20 éves A boldog herceg!

2017. 12. 20.

Immár két évtizede népszerű és szeretett karácsonyi előadásunk az Oscar Wilde művéből készült darab, amelyet 1997. december 20-án mutattunk be Bodnár Zoltán főszereplésével.

„…és az Úr felvitte magához angyalaival a két legfontosabb dolgot a földről: a halott kisfecskét és a megrepedt ólomszívet. A boldog herceg örökre elhagyta talapzatát. Egy beteg kisgyermek meggyógyult, egy drámaíró megírta a drámáját, a gyufaárus kislányt nem verte el az apja. Olyan mintha karácsony lenne.”

A boldog herceg Bodnár Zoltán egyszemélyes produkciója, amely pontosan húsz éve debütált a Kolibri Fészekben és azóta is nagy sikerrel szerepel az ünnepi műsorunkban.

Oscar Wilde klasszikusát Zalán Tibor írta színpadra,  az előadás rendezője Tisza Bea, a bábokat, jelmezt és díszletet Orosz Klaudia tervezte, az előadás zenéjét Novák János szerezte.

A darab különlegessége, hogy Bodnár Zoltán angol nyelven is játssza – elsősorban felső tagozatosoknak és középiskolásoknak.

Már a bemutató után egy évvel, 1998-ban meghívást kaptak a Canterbury Festivalra, és ezt követően még négy alkalommal turnéztak vele Angliában.
Az 1998-as Békéscsabai Bábfesztiválon UNIMA diplomát kapott Tisza Bea első rendezése.

2014-ben az Operaház adventi rendezvényére is meghívták az előadást.

A boldog herceget a hagyományhoz híven Szenteste napján, december 24-én 10:30 órakor láthatjátok a Kolibri Fészekben.