, a saját társadalmukban és közösségükben. Globális szervezetként a színházi szakemberek egyesítéséért, valamint a gyerekek és fiatalok színházhoz és előadóművészetekhez való jogaiért dolgozunk, így elengedhetetlen feltenni magunknak azokat a kérdéseket, amelyekben mindannyian érintettek vagyunk. Az érdekérvényesítés azt jelenti, hogy saját befolyási körünkön és személyes érintettségünkön túlra kell tekintenünk. Ily módon nyithatunk nagyobb, az emberi jogokkal és a gyermekek és fiatalok értékével kapcsolatos kérdések felé – mind saját környezetünkben, mind a világhoz való viszonyunkban. Mi az, ami közös bennünk, minden kontextusban?
Hiszünk a színház és az előadások erejében. Olyan gondolatok felfedezését teszik lehetővé, amelyek az agy, a szív és a lélek más részeire is kiterjesztik mindazt, amit látunk és értelmezünk. Emberi kapcsolódásokat biztosítanak számunkra. Inspirálják a fantáziavilágunkat és a képzelőerőnket; segítenek a nehezebben feldolgozható témákat is játékosan, szívből megközelíteni. A fiatal nézőket érzékenységre tanítják, és elősegítik mind az egyéni, mind a kollektív átalakulást. Az intelligencia minden formáját és az összes érzékszervet bevonva varázslatot teremtenek és csodálkozásra ösztönöznek. Ezt tesszük világszerte mindannyian – bárhol is gyűljenek össze a tagjaink – szakértelemmel és kreativitással. Tesszük ezt az utcán és a nagy színházakban, iskolákban, otthonokban, színpadokon. Gyermekeknek és fiataloknak, velük, általuk és róluk készítünk előadásokat, bárhol is vannak. A gyerekeknek és fiataloknak szükségük van a színházi élményre, de mivel nekik nem áll módjukban megvalósítani a művészetekhez való hozzáférést, a felnőtteknek kell hozzásegíteni őket.
Az idei Gyermekszínházi Világnap közeledtével egyre mélyebben tudatosul bennünk a munkánk, amelyet a háború, a terror, a nemzetközi és belpolitikai konfliktusok, a szegénység, az erőszak, a kitelepítés, a hajléktalanság és a diszkrimináció áldozataivá vált fiatalokért és családokért, velük együtt végzünk. Néhányan feltették a kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy a mai világban még mindig beszédtéma a színházak jövője? Mit számít mindez a minket körülvevő tragédia és igazságtalanság mellett?” Meggyőződésem, hogy amikor színházi előadást készítünk gyerekeknek és fiataloknak, illetve velük együtt, folyamatosan a remény jegyében cselekszünk.
Művészeti formánk közvetlenül olyan témákkal foglalkozik és olyan helyzeteket interpretál, amelyekkel a gyerekek a mindennapi életükben szembesülnek – értő és megértő hangon szólva hozzájuk. Mindezzel a saját helyzetükre való reflexiójukat segítjük: biztonságos közegben feltárjuk az őket érintő problémákat, igazságot kínálunk a lehetőségek mellett, és olyan jövőt vagy utat vetítünk eléjük, ami elképzelhetővé teszi számukra a változást. Az alkotás aktusa reményteli.
Nekünk, művészeknek és nekünk, felnőtteknek, akik lehetővé tesszük a gyermekek és fiatalok számára a művészethez, a kultúrához és a kreativitáshoz való hozzáférést, elengedhetetlenül fontos, hogy kérdéseket tegyünk fel. Megérthetjük-e magunkat anélkül, hogy felismernénk és értékelnénk a gyerekek jártasságát a játék és a képzelet birodalmában; felfedeznénk a történeteiket, az öröm, a szórakozás és a menekülés lehetőségeit; a kedvességet és az emberiességet, ami ennek a közönségnek a sajátja? A gyermekek és fiatalok valódi cselekvőképességének és részvételének fejlesztése nélkül vajon ébren tudjuk-e tartani magunkban a reményt?
Talán ideje ráébrednünk, hogy mindez nem csak rajtunk múlik: hogy a gyermekek és fiatalok mellett haladva erőt és inspirációt meríthetünk kiapadhatatlan fantáziájukból és a lehetséges utakat felismerő velük született, ösztönös képességükből.
(Forrás: Kolibri Színház; fordította: Rupp Anikó és Zsoldos Krisztina)
