Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Színház

2016. 10. 12.

Az interaktív osztálytermi előadás Dosztojevszkíj Bűn és bűnhődés című regénye alapján készül Czukor Balázs, Gyevi-Bíró Eszter és Kovács Gergely közreműködésével. A bemutató október 17-én lesz a Kolibri Pincében.

Az előadásnak egyetlen szereplője van: Ráspoly, aki Raszkolnyikov karakterének feleltethető meg. Ráspolyt, akit Kovács Gergely alakít, 19 éves korában tíz évre elítélik kettősgyilkosságért. Enyhítő körülmény, hogy részlegesen beszámítható állapotban követte el. A börtön kezdeti nehézségei után Ráspoly börtönpszichológus segítségével elindul egy önismereti úton, együtt feltárják a bűncselekmény okait, és megoldást keresnek arra, hogyan tegyék Ráspoly életét élhetővé a bűn elkövetése után. Magas intelligenciájának köszönhetően jól halad az úton. Nyolc év után feltételesen szabadlábra helyezik, ha társadalmi munkában vállalja, hogy prevenciós foglalkozásokat tart iskolákban, ahol a bűnről, a lelkiismeretfurdalásról, a börtönélet nehézségeiről beszél a középiskolásoknak.

kovacs-gergely-bunesbunhodes-kolibri

Kovács Gergely

Az előadás onnan indul, hogy Ráspoly megérkezik az osztályba, ahol a drámapedagógus (aki a prevenciós program munkatársaként mutatkozik be) bemutatja őt is, kérdéseket tesz fel és elindítja a beszélgetést, Ráspoly pedig vallomásként ismerteti történetét, beszélget a középiskolásokkal.
Kovács Gergely nem egy előre betanult szöveget mond el, hanem az osztály kérdéseire válaszol, úgy, hogy közben nem lép ki Ráspoly szerepéből.

Az előadás mellőz minden szcenikai megoldást. Díszlet, jelmez, és kellék nélkül, a legegyszerűbb módon, a személyesség eszközével próbál meg hatni, gondolatokat ébreszteni.

Az előadás, és az utána következő drámafoglalkozás során ezekre a kérdésekre keressük közösen a választ:

  • Mi, akik nem élünk börtönben, mennyire vagyunk szabadok?
  • Hogyan találhatjuk meg (ha egyáltalán megtalálhatjuk) a szabadságot?
  • A döntéseink mennyire a sajátjaink?
  • Miért akarunk megfelelni a szüleinknek vagy bárkinek?
  • Mikor válik a természetes megfelelés kényszerré?
  • Miért esnek vissza a bűnözők?
  • Miért kerülünk sokszor ugyanolyan helyzetekbe az életünk során?
  • Mennyire mi választjuk meg, hogy mivé váljunk felnőttkorban?

„Négy éves voltam, mikor apám meghalt, azóta anyám egyedül nevel minket. Egyszer, olyan tíz lehettem, éjszaka mentem ki pisilni, és észrevettem, hogy anyám ott ül konyhában az asztal mellett a kis zöld széken, és sír. Az arcát nem láttam, csak a vállát, ahogy rázkódik. Nem vett észre. Nem mentem oda hozzá, mert nem szerettem volna, hogy tudja, hogy megláttam. Visszamentem a szobába, befeküdtem az ágyamba, és elhatároztam, hogy csakazértis boldoggá teszem anyámat” – részlet az előadásból.

Az előadás alkotói: Czukor Balázs, Gyevi-Bíró Eszter és Kovács Gergely.

Az alkotók köszönettel tartoznak a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolának a próbafolyamatban nyújtott segítségért.

A Bűn és bűnhődés bemutatója október 17-én 19 órakor lesz a Kolibri Pincében.

Az előadást a továbbiakban csak osztályteremben játsszuk.