e-motikon – hangulat-performansz

2016. 02. 17.

e-motikon címmel indított el diákjaival kísérleti performanszot Győri Katalin, a Delete című előadás szerzője.

„Szakítani szeretnék veled. felkiáltójel-felkiáltójel-felkiáltójel 

Ha nem veszed fel a telefont, akkor így. búsulós fej 

És ennyi. feltartott hüvelykujj-integetés

És ennyi?!

Mit tudunk elmondani egy virtuális beszélgetésben arckifejezések és gesztusok nélkül, csupán emotikonokkal – és mit nem? Erre a kérdésre keresik a választ a kísérleti performansz gimnazista szereplői.

srác emotikonnal

A budapesti Baár Madas Református Gimnázium 11/C osztályos tanulói különleges feladatot kaptak osztályfőnöküktől: Győri Katalin nemrég azzal az elképzeléssel állt elő, hogy készítsenek közösen egy olyan kísérleti előadást, amelyben lányok és fiúk chatelnek egymással, és érzéseiket, gondolataikat elsősorban hangulatjelek formájában közlik a másikkal. A gyerekek lelkesen fogadták az ötletet, hiszen korábban már látták a Kolibri Pincében a Delete és Cyber Cyrano című előadásainkat, és mindkét produkció nagy hatással volt rájuk. Akkor a bensőséges színházi tér és a történetek közelsége ragadta meg őket, most pedig az a lehetőség, hogy ők is aktív részesei lehetnek egy róluk szóló előadásnak.

12041802_1153514561334123_1053268034_n

Ahogy Győri Katalin elmondta, a kezdeményezés a drezdai Theater Junge Generation szövegkönyvére épül, amelyet a Platform Shift+ nemzetközi együttműködés keretében tavaly júniusban Palmelában megrendezett színházi találkozó és kreatív fórum alkalmával mutattak be. A Platform Shift+ európai uniós projektben 10 partnerszínház, köztük a Kolibri Színház, és egy egyetem vesz részt. A négy éves program olyan ifjúságnak szóló produkciók létrejöttét támogatja, amelyek témája és színházi megvalósulása szorosan kapcsolódik az internet és a digitális kultúra világához. Mivel a program egyik fő célja a közösségfejlesztés, a fiatalokkal való folyamatos kapcsolat és közös munka kiemelkedő szerepet kap a színházak tevékenységében.

A Baár Madas Református Gimnázium diákjainak Győri Katalin rendezésében készülő produkcióját a Kolibri Színház tavasszal tűzi műsorára.

Gyevi-Bíró Eszterrel, a Kolibri Színház színházi nevelési koordinátorával az egyik próbán jártunk.

A próbáról képekben:

10706420_1153514941334085_1447740828_n

1.

csoport

2.

Gyevi_jav

3.

fiúk

4.

lányok

5.

12696241_1153514948000751_1319505831_n

6.

két lány

7.

Fotó: Kámán Orsi és Rupp Anikó