Lovas Lilla „A paraván ledöntése – 30 éves a Kolibri” című írása az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Hónap műtárgya sorozatában jelent meg:
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtárának Fotógyűjteményében található egy csoportkép a Kolibri Színház alapító tagjairól. A kép Gazdag Lászlót, Mult Istvánt, Török Ágnest, Szívós Károlyt, Meixler Ildikót, Tisza Beát, Bodnár Zoltánt, Sallai Virágot, Németh Tibort és Kormos Gyulát ábrázolja. (A tizenkét alapító tag közül ketten, Farkas Éva és Kássa Melinda nem szerepelnek a képen.) Az 1993 körül készült fekete-fehér felvételen Rotter Oszkár egyik balettórájának elkapott pillanata látható. A társulati tagok a színház előcsarnokában felállított balettrúd mellett sorakoznak, mindehhez a mára emblematikussá vált Henri Rousseau-i buja őserdő – a Kolibri belső tereinek falfestése – szolgáltatja a hátteret. Kilencvenes évekbeli kalandozásunk apropóját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház jubileuma adja. Első bemutatójukat, a Locspocs és a Bolygó hollandi (rendező: Székely Andrea, báb- és díszlettervező: Orosz Klaudia, zeneszerző: Novák János) című előadás premierjét harminc éve, 1992. szeptember 27-én tartották. A Hónap műtárgya sorozatunk ezúttal az induló Kolibri Színház és társulata előtt tiszteleg.
Balettóra elkapott pillanata a Kolibri Színház művészeivel: Gazdag László, Mult István, Török Ágnes, Szívós Károly, Meixler Ildikó, Tisza Bea, Bodnár Zoltán, Sallai Virág, Németh Tibor, Kormos Gyula
(Fotó: Kádár Kata)
1991 decemberében újra felröppent a hír, miszerint a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága kettéválasztaná az Állami Bábszínházat, így Budapesten két önálló bábszínházi társulat működne. A fővárosi közgyűlés 1992. április 9-i ülésének 9. napirendi pontja már az időpont módosításról szólt, amelynek következtében a két jogutód intézményt az eredeti augusztus 1-jei időpont helyett korábban, már május 1-jén létrehozták. A tervek szerint tavasszal az Andrássy út 69. szám alatti színház Budapest Bábszínház néven, míg a Jókai tér 10. szám alatti társulat Kolibri Színház néven kezdhette volna meg a működését.
Minden kezdet nehéz – a közmondás ezúttal is igaznak bizonyult. Annak ellenére, hogy Novák János már februárban elnyerte a Jókai téri színház igazgatói székét, 1992 tavasza kényszer leállással telt. A hosszúra nyúlt költségvetési vita után ugyanis a rendelkezésre álló összeg kevésnek bizonyult az 1992/1993-as évadra. A színházi működéshez szükséges anyagi feltételek mellett a szakmai körülményeket is meg kellett teremteniük, mivel egyelőre az önálló léthez szükséges alapfeltételek sem voltak adottak. A kijelölt épületet korábban az Állami Bábszínház utazó tagozata használta, akik a tájolások mellett ritkán léptek fel a fővárosban. Az 1991/1992-es évadvégi szünet ellenére a színfalak mögött megindultak a munkálatok, zajlott a társulatszervezés, a műhelyek kiépítése, az átalakítások.
A Kolibri Színház nyitóelőadásának színlapja és meghívója Orosz Klaudia bábtervével
Egy új színház születésének lehettünk tanúi: új név, új arculat, új stílus. Majd 1992 augusztusában a bemutatkozás. Az azóta hagyománnyá vált nyárvégi Kolibri Fesztivállal a színház birtokba vette a Jókai teret, útjára indította a Kolibrit, és felcsendültek a jólismert dallamok:
„A Kolibri, Kolibri, Kolibri
Színház vár,
Szárnyait bontja
és kapuja nyitva már.”
A fiatalokból álló társulat elhatárolódott az Állami Bábszínházra jellemző, az illúzióra építő fekete színházi formanyelvtől, és kísérletezni kezdett az élő- és bábszínjátszás összekapcsolásával. Kiléptek a paraván mögül. A bábok mellett immáron láthatóvá váltak mozgatóik gesztusaikkal, mimikájukkal. Fekete ruhájukban, személyes jelenlétüket háttérbe szorítva a bábokon keresztül meséltek. Mindez új feladat elé állította a színészeket, de a formanyelvi változás hozadékaként megjelenő nyitott játéktér nem csak az animátoroknak jelentett kihívást.
