107 éves lenne Dajka Margit, az első Bors néni

2014. 10. 13.

Ma ünnepelné 106. születésnapját Dajka Margit. A nagyszerű színésznőre emlékezünk, aki elsőként játszotta Bors néni szerepét Novák János rendezésében.

“Meg kellett tanulnom, hogy Dajka egyszerűen nem tud hazudni, és hogy nem bírja, ha valaki hazugul oldja meg a szerepét.” (Horvai István, rendező, a Vígszínház egykori legendás igazgatója)

 

Dajka Margit pályájáról:

 

Édesapja, az elegáns világfi parasztleányt vett feleségül, de hamar kiderült, hogy nem bírja a kötöttséget, gyorsan gyarapodó családja (tizenhárom utóda született) alig látta. Gyermekeit, így a legidősebb Margitot is Dayka vezetéknéven anyakönyvezték, az ipszilont csak évtizedekkel később változtatta j-re.

 

Nagy szegénységben éltek, Margit hét-nyolcévesen már újságot árult, kilencéves volt, amikor liftesfiút játszott egy operettben. Megtetszett neki a pálya, a színi direktor magán színiiskolájának elvégzése után a helyi, majd a kolozsvári társulat tagja lett. 1927-től Hódmezővásárhelyen, később Miskolcon és Szegeden játszott. 1929-ben szerződtette a Vígszínház, és már bemutatkozáskor meghódította a közönséget és a szakmát. 1936-1940 között a Nemzeti Színház tagja volt, az ezt követő években szerepekre szerződött különböző fővárosi színházakhoz. Még viszonylag fiatalon is kiválóan alakított öregasszonyokat, közülük legemlékezetesebben a sunyi, kegyetlen Murzaveckaját Osztrovszkij Farkasok és bárányok című színművében.

 

dayka

 

Színpadon közel kétszáz darabban szerepelt, ötven mozifilmben és huszonhét tévéjátékban láthatta a közönség, számtalan rádiójáték főszerepét játszotta el. 

 

Dajka Margit a magánéletben rendkívül szeretetreméltó ember volt. Még a kollégái is szerették, pedig érzékeny, meg nem alkuvó lényéből fakadóan a munkában olykor bizony szigorú tudott lenni. Legendásan jó háziasszony volt, szeretett és tudott is főzni, az ebéd nyersanyagát maga válogatta össze a piacon. Tárkonyos bableveséről felsőfokban nyilatkoztak azok, akiknek alkalmuk volt megkóstolni.

 

A magyar színházművészet legnagyobbjai közé tartozott. 1951-ben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1952-ben kapta meg. 1986. május 24-én halt meg Budapesten. Harmadik férje a temetés után nem sokkal önként követte a halálba.

 

dajka

 

Dajka Margit így nyilatkozott színészetéről:

 

“Az én számomra nincs más lehetőség, én csakis úgy tudok játszani, ha szerepem minden mozzanatát szívvel-lélekkel átélem. Fiatalkoromban annyira ösztönös voltam, valósággal eszméletlenül játszottam, olykor még azt se tudtam, hogyan is fejeztem be az első felvonást. Régi módszerem szerint a rendelkező próbára teljes szövegtudással jelentem meg, de jó sokáig csupán szürkén mormoltam a szavakat, mindaddig, amíg a szerepem véremmé nem vált, s csak azután vetettem bele magamat teljes szenvedéllyel az alakításba. Volt rendező, aki ezt kifogásolta, és akkor én az ő tanácsára az ellenkező módszerrel kísérleteztem, rögtön belelendültem, kezdeti sebességgel igyekeztem birtokba venni a szerep lelkét-gondolatát, majd a főpróbáig lassan-lassan lefaragtam a magam túlzottra méretezett lobogásából. Egy ideig így kísérleteztem, próbálkoztam, de aztán rájöttem arra, ez nem én vagyok, ez nem az én igazi lényem, és visszatértem eredeti elképzelésemhez. Persze tudom, a módszerek különfélék, de nem jó, ha kibújunk a bőrünkből, és mások akarunk lenni, mint amilyenek vagyunk. Egyébként én csak az együttes munkában hiszek, a színház társasjáték, s egy disszonáns hang, egy rossz gondolat mindent fölborít”.

 

“Kevés a jó szerep, és én nem akarok mindenáron színésznő lenni. A rigolyás, kiállhatatlan, félelmet keltő öregasszonyokból meg elegem van már. Saját magamat megutáltam miattuk. Komédiázni szeretnék, ahhoz van a legnagyobb kedvem. És várok. Nekem van időm. És tennivalóm is van bőven. Magam mosok, magam főzök, magam takarítok. Bejárónőm nincs és nem is kell. Egyébként úgy élek, mint egy színész, aki lemondott a személyiségéről és feladta a magánéletét. Érti, amit mondok?”

