Újabb audionarrációs előadás a Kolibri Színházban!

2016. 02. 17.

Ezúttal a Macska voltam Londonban című előadásunkat tekinthették meg audionarrátor közreműködésével a gyengénlátó gyerekek.

A Locspocs, a kis tengeri szörny után a Macska voltam Londonban című zenés mesejátékot mutattuk be audionarrációval látássérült nézőink számára. Az előadást kísérő audionarrációnak köszönhetően a Gyengénlátók Általános Iskolájából érkezett diákok a többi nézővel együtt élvezhették Péter, a macskává változott kisfiú és Jennie, a kóbor macskalány izgalmas kalandjait.

IMG_1453

A színpadon zajló történéseket, a helyszíneket valamint a szereplők mozgását és gesztusait leíró narráció a párbeszédek között hangzott fel, így anélkül segítette az előadás befogadását, hogy megzavarta volna a szöveg és a dalok adta élményt. Az előadáshoz az audionarrációt Jobbágy Bernadett készítette.

IMG_1475

A csoportok már korábban megkapták az előadásra szóló hangos meghívót, amelyből a gyerekek megismerhették a mese rövid történetét és a színpadi látvány egyes elemeit. A Macska voltam Londonban előadás akadálymentesítéséhez készült bevezető narrációt az alábbi linkre kattintva hallgathatjátok meg és olvashatjátok:

Az előadás után a nézőtéren a gyerekek megismerkedhettek a szereplőkkel, kipróbálhatták a bábokat és a jelmezeket, beszélgethettek a színészekkel. Valaki macskajelmezt vett föl, valaki egerekkel cintányérozott – sőt volt olyan, aki még az oroszlánketrecbe is bemerészkedett!

A vidám hangulatról az előadáson készült képek is tanúskodnak:

IMG_1488

1.

IMG_1513

2.

IMG_1517

3.

IMG_1494

4.

IMG_1558

5.

IMG_1544

6.

IMG_1526

7.

IMG_1498

8.

IMG_1547

9.

Fotó: Szántó Fanni