Varázserő van a kezünkben! – Novák János írása a csecsemőszínházról

Novák János írását olvashatják.

CSECSEMŐSZÍNHÁZ – NOVÁK JÁNOS ÍRÁSA

Az elnevezés pontosabb lenne így: színház a legkisebbeknek. De ezt a meghatározást a kétezres évek elején még félreérthették. Akkoriban a művészek és a pszichológusok úgy gondolták, hogy az öt évesek a legkisebbek, akiket érdemes már színházba vinni, a fiatalabbak számára ártalmas lehet a túl korai élmény. Kezdetben mi is így éreztük. Mikor az oslói egyetem munkatársai felkértek, hogy vegyünk részt a Glitterbird – művészet a legkisebbeknek pályázatban, mindent megpróbáltunk, hogy a 0-3-éves korig meghatározott cél közönség életkorát legalább négy éves korig feltornázzuk. Az első saját tapasztalatok megváltoztatták a véleményünket. Szerencsénkre részesei lehettünk annak az első hullámnak, amikor formálódott, divatba jött Európa szerte a legkisebbeknek szóló színház. A csecsemőszínház kifejezés abban segített, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tette: igen, mi a legkisebbekre gondolunk, és igen, ez egy új színházi műfaj. Ám, ha a legkisebbek még nem énekelnek, nem táncolnak közösen, nem mesélnek, nem dobják vissza a labdát, nem válaszolnak a kérdésekre, mégis, mivel töltik az idejüket a színházban? Figyelnek!

Roberto Frabetti, a bolognai La Baracca színház vezetője – ott már a 80-as évek óta rendszeresen játszanak ennek a korosztálynak  – nyilatkozta egyszer: „A sűrű figyelem csendje az a csoda, amivel csak csecsemőszínházi előadáson találkozhat a művész.” A kicsik odaadása a felnőtteket is magával ragadja. Társaságukban ők is újra átélhetik a világ felfedezésének örömét. (Soha annyi boldog felnőttet nem látni színházban, mint ezeken az előadásokon!)

De mivel találkozik a gyerek?

A jó csecsemőszínházi előadás nem mesejáték. A színpadi cselekvés nem történetet illusztrál, minden művész az általa választott színházi eszközökből teremt új világot. Az előadások témája: maga a világ. Hogyan működnek benne a dolgok? Hogyan bújik ki egy friss hajtás a földből? Merre szállnak a zenére billenő tollpihék? Miként lesz egy agyaggombócból vagy építőkockákból állatot vagy embert formázó figura? Mi történik két dolog találkozásánál? Egy háromszög elbújhat egy négyzetben? Mi a mozgás, a mozdulatlanság, a hang, a ritmus, a némaság?

A legkisebbek még nem tudnak követni nagy ívű történetet, az ő figyelmük a cselekvésekhez kötődik. Számukra nem a mese, hanem a jól megfigyelhető elemekből álló cselekvések füzére jelenti a színházi előadást.

Ha fél óránál nem sokkal hoszszabb a játék, ha nincs teljes sötétség, és az eltotyogó kicsik is visszatalálhatnak szüleikhez, ha nincsenek váratlan erős hang- és fényeffektusok, ha az előadás után a kicsik maguk is kipróbálhatják a látott játékokat, tárgyakat – csecsemőszínházi előadást láttunk.

Az országban elsőként bemutatott előadásaink között a Kolibri Színházban, 2005-ben bábszínházi elemekből (a Kolibri Színház művészei: TODA), mozgásszínház formanyelvéből (Bozsik Yvette: Négy évszak), és népi gyerekjátékokból építkező előadás (Rácz Attila: Erdőn, mezőn, udvaron) is volt. Kétéves próbafolyamat során, egymás munkáját segítve, kísérletezve ki-ki a saját művészi világának eszközeiből építette föl első csecsemőszínházi előadását. A nézőkkel való első találkozások után volt még lehetőségünk a változtatásokra. Az átlagosnál hosszabb, kísérletező próbafolyamat alapozta meg előadásaink máig ható érvényességét. Egy ilyen csecsemőszínházi előadás felér egy színházi alapkutatással, melyben a színházi hatásokra kérdezünk.