Az útkeresés első állomására, a Székely Andrea által rendezett Locspocs és a Bolygó hollandi című előadásra a tervező, Orosz Klaudia így emlékszik vissza: „nekem is úgy kellett a bábokat megterveznem, hogy ne csak botokkal meg pálcákkal legyenek mozgathatók, hanem éljenek az előszínpadon. Olyan technikát kellett kitalálni, hogy a színészek természetesen és kényelmesen mozgathassanak.” Ebben a produkcióban találkozott először a régi és az új formanyelv: a főszereplő idegenbeli kalandozása során megtartották a fekete színházi technikát; míg Locspocs otthonában, a víz alatti világban a mozgatókat is megmutatta a rendezés.
Orosz Klaudia díszletterve a Locspocs és a Bolygó hollandi című előadáshoz
A korabeli kritika örömmel fogadta az újításokat: „A színészek pedig látszanak, szinte összeolvadnak a bábjukkal. Amikor ők mosolyognak, dühösek vagy félnek, olyan, mintha figuráik arcán ugyanez a kifejezés tükröződne. Mint ahogy akkor is mozog az egész testük, amikor a paraván mögött játszanak, élénk a mimikájuk, csak teljes személyiségük igénybevételével tudnak életet lehelni a holt anyagba. Jó ezt látni, szépek ezek az arcok, érződik a művészeken, hogy hisznek a munkájukban.”
Kik voltak a nyitó előadás színpadán? Török Ágnes (Locspocs), Mult István (Ludvig bácsi), Meixler Ildikó (Nagymama), Németh Tibor (Bolygó Hollandi), Kássa Melinda (Nesszi néni), Szívós Károly (Fülöp bácsi) és Farkas Éva (Tenger királynője). Ezalatt Bodnár Zoltán, Gazdag László, Kormos Gyula, Sallai Virág és Tisza Bea A Nap születése (rendező: Novák János, bábtervező: Szegedi Katalin, díszlettervező: Lévai Sándor, mozgás: Rotter Oszkár) című zenés mesejátékot, a következő bemutatót próbálta az új igazgatóval. A tizenkét alapító tag a színház meghatározó magja lett. (Az alapítók közül sajnos ketten már nincsenek köztünk, Kássa Melinda 2019-ben, Meixler Ildikó 2020-ban hunyt el.)
Novák János 1992-ben olyan színházat ígért, ahol mindent meg lehet találni, ahová érdemes elmenni: „igyekszünk mindig színvonalas produkciókat létrehozni, olyan művészekkel, akik saját műfajukban a legjobbak. Ki kell használnom, hogy fiatal, tehetséges társulat vezetője vagyok. A művészek remekül énekelnek, táncolnak és emellett még báboznak is.” [10.] A kezdeti kísérleti műhely megtalálva az útját az ország egyetlen gyermek- és ifjúsági színházává vált. „A kolibri színes, a színház is az!” szól a dal. Mitől válik színessé egy színház? Mi a Kolibri-stílus? Változatos repertoár, érdekfeszítő történetek, többféle célközönség, sok-sok zene, komplex színházi nyelvezet.
A Megyeri gyalog galopp című előadás színlapja a társulattal (1994)
Mindennek a kulcsa a társulatban rejlik. Fiatalos lendületük, kísérletező szellemiségük az évek során sem hagyott alább. Az alapító tagok csapatához további játszótársak csatlakoztak, a színházukról alkotott elképzeléseik, vágyaik és eredményeik a következő színészgenerációkban élnek tovább. Mindezt jól példázza, hogy 2022 tavaszán a X. Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén gyermekszínházi kategóriában az Emma csöndje (rendező: Kuthy Ágnes, tervező: Michac Gábor, zeneszerző: Sáry Bánk, koreográfus: Nemes Zsófia) című előadásuk elnyerte az Üveghegy-díjat, a fesztivál fődíját, valamint a hallgatói zsűri különdíját. Ifjúsági színházi kategóriában pedig A méhek istene (rendező: Kiss Márton, látványtervező: Polgár Péter, zeneszerző: Sulyok Benedek) című produkció három szereplőjének: Grisnik Petrának, Ruszina Szabolcsnak és Szanitter Dávidnak kimagasló színészi játékát Keleti István-díjjal jutalmazták.
Köszönjük a születésnapi méltatást, nézőinknek pedig azt, hogy harminc éve velünk tartanak!
