Az üzenet videón is megtekinthető, magyar felirattal

Egy olyan világban, ahol elszegényedett polgárok a virtuális valóság börtöncelláiba zártan, fullasztó magányukkal körülárkoltan léteznek – vajon meghallja-e a színház a segélykiáltásokat? Egy olyan világban, ahol totalitárius rendszerek kontrollja és elnyomása alatt robotokként kell leélni az életet.

Aggasztják vajon a színházat az olvadó jégsapkák, az ökológiai pusztítás, a globális felmelegedés, a biológiai sokféleség masszív csökkenése, az óceánok szennyezettsége, az egyre gyakoribb erdőtüzek és a szélsőséges időjárási jelenségek? Lehetséges, hogy a színház az ökoszisztéma aktív részévé váljon? Sok éve figyeli már a színház az emberiség bolygónkra gyakorolt hatását, de még mindig nem tud mit kezdeni ezzel a problémával.

Szorong-e a színház azon, amivé az emberi létezést a 21. század átformálja? Az állampolgárt manipuláló politikai és gazdasági érdekek, médiahálózatok és véleményformáló cégek. A közösségi média – még ha meg is megkönnyíti – a kommunikáció nagy alibije, mert biztosítja a szükséges és biztonságos távolságot a másik embertől. A másik embertől, a mástól, az idegentől való félelem átható érzése uralja gondolatainkat és tetteinket.

Vajon a színház reflektorfénye képes megvilágítani a társadalom traumáit ahelyett, hogy félrevezető módon önmagára irányítja a figyelmet?

Ezek olyan kérdések, amikre nincs végleges válasz, mert a színház a megválaszolatlan kérdéseknek köszönhetően létezik és tartja fent magát.

Új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy új erkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából.

Theodoros Terzopoulos

Magyar fordítás: Németh Nikolett
Forrás: Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja

Vidovszky György és Grisnik Petra

A sok szempontból szabálytalan produkció részben vallomás, részben dokumentumfilm, részben nyílt beszélgetés, mely a vágy, a beleegyezés és az elutasítás kérdéskörét vizsgálja a #metoo és a #timesup mozgalmak árnyékában. Az előadás különlegessége, hogy egyetlen színész, Grisnik Petra jeleníti meg ezt a sokrétegű témát, egyedi módon bevonva a nézőket is.

Sokszor képtelenek vagyunk nemet mondani, mivel félünk a következményektől vagy attól, hogy megbántunk valakit. Tinédzserkorban ezek a helyzetek meghatározók lehetnek. Az előadás olyan döntésekre világít rá, mint hogy elmegyünk-e egy buliba, hagyjuk-e magunkat megölelni, vagy belépünk-e egy szobába, ahol kettesben maradunk valakivel. A darab arra ösztönöz, hogy a fiatalok felismerjék saját érzéseiket és döntéseik súlyát.

A formabontó produkció célja, hogy gondolkodásra és párbeszédre ösztönözze a nézőket, az alkotók célja olyan színházi élmény nyújtani, amely során a történetmesélés és a közös gondolkodás erejével dolgoznak. Az előadás nem klasszikus színházi nevelési program, de nem is hagyományos színpadi előadás: a kettő határán van. Mivel az alkotók hisznek abban, hogy mindenről lehet beszélni, valamint, hogy a kellő szakmai körültekintéssel megvalósított, kortárs nyelvezettel és közvetlen hangnemmel rendelkező színházi előadások erősen hatnak a fiatalokra, fontosnak tartották, hogy a döntés felvállalásának nehézségéről készítsenek ifjúsági előadást.

Az Igen, igen, igen! egyetlen szereplője, Grisnik Petra, a nézőket végigvezeti az intimitás és a biztonság kérdésein. Az előadás szerkezete szokatlan: tinédzserekkel készült interjúkkal tagolt, valamint interaktív játékelemeket is tartalmaz, ezért nem pusztán egy előadás, hanem valós idejű találkozás.

