200. előadását ünnepelte a Moha és páfrány!

2014. 03. 18.

Jubileumot ünnepelt a Kolibri Fészek!

Mindenki tudja, hogy az erdőben moha és páfrány lakik. Azt talán kevesebben, hogy van egy olyan erdő, amelynek Moha és Páfrány, a két huncut erdei manó a lakója.

 

2006 szeptemberében mutatta be a Kolibri Fészek a Moha és páfrány című produkciót Szívós Károly rendezésében, Török Ágnes és Szívós Károly előadásában, Václav Ctvrtek és Zdenek Smetana könyve alapján. Idén jubilált az előadás, március 18-án már kétszázadszorra került színre!

 

mohapafrany

 

A darabot így ajánlja a Funzine:

„A legapróbbaknak, főként 3-6 éveseknek ajánljuk ezt az igazán kedves mesejátékot. Moha és Páfrány az erdő huncut manói, akik megannyi kalandban vesznek részt, és ezt örömmel osztják meg közönségükkel is. Néha segítenek másokon, néha pedig rajtuk segítenek az erdő lakói, hiszen a két manó olyannyira eleven figura, hogy lehetetlen őket veszni hagyni. A humoros szín- és bábjáték mellett, a gyerekek megismerkedhetnek az erdő sajátosságaival, és még mondókákat is dalolhatnak, amikkel órákon át szórakoztathatják majd a szülőket az úton hazafele, illetve lefekvés helyett. Irány a Kolibri Fészek!”

 

A Moha és páfrányt legközelebb 

április 29-én 15 órakor és

május 30-án és 31-én 10:30-kor játsszuk!