Újra „Small Size” Napok a Kolibri Színházban!

2016. 01. 21.

Január utolsó hétvégéjén ismét szeretettel várjuk a legkisebbeket – és természetesen a szülőket, pedagógusokat, nevelőket!

A Small Size – Performing Arts for the Early Years (Előadóművészet a legkisebbeknek) nemzetközi projekt keretében, 15 európai ország 17 színházával együttműködve tovább folytatódik a Kolibri Színház 0-6 éves gyerekek számára indított művészeti programja.

Az idei „Small Size” Napok programjában két előadást is láthat a legfiatalabb közönség:

Január 30-án, szombaton, 10:30-kor Axel Hacke A medve, akit Vasárnapnak hívtak című, 2015 áprilisában debütált előadásunkat tekinthetik meg, míg január 31-én, vasárnap, 9:30 és 11:00 órakor Tekergő című csecsemőszínházi előadásunk látható – az Orbán Ottó megzenésített gyermekverseire épülő Tekergő az európai uniós együttműködés keretében megvalósult első produkciónk, amelyet 2009 óta nagy sikerrel játszunk.

kollázs_2016

A fesztiválhoz kapcsolódóan Dr. Király Ildikó, az ELTE PPK Kognitív Pszichológia tanszékének oktatója tart workshopot a Kolibri Fészekben „A világ felfedezése és öröme – csecsemők a színházban” címmel.

Dr. Király Ildikó évek óta együttműködik a Kolibri Színházzal. Előadásán az érdeklődők a gyerekek első öt évének fejlődéspszichológiájába kaphatnak felvételekkel is illusztrált betekintést, emellett megoszthatják az előadóval saját tapasztalataikat, észrevételeiket, feltehetik a témával kapcsolatos kérdéseiket.

Az előadás ingyenes, a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni szervezés vezetőnknél, Pánti Évánál lehet a pantieva@freemail.hu email címen. (Az előadás pontos időpontja még egyeztetés alatt áll, erről később adunk tájékoztatást.)

A „Small Size” Napok programjában szereplő előadások februárban és márciusban az alábbi időpontokban tekinthetők meg a Kolibri Fészekben:

A medve, akit Vasárnapnak hívtak:

Február 7-8-9. (vasárnap-hétfő-kedd),10:30

Március 22. kedd, 26. vasárnap, 29. kedd, 10:30

Ide kattintva még több információt megtudhatsz az előadásról.

Tekergő:

Február 6. szombat, 9:30 és 11:00

Március 6. vasárnap, 9:30 és 11:00

Bővebb tájékoztatásért kattints ide!

A fesztiválra és előadásainkra mindenkit szeretettel várunk!

 

small_size_logo_2014 eu_flag_creative_europe_co_funded_pos_[rgb]_left