Az Igen, igen, igen! a nemzetközi sikert elért Yes Yes Yes új-zélandi darab magyar adaptációja. Eleanor Bishop és Karin McCracken szövege alapján, Rupp Anikó fordítását felhasználva az előadást Vidovszky György rendezte. Az előadás részét képező videóinterjúkat Zurbó Dorottya készítette.  A zeneszerző Monori András, a technikai és szcenikai tervező Farkas István. A produkciós koordinátor Gyevi-Bíró Eszter, a pedagógiai tanácsadó Eck Attila. 

Előadásfotók: Horváth Judit

Robotok, mesterséges intelligencia és a báb álma?

„Milyen kódok jelentik a szépséget, milyen számjegyek foglalják magukban, alakítják át, dekódolják úgy, hogy a folyamat során nem ejtik fogságba vagy fojtják meg ennek lényegét? A szépség, ez a csoda, ez a kincs nem a technika miatt, hanem annak ellenére halad át csorbítatlanul az új gépeken.” (Salman Rushdie: Fúriadüh. Első rész, 2001)

„… a legrégibb műalkotások kezdetben mágikus, utóbb valamely vallási rituálé szolgálatában álltak.” (Walter Benjamin: A műalkotás a reprodukálhatóság korában, 1936)

Miről álmodnak a bábok? Ugyanúgy álmodnak bárányokról, mint ahogy egy kiborg álmodhat kiborg bárányokról? Vajon a báb csak egy kezdeti szakasza a fejlődés történetének, amelyben a báb egy autonóm robot létrejöttének előképe? A „robot” kifejezés Karel Čapek képzeletének szüleménye a R.U.R. (Prága, 1920) című művéból? És ez „rabszolgát” jelent? Vagy ez a kabbalista „gólem” lény, amely Prága utcáin kísért (Gustav Meyrink, 1915)? Vagy a még félelmetesebb Frankenstein, egy darabonként összevarrott test mozaikjában (Mary Shelley, 1818)? Mechanika találkozik hússal. Számítások találkoznak érzésekkel. A mesterséges szabad arra, hogy lemásolja a természetet vagy akár új természetet alkosson. A mesterséges intelligencia felveti az értelem és a szabad akarat kérdését, vagy akár az ember képére megalkotott robot szubjektivitását, vagy az istenekét, akiket az ember vágyik megépíteni, új bálványok vagy a gesztusok, szavak és gondolatok jövőbeli hibridjei… Vajon a robot egy értelemmel rendelkező mechanikus báb? Egy napon több lesz, mint az ember? Van egy androidnak arca? „Éjszakánként elektromos bárányokról álmodik (Philip K. Dick, 1966)?

Van-e lelkiismerete a mesterséges intelligenciának? Tudnak gondolkodni az algoritmusok? A virtuális nem annyira virtuális, mint amennyire már valóságos. Új ajtók és új ablakok, amelyek megsokszorozzák a látás, a megértés, vagy egyszerűen csak az érzés lehetőségeit, valamint az érzékek és a kreativitás fejlesztését. Prométheusz soha nincs messze, és nem Pinokkió álma, hogy igazi gyerek legyen? A báb soha nem volt ennyire tárgya az ember lényegi kérdéseinek. Nem vagyunk-e mindannyian bábok abban az értelemben, hogy mi magunk is bábok és bábosok vagyunk? El tudjuk képzelni, hogy egy bábból önálló bábszínész lesz? A báb egy szó, egy gesztus, egy anyag, egy rezonancia, egy álom az anyagról, amelyhez lélek kell. Minden tárgy egy báb. Spinoza egy rejtélyes völgyről álmodik (Mori, 1970).