Mi az a velünk született képesség, ami lehetővé teszi számunkra a színházi élmény befogadását, és mi az, amit csak később, felnőtté válásunk során sajátítunk el?

Kérdéseinkre 2009 és 2014 között a tizenegy országgal közös Small Size, Big Citizen együttműködés során új bemutatókkal, szak- értők bevonásával fesztiválokon és konferenciákon kerestünk válaszokat. Mintha egy minden országban, mindenki számára érvényes színházi ősnyelv és grammatika kidolgozásán fáradoztunk volna a közös munka során.

A mi „hozzáadott értékünk” volt, hogy felhívtuk a többiek figyelmét a nyugati zenekultúrából kiszorult, a gyermeki lélekhez legközelebb álló pentaton hangsorok jelentőségére – melyek bőségesen megtalálhatóak még a magyar népzene ősi rétegében – és az anyanyelv fontosságára, a mondókák, varázsszövegek világára, Weöres Sándor, Orbán Ottó, Marék Veronika munkásságára.

A legkisebbek – a felnőttekhez hasonlóan– két dolgot keresnek a színházban: fontos, hogy találkozzanak ismerős, megnyugtató elemekkel, de elvárják, hogy meglepetésekkel is szolgáljon a játék. Ha csak ismerős dolgokat látnak, unalmas, ha csak ismeretlen elemekből áll a cselekmény, riasztó az előadás. Az egyensúly csak intuícióval teremthető meg. Ez az a terület, ahol színházi emberként fontossá válhatnak a megérzéseink.

A barátságos környezet megteremtéséhez hozzájárulnak a harmonikus képzőművészeti elemek: a fények, színek és anyagok, a variálható nézőtér, a gyerekléptékű ülések, párnák, kispadok. A színpadi rituális tér kialakítása, a mozgás, a zene és a „varázsszövegek” összekapcsolása a figyelem fókuszálását segítik.

Mindezek együtt olyan sűrített valóságot teremtenek, melyek bizonyos pontokon fölülírják az eddig axiómának tekintett tapasztalatokat. Egyetértés van abban, hogy hároméves kor előtti élményeket idősebb korunkban nem tudunk felidézni. A csecsemőszínház kivétel lehet. Több előadásunk nézői is jelezték, hogy az egy éves korban látottakról kétévesen, vagy még ké- sőbb kezdtek el otthon beszélgetni szüleikkel a gyerekek. A bevonódás is mást jelent számukra, mint később, óvodás korban. A néző és a művész cselekvésekre irányuló közös figyelme teremti meg előadásainkban az interaktivitást. Mára bebizonyosodott, hogy hamarabb tanul meg beszélni, nagyobbszókinccsel rendelkezik az a gyerek, aki csecsemőkorában színházi előadást látott, mint „színháztalan” kortársaik. Ez is jelzi, hogy varázserő van a kezünkben! A felelősségünk is ebből a varázserőből fakad.

Mikor 2005-ben a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban először szerveztünk fesztivált és országos turnét a magyar, francia, finn és norvég csecsemőszínházi előadásoknak, a magyar bábszínházak is kedvet kaptak a saját bemutatókhoz. Mára már olyan gazdag és magas színvonalú a hazai választék, hogy a legutóbbi Kaposvári ASSITEJ Biennálén a fiataloknak és a gyerekeknek szóló előadások mellett csecsemőszínházi produkció is fődíjat, Üveghegy-díjat kapott. (Kolibri Színház, Barbara Kölling:Pont, pont, vesszőcske). Toda című előadásunkat Japánban és Törökországiban is értették és szerették a legkisebbek. Tekergő és Pont, pont vesszőcske produkciónkkal Európa számos országában sikerrel szerepeltünk, Kippkopp és Tipptopp előadásunkkal októberben indulunk japán turnéra.

Sikereink és tapasztalataink birtokában szeretnénk elérni, hogy 0–18 éves korig minden gyerek számára megteremtődjön Magyarországon a lehetőség évente legalább egyszer színházi előadást látni, legyen bár kamasz, kisiskolás, óvodás vagy éppen – csecsemő.

Novák János

Az írás a  Magyar Krónikában jelent meg.