 

“Az önirónia meg úgy támad az emberben, hogy nem hiszi el önmagáról, hogy szent vagy isten. Sok a hibánk, s amikor megpróbáljuk leküzdeni, korrigálni, hirtelen nevetségessé válunk önmagunk számára. Az öniróniát én is fontos elemnek érzem a művészetben, még a legnagyobb drámában is különleges fényeket villant föl. Ezt a légkört persze mesterségesen is meg lehet teremteni a színpadon, de ha a legmélyebb benső világunkból fakad, akkor alighanem magával ragadóbban hat.”

 

dajka3

 

“Ha pályámra gondolok, csak az eszméletlen drukkra emlékszem. Ahány szerep, annyi kétségbeesés. Először azt hittem, még gyakorlatlan vagyok. De a lámpalázból halálfélelem lett. Sokszor két-három órával korábban bementem a színházba, magamra zártam az öltöző ajtaját, és csak az ügyelő sürgetésére jöttem elő. De még akkor is rettegtem, hogy nem jutok el a színpadig, már a folyosón összeesem, s ha mégis belépek a darabba, ott halok meg a nyílt színen. Móricz Zsigmond egyszer azt mondta: – Jegyezze meg, Margit, hogy aki lentről jön, abból sohasem pusztul ki a kisebbrendűségi érzés. Ezt a szorongást az őseink testálták ránk. Attól félek, hogy maga még éhen fog halni. – Hát éhen nem haltam. De azóta is félek.”

 

“Ha azt kérdezi, meg tudom-e magyarázni, amit csinálok, akkor azt felelem, hogy nem. A színész játssza el szerepét, az megmagyaráz mindent. Nyilatkozni is azért nem szeretek, mert nem tudok. De készülök szerepeimre. Sokat olvasok hozzájuk a korról, meg a kor irodalmát, erre szükségem van, mert nem tudom, hol és mikor, de felhasználom, valamiképp hat rám.”

 

„Minden napom ajándék az Úristentől, hogy ne azon csodálkozzak: néha nehéz az életem, hanem inkább azon, hogy boldog perceim is vannak.”

 

djka2

 

Novák János Dajkáról és a Bors néni történetről:

 

“Amikor megjelent Nemes Nagy Ágnes könyve, arról beszélgettünk egy baráti társaságban, hogy milyen jó lenne ebből a műből zenés darabot írni, de csak akkor lenne érdemes, ha Dayka Margit elvállalná a címszerepet. Horváth Péter barátom bíztatott, hogy hívjam föl Margitkát telefonon. A művésznő meg is hívott bennünket a lakására, azt hitte egyetemisták vagyunk, hiszen az Egyetemi Színpadra szántuk a játékot. Pénzünk nem volt, ő mégis érdeklődött a munka iránt. Amikor már Kútvölgyi Erzsébettel és Verebes Istvánnal is megbeszéltük a próbákat, Margitka úgy döntött, hogy nem vállalja, mert fáradt. Teljesen összeomlottam a hír hallatán, s ezt látva leültetett, kávét hozott, megvacsoráztatott, s ezen az estén fogadott el igazán. “Na jól van fiacskám, akkor megcsináljuk.”

 

“Tetszett neki a fiatalságunk, a lendületünk, a happening-szerű előadás. Vonzotta a bizonytalanság, amelyet a mindenkori gyerekközönség okozott váratlan reakcióival. És ez a nagymamaszerep már nemcsak szerep volt, hiszen gyereke, unokája lett minden néző, aki eljött a színházba. (.) Bár sokat nem játszottuk a Bors nénit, s a televízió később vette fel a műsort, híre ment az előadásnak a városban. Esemény lett. (.) Ha délelőtt volt előadás, már reggel hat órakor bent volt a színházban. Készült, várt és rettenetesen izgult minden alaklommal. Az előadás minden pillanatára erősen koncentrált, s amikor befejeződött a játék, kezdetét vette egy másik, hiszen Margitka ajándékot osztogatott a gyerekeknek, meghallgatta őket, tovább játszott és énekelt velük még egy órával az előadás “hivatalos” vége után is.”

 

 

A Bors néni ma is repertoárunk darabja, a címszerepet immár 20 éve a Nemzet Színésze,  Molnár Piroska alakítja. Az előadás jubileumi ünnepségét a Bajor Gizi Színészmúzeumban tartottuk. Erről bővebben itt olvashat.