Álmodhatnak a gépek? Álmodhatnak a bábok? Mi az álom? Lehet-e lelket teremteni az anyagból? A demiurgosz mítosza találkozik a bábos mítosszal. A Természet alkotója találkozik a színház alkotójával. Az alkotás mindig a dramaturgia létrehozásáról szól. Mi történik, ha belépsz egy bábmúzeumba? A tárgyak már csak élettelen tárgyak, különösek és anyagiságukban már anyagtalanok? A bábok ránk néznek és hozzánk beszélnek. A báb sokkal több, mint egy egyszerű vagy bonyolult mechanizmus. Bastien és Bastienne (a 12 éves Wolfgang Mozart báboperája) szerelemről és bárányokról álmodik. Sokféleség és álmodozás. Tehát rajzoljunk egy bárányt? (Antoine Saint-Exupéry, A kis herceg, 1943)

Mint minden évben, a bábszínházi világnapnak is van egy témája: a robot, az anyag természete, a báb, aki már nem csak báb, hanem bábos is, a kettős, aki valójában soha nem kettős, a tárgy, amely témává válik, a gesztus, amelyből a horizont, a táj, amelyből pillangó lesz, a virág, amelyből arc lesz. Ez a javaslat őrült, nyugtalanító és éppoly kihívást jelentő, mint amilyen érdekfeszítő. Olyan kortárs, mint amilyen ősi. A bábművészet szívének legmélyén rejlik, mint minden kreativitás elsődleges költői szándéka. A mesterség mindig sokkal több, mint a mesterség. Az örökkévalóság, mindig egy újabb örökkévalóság lesz egy időre, mert az örökkévalóság minden pillanatban változik. És hihetetlen módon a jövő megváltoztatja a múltat és az emlékek örökkévalóságát, így mindig álmodhatunk.

Fotó: Dasha Knerova a prágai Divadlo B iOtesánek című előadásából. Forrás: JEM Festival Brussels 2024.

Mi álljon a 2025-ös bábszínházi világnap magyar üzenetében? Csendek, örömök, ölelések, emberi gesztusok szólaltak meg bennem. Megszólalt a címben olvasható Pilinszky-gondolat, amely hosszú évek óta velem van és folyamatosan újra alkottatja bennem a miértekre adott válaszokat, de Korngut Kemény Henrik 1934-ben írt mondata is érvényt kapott, miszerint „a bábjáték szeretete a széplélek és a jövendő szeretetét jelenti…”

2025!
25 éve a 21. században élünk!

Ez alatt a magyar bábművészetben karakteresen megerősödtek az önálló arculattal működő bábszínházak. A hazai bábszínházakat alapítók mellett felnőtt három bábos generáció, akik erős diskurzusban, progresszív burjánzást hozó művészek közösségévé alakultak és akik − új formanyelveket teremtve − a klasszikus vizuális határokat is szétfeszítették. Velük együtt létrejött egy hazai alkotói bábművész közösség, akik tudják és érzik, hogy a báb mint műfaj a világ igazságainak absztrakt ábrázolásához járul hozzá, a bábesztétika végtelen tárházát képes megteremteni és az összművészeti szemléletet tudja, akarja képviselni.

Fontos, hogy az utóbbi évtizedekben egy olyan művészi, alkotói közösség alakult ki, amelyben mindenki ismer mindenkit! Érzékletes példája volt a hazai bábosok összefogása, egymásra figyelése a 2023-ban megrendezett 10. Színházi Olimpia alatt és az azóta még nyilvánvalóbban tapasztalható, a bábművészet eszközeivel egymást megérteni akaró figyelem, az egymásért kialakult szolidaritás, a szakmaiság perspektívájának szélesre nyitása.

A bábszínház az anyagból teremtő alkotói folyamatok szabadsága, művészeti elemek organikus egysége, a fantázia és a hit, az elmélyült egyéni és a kollektív összetartozás együttes élményének formája, amelyben az emberi természet és a létezés mélységei tárulnak fel. A bábok lényege, hogy valakik megteremtik őket. Ebben a folyamatban az alkotók az élet rejtélyét kutatva a megelevenítés törvényeit képzik meg. Az új technológiák alkalmazása, a multimédiás lehetőségek sem gyengítik azonban az emberi komédiást megformáló bábfiguránk, Vitéz László érvényességét.

