Kippkopp és Tipptopp 300!
A nagy sikerű japán turné után immár 300. előadását ünnepli a Marék Veronika népszerű meséjéből készült bábjáték.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztusban a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok 150 éves jubileuma alkalmából szervezett tíz napos körúton négy különböző tartományban vendégszerepelt a Kippkopp és Tipptopp, amelyet művészeink, Alexics Rita és Bodnár Zoltán japán nyelven adtak elő a helyi közönségnek.
A ma 300. jubileumát ünneplő előadás nem csak a japán gyerekek tetszését nyerte el: a két gesztenyegyerek története a 2009-es bemutató óta a Kolibri Fészek közönségének egyik legnagyobb kedvence.
Az alkotók és közreműködők a 300. előadás után – a hölgyek: Alexics Rita, Reymeyer Dóra, Tisza Bea, Horváth Csilla, és az urak: Pignitzky Ádám, Viosz Tamás, Bodnár Zoltán
Mi a Kippkopp sikerének titka? Erre is választ kapunk Tisza Bea rendező korábbi nyilatkozatából:
„Néhány éve tulajdonképpen evidencia volt itthon, hogy három évesnél kisebb gyerekeket nem szabad színházba vinni, mert nem kötik le a figyelmüket az előadások. A Glitterbird EU-s projekttel – melynek köszönhetően Magyarországon is megjelent a csecsemőszínházi műfaj – aztán kiderült, hogy bizonyos feltételekkel készíthetők olyan produkciók, amelyek egyaránt megadják a művészi értéket és a szórakozás élményét akár a féléves csecsemőknek is. Ha kerüljük a gyors fény- és hangváltásokat, ha az előadások lehetőséget adnak az elmélyült szemlélődésre és időtartamuk nem több, mint 25-30 perc, fenntartható a legkisebbek érdeklődése.”
Tisza Bea szerint a Kippkopp és Tipptopp nem csupán tartalmi szempontból ideális választás a 2-5 évesek színházi bevezetésére, hanem a Kippkopp-történetek népszerűsége miatt is. „A széleskörű ismertség azért nagyon jó, mert a kisgyerekek imádnak ismételni – gondoljunk arra, mennyire ragaszkodnak esténként a már számtalanszor felolvastatott mesékhez, vagy említhetjük a mondókákat, a gyerekversek, -dalok refrénjeit -, és egyszersmind ugyanazzal a dologgal más formában találkozni. Sok népszerű mese színrevitelénél tapasztaltuk, hogy azok, akik már ismerik a történetet könyv vagy rajzfilm formájában, felfedezve a különbségeket és azonosságokat, még nagyobb élvezettel nézik a színházi előadást.”
A kritika így látta az előadást:
„Hogyan találhat valaki barátra? Hát ha játszik! A Kolibri Fészekben Kippkopp története erről szól, a kisgyermekkor legfontosabb szociális kérdéséről: ki játszik velem? Az apró játéktérben komódnyi láda áll, rajta egy kosár, ebben alszik Kippkopp. Begurul egy dió, a hangja előcsalogat egy egeret, és felébreszti Kippkoppot. Az egér reszket, de meg akarja szerezni a diót, a gesztenyegyerek inkább focizna. Végül az egér félelme győz, Kippkopp futni hagyja a dióval, és inkább elindul más játszótársat keresni. A láda tetején, oldalain nyílnak újabb és újabb helyszínek (s ha kevés a láda, akkor a játszók ruháján), ahol különböző állatokkal találkozik, míg végre megleli, akit keresett: a katicát. Az előadás hűen adaptálja Marék Veronika klasszikus könyvét (Kippkopp a fűben), a rendező (Tisza Bea) és a játszók nem alkottak új jeleneteket, a dialógusokat sem írták újra, hanem a játéklehetőségeket keresték meg a jeleneteken belül. A könyv nyitott, kíváncsi, ám alapvetően szemlélődő hőse helyett Bodnár Zoltán gesztenyegyereke aktívan keresi a kapcsolatot azzal, amit meglát: megpróbálja játékba vonni. S ettől lesz ez az egész figura eleven, kedves, szerethető. No meg attól, hogy maga a báb is gyönyörű, élő: súlya és ragyogása van.
Kippkopp történetéhez egy másik, erre rímelő, szerkezetében hasonló (mert szintén a különböző állatokkal való találkozásokra épülő) történetet fűztek az előadás alkotói. Tipptopp találkozásainak alapkérdése: az vagyok-e, aminek látszom? Alexics Rita gesztenyelánya számára a kapcsolatteremtés eszköze a hasonulás, a tétje pedig az otthonra, társra találás, végső soron az életben maradás. (…)
Novák János dalai (Marék Veronika versikéire) egyszerűen kötik össze a jeleneteket, vezetik a figyelmet, és az ismétlések révén teszik egyre belakhatóbbá az előadást. Sőt napokkal később is felidézik azt, amikor a gyerekek dúdolni kezdik a dalokat”.
Az Ellenfény.hu teljes cikkét ide kattintva olvashatjátok.