99

tantermi színházi nevelési előadás

Budapest-Józsefváros Magdolna negyed Program III. támogatásával

A 99-es busz egy hírhedten különc járat a budapesti tömegközlekedésben. Akik különösek, azok az emberek. Akik összezárva, kényszerszomszédságban, a másik minden pillanatának biztos szemlélőjeként el nem fogadva és a másikat sem elfogadottan zötyögnek minden nap, akár többször is találkoznak, társadalmunk különböző szereplői: utasok, ellenőrök, otthontalanok, romák, közterület-felügyelők, buszsofőrök, rendőrök és nyugdíjasok. Összecsapnak, harcolnak, megmondják, megütik, megmenekítik egymást. És a szerepek mögött mindenki ember. Ezt próbáljuk elmesélni, rengeteg humorral, szerepbe lépéssel, abból kilépéssel, játékkal és interaktív részekkel.

Ez nem egy busz-történet, egy eset, amelyet jegyzőkönyvezünk, aztán elfelejtünk, hanem az együttélésre való kitekintés.

 

Játsszák:

Roland, a buszvezető – Krausz Gábor

Renátó – Rózsa Krisztián

Aranka, a jegyellenőr – Alexics Rita

Józsi, a közterületes – Bárdi Gergő

 

Drámapedagógusok:

Gyevi-Bíró Eszter, Egervári György, Kálócz László

 

Dramaturg:

Madák Zsuzsanna

Szakértő, slam:

Horváth Kristóf (Színész Bob)

Zene:

Monori András

Rendezőasszisztens:

Hajsz Andrea

Társrendező:

Gyevi-Bíró Eszter

Rendező:

Vidovszky György

 

Korosztály: 10-14 év

Fókusz: 

Mennyire tudok empatikus lenni? A másik szemszögéből hogyan látható egy történés?

Csip-csip csóka

II. félév

 

„Érzéknyitogató” játék kicsiknek és kisebbeknek, nagyoknak és nagyobbaknak, mai szemmel múltból merítve, a jövőbe nézve.

Az előadás időtartama kb. 35 perc, melyet rövid játék követ.

 

small_size_2014_kicsi    Print

 

A karácsonyi rózsa legendája

Kolibri Színház (VI. Jókai tér 10.)
I. félév (december hónapban)

Egy csodálatos költői mese a hit erejéről, a csodáról és az isteni gondviselésről, rablókkal, szerzetesekkel, gyerekekkel. A rablók erdei lakhelye mellett minden karácsonykor, a legnagyobb hidegben, egy napra feléled az erdő, kivirágzik a világ.

Selma Lagerlöf meséjét Pogány Kázmér fordítása alapján színpadra alkalmazta Horváth Péter

Az előadás időtartama kb. 50 perc szünet nélkül.

Tájékoztatjuk nézőinket, hogy az előadás az előcsarnokban kezdődik, ahol ülőhelyek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. 

Bemutató: 2015. november 29.

 

Bp_logo                  NKA_logo_2012            http://www.nka.hu

 

 

Apa Anya Fiú Lány

 

Miként szerezhet egy elárvult fiú új családot magának? Ha jó fiú, és szerencséje van, örökbe fogadják. Ha nincs szerencséje, és nem is jó fiú, ő fogad örökbe apát, anyát, lánytestvért. –Lehetünk olyan nyomorultak, hogy a szeretet látszatával is beérjük? A remény hal meg utoljára – mindjárt az apa után.

Szereplők: Megyes Melinda, Krausz Gábor, Molnár Zsófia Boróka e.h., Mészáros Tamás

Fordító: Kovács Kristóf
Jelmez: Megyes Melinda
Játéktér: Tóth József
Szcenikus: Farkas István
Zenei vezető: Bornai Szilveszter
A rendező munkatársa: Hajsz Andrea

Rendező: Tóth József

Az előadás időtartama 50 perc.

eulogo     Print

 

SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA

 

Színház: VI., Jókai tér 10.
Fészek: VI., Budapest, Andrássy út 74.

SZÍNHÁZ – programok családoknak

14.00-16.00 Kulisszajárás
színészeink vezetésével csoportos betekintés a színház rejtett zugaiba
(10 fős csoportok, 10 percenként)

15.30-17.00 Kézen fogva, keresztül a Kolibrin
egyéni kulisszajárás, látássérült vendégeink részére

14.00-16.00 Mesekuckó
tündérek, angyalok, cicák és szörnyek mesélnek

16.00-20.00 Automaták
Vitéz László Bábjáték automata
Színész- és bábszínész diploma 5 perc alatt

17.30-19.00 Vetélkedő
10-99 éves korig, interaktív és improvizációs vetélkedő, színházi feladatokkal
(befogadó készség max. 110 fő)

20.00 Axel Hacke: A medve, akit Vasárnapnak hívtak
Játsszák: Alexics Rita, Ruszina Szabolcs, Nizsai Dániel, Fehér Dániel
Színpadra írta: Gimesi Dóra és Nagy Orsolya
Díszlet-jelmez: Mártavölgyi Ákos
Zene: Novák János
A rendező munkatársa: Vajdai Veronika
Rendező: Kuthy Ágnes
(befogadó készség max. 110 fő, regisztráció köteles)

21.30-23.00 Kolibri-sztorik
személyes titkok, élmények, amiket máskor nem árulunk el. A hangulatért a Kolibri Band felel.
(befogadó készség max. 110 fő)

14.00-21.00 Legyél sztár az első esőig, hagyd a színház előtt a lábnyomod!

FÉSZEK – programok 4 – 10 éveseknek

14.00-15.00 Nyílt próba
betekinthetnek az A bagoly, aki félt a sötétben című új bemutatónk próbájára
(befogadó készség max. 50 fő, regisztráció köteles)

15.00-18.00 Bábkészítés
kézműves foglalkozás, bábkészítés Bartha Katalinnal és Reymeyer Dórával
a foglalkozás ideje alatt a színházunk színészei muzsikálnak
(befogadó készség max. 50 fő)

18.00-19.30 Drámajáték
beavató foglalkozás színészeinkkel, drámatanárainkkal és mackókkal
(regisztráció köteles)
(befogadó készség max. 50 fő)

A kulisszajárás kivételével, programjainkat mozgáskorlátozott vendégeink is látogathatják!