Új ifjúsági előadás próbái kezdődtek a Kolibri nagyszínpadán

2025. 01. 27.

Január 21-én megtartottuk az Igen, igen, igen! című új ifjúsági előadásunk olvasópróbáját Vidovszky György rendező vezetésével. A bemutatót március 22-én tartjuk a Kolibri Színház nagyszínpadán.

A nemzetközi sikert elért új-zélandi darab és előadás, Eleanor Bishop és Karin McCracken Yes Yes Yes című alkotása alapján készül az Igen, igen, igen! magyar változata. Az előadás részben vallomás, részben dokumentumfilm, részben nyílt beszélgetés, tinédzsereknek készült színházi találkozás, amely az intim kapcsolatok: a vágy, a beleegyezés és az elutasítás göcsörtös, de megkerülhetetlen témáit járja körül.

Vidovszky György rendezőVidovszky György rendező

„Mivel mi hiszünk abban, hogy mindenről lehet beszélni és hiszünk abban, hogy a kellő szakmai körültekintéssel megvalósított, kortárs nyelvezettel és közvetlen hangnemmel rendelkező színházi előadásaink erősen hatnak a fiatalokra, fontosnak tartjuk, hogy most a döntés felvállalásának nehézségéről készítsünk új ifjúsági előadást.” – fogalmazott a rendező.

Grisnik PetraGrisnik Petra

Az előadást követő színházi nevelési program fókuszában is a döntés szabadságának tisztelete áll, amit a produkcióban részt vevő színésznő, valamint drámatanárok irányítása mellett hozunk létre.

Gyevi-Bíró Eszter és Monori AndrásGyevi-Bíró Eszter és Monori András

A darabot az eredetiből Rupp Anikó fordította, játssza Grisnik Petra. A zeneszerző Monori András, a technikai és szcenikai tervező Farkas István. A színházi nevelési szakértő Gyevi-Bíró Eszter, a pedagógiai tanácsadó Eck Attila. Az előadás részét képező videóinterjúkat Zurbó Dorottya készíti. Vidovszky György rendező munkatársa Hajsz Andrea. 

Zurbó DorottyaZurbó Dorottya

Az Igen, igen, igen! premierjét 2025. március 22-én 17 órakor tartjuk a Kolibri Színházban. Az előadást 15 éves kortól ajánljuk.

Az olvasópróbáról a fotókat Horváth Judit készítette.