Van egy makacs feltételezés, amellyel minden gyerekszínház találkozik: hogy a gyerekelőadás egyszerűbb. Rövidebb, kevesebb szereplő, könnyebb téma, kisebb apparátus. A sorozat ötödik részét ezzel a feltételezéssel kezdjük — azért, hogy pontról pontra megmutassuk, miért nem igaz. A gyerekszínház nem kisebb színház. Más színház: a saját dramaturgiájával, technológiájával és felelősségével.
Nem a filmmel versenyzünk. Az első tévedés a keretezés. A „színház a filmmel versenyez” mondat úgy tesz, mintha két hasonló termék állna egymás mellett a polcon. Nem így van. A mai gyerek figyelmi környezetét filmek, sorozatok, videóplatformok, játékok és a közösségi média együtt formálják — a színház ebben a környezetben dolgozik, nem ellene. Saját ereje az, amit egyik sem tud: az élő jelenlét, a közösségi élmény és a közvetlen kapcsolat. A folyamatos digitális ingerek világában a színház különleges lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek hosszabb ideig figyeljenek egy történetre. A gyerekelőadás dramaturgiája ezért ma nehezebb feladat, mint húsz éve volt.
Korosztályos dramaturgia. A második tévedés, hogy a „gyerek” egy közönség. Egy hároméves, egy nyolcéves és egy tizennégy éves három különböző néző, három különböző figyelemmel, három különböző humorral és három különböző félelemmel. A Kolibri három játszóhelye ezért nem három terem, hanem három dramaturgia. A Fészekben az idő érzéki: ismétlés, ritmus, tapintható anyagok. A nagyszínpadon történet: ív, konfliktus, közös nevetés és közös csend. A Pincében kérdés: nyitott vég, vita, az előadás utáni beszélgetés mint az előadás része.
Művészet, technika, pedagógia — egyszerre. A harmadik tévedés a lépték. Egy mai nagyszínpadi gyerekelőadás világát nem a rendező és a díszlettervező hozza létre kettesben. Sound designer, visual designer, videó- és médiatervező, mozgástervező, színházpedagógus dolgozik együtt — és a gyerekszínházban ezek nem díszítő, hanem dramaturgiai szerepek, mert egy nyolcévesnek a fény és a hang ugyanúgy jelent, mint a szöveg. Az évadnyitó A világ születése Dolby Atmos térhangzással készült: itt a hang nem kíséri a történetet, hanem teret épít körülötte.
Szakmai háttér. A gyerek- és ifjúsági színház 1965 óta önálló nemzetközi szakmai szervezettel rendelkezik (ASSITEJ), és a szakirodalom önálló dramaturgiájú területként tárgyalja. A korosztályi dramaturgia alapja a fejlődéslélektan: Jean Piaget szakaszelmélete szerint a műveletek előtti (nagyjából 2–7 év), a konkrét műveleti (7–11 év) és a formális műveleti (12 év felett) gondolkodás más-más módon dolgozza fel a történetet, az időt, az ok-okozatot és a nézőpontváltást — ezért nem lehet ugyanazt az előadást „lebutítva” játszani háromévesnek és tizennégy évesnek.
Játszóhelyi kapcsolódás. Ez a cikk maga a három játszóhelyről szól; a következő hetekben mindegyik réteget külön bontjuk ki: a 6. részben az új alkotói szakmákat, a 7. részben az AI helyét, a 8. részben azt, mi történik a premier előtt.
Merre tovább. Célunk, hogy az új bemutatóknál a teljes alkotói stáb — a tervezői és pedagógiai szakmák is — látható legyen, ne csak a rendező és a szereplők. A gyerekszínház összetettsége akkor válik láthatóvá, ha látszik, kik hozzák létre.
Ez a cikk a Kolibri Színház „A gyerekszínház nem kisebb színház” című sorozatának 5. része. A következő rész szerdán: Nem csak színész lehetsz. A sorozat korábbi részei és további cikkei a Kolibri Színház honlapján olvashatók.