2025 Kemény Henrik centenáriumának éve is, aki az 1940-es években territóriumát sziklaszilárdan kijelölve, következetesen és öntörvényűen szolgálta a bábjátékkal közönségét évtizedeken keresztül minden nap. Vitéz László alakja a történelmi rendszereken és korszakokon átívelő, minden kataklizmát túlélő, folyamatos jelenvalóságot hirdető, élő elevenség megtestesítője. A nemzeti kontinuitás képviselője, aki képes felülkerekedni a halálon és legyőzni ellenségeit, még ha maga az ördög is az. A világ Kemény Henrik kezein megismerte Vitéz Lászlót, azt a figurát, aki fáradhatatlan aktivitással képviseli az embert, aki a folyamatos átrendeződéssel teli életben nem a talajtalanság érzetét, a lehangoltságot, a dekadenciát hordozza, hanem az életben maradás technikájának puritán, humorban gazdag, mindent legyőző mitikus oldalát.

Kemény Henrik munkásságát tekintve tudjuk, hogy a hagyomány és a kortárs fogalmai nem zárt és rögzített entitások, hanem viszonylagos, rugalmas keretek. A bábszínház szövetek közötti összekötő erő, emberi jog, amelyet az univerzalizmus kérdései kereteznek, egyebek mellett, hogy miképpen tud nemcsak a helyi közönséggel találkozni, hanem emberek, kultúrák, társadalmi osztályok és generációk közötti hídként szolgálni.

A bábművészet az emberi létezés univerzuma. A bábjátékosokban van egy olyan játékos találékonyság, egy szertelen és élénk ünnepélyesség, amely az embert önnön léte fölé, a szellem birodalmába emeli. A bábuval való játékosság bizonyítja újból és a legmagasabb értelemben a világban való helyzetünk logikántúli jellegét, azt, hogy túllépünk az élet azonnali szükségletein, legyőzzük az anyagi világ abszolút determinizmusát, s ezáltal az autonómia, a tisztesség és a méltóság szférájába léphessünk át.

A bábszínházban megteremtődhet az esélyek eszményi egyenlősége, megvalósulhat az érdek nélküli öröm birodalma.
Isten éltessen minden bábost, minden bábszínházat!
Isten éltesse minden bábszínház közönségét!

Láposi Terka – fotó: Csatáry Nagy Kriszta

Vigyél el egy gyereket ma színházba, vagy a színházat hozd el neki! – hiszen az élő előadás a mindennapi élet része!

A színpadi előadás közös élmény, amely az embereket gondolatokon és érzelmeken keresztül kapcsolja össze – ezáltal alapvető és szükséges része a rugalmas közösségek és a sokszínű művészeti tevékenység kialakulásának.
A Gyermekszínházi Világnap kampánymondata, a ”Vigyél el egy gyereket ma színházba” hosszú idő óta a gyermekek és fiatalok kulturális jogaihoz való hozzáférésére összpontosít. A gyermekek és fiatalok a legtöbb társadalomban a koruk miatt marginalizáltak: a felnőttek biztosítják számukra a lakhatást, az ételt, a biztonságot; ami azt eredményezi, hogy saját hatalmuk, döntési jogkörük és választási lehetőségeik csak korlátozottak lehetnek. Ez különösen igaz, a kultúrához való hozzáférés esetében. Ha a gyermekeket és fiatalokat kulturális állampolgároknak tekintjük, akkor a kultúrához való hozzájárulásuk és a művészetekhez való hozzáférésük joga már születésük pillanatában magától értetődő kell legyen.

