Útlezárások várhatók július 7-én a Jókai tér környékén

Ezúton értesítjük mindazokat, akik Az óriáscsecsemő szombati előadására váltottak jegyet, hogy a területlezárások a Budapesti Operettszínház Mozsár utca 5. szám alatti Raktárszínházát is érintik, így a helyszín csak gyalogosan lesz megközelíthető.

A BRFK tájékoztatása szerint a 2018. július 07-én 14.00 órától 20.00 óráig tartó vonulásos rendezvény miatt “a Kolibri Színház környezetében, az Andrássy útnak az Oktogon és Hajós utca közötti teljes területe, a Jókai tér és a Mozsár utca teljes területe, továbbá a Nagymező utcának a Paulay Ede utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti területe, várhatóan 14.30 órától 17.30 óráig a gépjármű- és gyalogosforgalom elől lezárásra kerül. A lezárt területre kizárólag gyalogosan és célirányosan lehet belépni.”

Megértésüket köszönjük!

Megtartottuk Az óriáscsecsemő ősbemutatóját Bécsben – jönnek a budapesti előadások!

A bécsi MuTh Színház nemzetközi közönsége nagy tetszéssel fogadta a Déry Tibor azonos című színművéből született ősbemutatót, amely az Armel Opera Festival és a Kolibri Színház közös produkciójaként jött létre. Az 1926 írott avantgarde színpadi műből Vajda Gergely zeneszerző-karmester írt báboperát, amelyet Novák János állított színpadra.

A versenyszereplő Agathe de Courcy francia mezzoszoprán az Anya, a Szűz és Stefánia szerepében látható, a címszerepet Philipp György, az Apát Ambrus Ákos, Nikodémoszt Csapó József alakítja. 

Az énekes-bábos szerepeket a Kolibri Színház bábművészei játsszák: Alexics Rita, Fehér Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szívós Károly, Tisza Bea és Török Ági.

Az előadás egyedülálló látványvilágát és a bábokat Orosz Klaudia tervezte. A koreográfus Lakatos János, a szcenikus Farkas István, a rendező munkatársa Vajdai Veronika.

A hazai közönség július 6-án és 7-én 18 órakor láthatja Az óriáscsecsemőt a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában.

Bővebb információt az előadás oldalára kattintva találtok: http://kolibriszinhaz.hu/eloadas/az-oriascsecsemo/ .

A német-francia ARTE TV élő közvetítése az előadásról az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.arte.tv/fr/videos/083406-003-A/the-giant-baby-de-gergely-vajda-au-armel-opera-festival/

Szívből gratulálunk az összes alkotónak, szereplőnek és közreműködőnek a premierhez!

 

KÉPEK AZ ELŐADÁSBÓL:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

Fotó: H.S.C. Stábiskola