A premier előtti hét a színházban az az idő, amelyről a néző semmit sem tud, és amely a legtöbbet dönti el. Ekkor találkozik először minden réteg — látvány, hang, videó, fény, mozgás, szöveg —, és ekkor derül ki, hogy ami a próbateremben működött, az működik-e egy nagyszínpadon, sok fényforrással és vetítéssel. A nyolcadik részben ezt a hetet követjük végig.
Miért hasonlít ez a filmhez? Egy filmforgatáson egyszerre dolgozik operatőr, világosító, hangmérnök, díszlet, jelmez, smink — és mindenki tudja, hogy amit ma rögzítenek, az marad. A színházi technikai próba ugyanez, egy különbséggel: itt semmi sem marad rögzítve. Amit a technikai héten összeraknak, azt minden este újra kell tudni reprodukálni — élőben, ugyanazzal a pontossággal, egy olyan közönség előtt, amely nem várja meg, hogy minden összeálljon. A színház ezért nem felvesz, hanem rendszert épít: fényjelek, hangjelek, videójelek, díszletváltások sorrendjét, amelyet az ügyelő minden előadáson végigvezényel.
Egy technikai hét menete. A pontos beosztás produkciónként változik, a logika azonos. 1–2. nap: építés. A díszlet felkerül, a fények bemérése, a vetítés belövése. Ekkor még nincs színész a színpadon. 3. nap: technikai próba. Jelenetről jelenetre, sokszor megállítva — a „mikor jön a fény”, „honnan a hang” kérdései. A színészek itt nem játszanak, hanem állnak, hogy a technika hozzájuk igazodhasson. 4–5. nap: főpróbák. Először megszakítás nélkül. Ekkor derül ki, hogy egy átállás túl hosszú, egy sötét túl ijesztő, egy hang túl hirtelen — és a gyerekszínházban ezek nem apróságok, hanem az előadás korosztályi alkalmasságának kérdései. 6. nap: nyilvános főpróba. Ha van gyerekközönség, az ő reakciójuk a legőszintébb visszajelzés — erről a sorozat 2. része szólt. 7. nap: premier.
Erőforrás — kimondva. A technikai hét a próbafolyamaton felül a műszak, a műhelyek és a tervezők teljes figyelmét igényli. Ezt azért írjuk le, mert a „gyerekelőadás kisebb” feltételezés itt dől meg a legkézzelfoghatóbban: az apparátus ugyanaz, a felelősség nagyobb.
Szakmai háttér. A technikai hét menete a nemzetközi színházi gyakorlat szabványos lépéseit követi: építés és bevilágítás, jelenetenként megállítható technikai próba (angol szakkifejezéssel cue-to-cue), összpróbák, főpróba, nyilvános főpróba. Gyerekszínházban ehhez egy réteg adódik: a korosztályi alkalmasság — a hirtelen sötét, a hangerő, a tempó — nem utólagos finomítás, hanem a technikai próba része, mert a néző itt nem „elviseli” a hatást, hanem reagál rá.
Játszóhelyi kapcsolódás. A nagyszínpad és a műhelyek hete ez. A Fészek technikai próbája ugyanezt a logikát követi, sokkal kisebb léptékben — ott az a kérdés, hogy egy fényváltás elég lassú-e egy kétévesnek.
Merre tovább. Szeretnénk a nagyszínpadi bemutatók előtti hetet werkanyagban is megmutatni — nem reklámként, hanem hogy a közönség és a szakma lássa, mekkora munka egy gyerekelőadás.
Ez a cikk a Kolibri Színház „A gyerekszínház nem kisebb színház” című sorozatának 8. része. A következő rész szerdán: A párbeszéd szervezeti forma. A sorozat korábbi részei és további cikkei a Kolibri Színház honlapján olvashatók.