Tudjuk, hogy a gyermekek és fiatalok számára sok helyen egyre nehezebb eljutni színházba vagy egy előadásra. Ennek legtöbbször a kultúrpolitika hiánya az oka, a csökkentett kulturális támogatások, a művészetek minimalizálása vagy eltávolítása az oktatásból; vagy az elfogadó társadalmak összeomlása háborúk, katasztrófák vagy a kormányok változó ideológiái következtében. Ezért a munkánk szerepe még fontosabbá válik, és az általunk nyújtott lehetőségek iránti igény folyamatosan nő.
Olyan közös élményeket kínálunk, amelyeken egymást nem ismerő fiatalok osztoznak együtt egy közösségben. Együtt élik át a gyermekek és fiatalok számára, velük és általuk alkotott műveket, amelyek megnyitják az elmét és a szívet, különböző értelmezési lehetőségeket biztosítanak, és teret adnak az egyéni kifejezésnek és érzéseknek.

A Nemzetközi ASSITEJ úgy döntött, hogy a Gyermekszínházi Világnapot pozitív és optimista felhívásként ünnepli, amely arra ösztönzi a döntéshozókat, hogy tárják ki az ajtókat a gyermekek és fiatalok előtt, biztosítva a színházhoz és az előadásokhoz való hozzáférést, valamint arra bátorítja a művészeket, hogy munkájukat láthatóbbá, elérhetőbbé és relevánsabbá tegyék azok számára, akiknek a legnagyobb akadályokkal kell szembenézniük a művészetekhez és kultúrához való hozzáférés terén.

Kulcsfontosságú, hogy mi, az ASSITEJ közössége világszerte olyan megoldásokat találjunk, amelyek lehetővé teszik ennek megvalósítását. Minden közösség, társulat kampánya és hozzáállása inspiráló lehet mások számára is, beleértve a nemzeti vagy regionális projekteket, adománygyűjtési akciókat, tudatosságnövelő programokat, értékekről szóló felméréseket, közönségreakciókat, innovatív előadásmódokat és egyéb kezdeményezéseket.

Eszköztárunk olyan módszereket és lehetőségeket kínál, amelyek segítségével megerősíthetjük a hatásunkat. Arra buzdítunk benneteket, hogy március 20-án csatlakozzatok és világszerte hívjátok fel a figyelmet a gyermekekre és a fiatalokra, a velük és általuk készült színházi előadások és művészeti programok fontosságára.

(Forrás: ASSITEJ Magyar Központ)

Nyirkó Krisztina, Márialigeti Sára, Nádori Lídia, Margit Auer, Horváth Péter, Ruszina Szabolcs

A beszélgetés moderátora Horváth Péter rendező és dramaturg volt. Margit Auer mellett jelen volt Nádori Lídia, a Mágikus állatok iskolája könyvsorozat fordítója, Márialigeti Sára, a Babilon Kiadó ügyvezetője, valamint az előadás szereplői, Nyirkó Krisztina és Ruszina Szabolcs. A beszélgetés német és magyar nyelven zajlott, tolmácsolással biztosítva a zavartalan kommunikációt.

A közönség is aktívan részt vett az eseményen, a beszélgetés során a gyerekek lehetőséget kaptak kérdéseik feltevésére. A gyerekek kíváncsian érdeklődtek a mágikus állatok világáról, a beszélgetés résztvevői pedig készséggel válaszoltak minden kérdésre. Az eseményt dedikálás zárta a színház előcsarnokában, ahol a rajongók személyesen is találkozhattak Margit Auerrel és Nádori Lídiával. A közönségtalálkozó nagyszerű lehetőséget kínált arra, hogy a gyerekek még közelebb kerüljenek kedvenc történeteikhez, és személyesen találkozzanak azok megalkotóival.

A Mágikus állatok iskolája – A kísértetfolyosó előadásról bővebben ide kattintva tájékozódhatnak.

A közönségtalálkozót a Babilon Kiadóval közösen szerveztük.
Fotók: Horváth Judit