A Kolibri Színház új bemutatója, a Táncórák két egymástól távoli világ találkozásáról mesél: egy autizmussal élő férfi és egy sérülés után új utat kereső táncművész kapcsolatáról. A történet érzékenyen és humorral beszél az emberi különbözőségekről, miközben a tánc a megértés közös nyelvévé válik. Blaskó Borbála rendező és Zalán János igazgató arról beszéltek, hogyan illeszkedik az előadás a Kolibri Színház stratégiai céljai közé, amelyek középpontjában a tartalmi akadálymentesítés és az érzékenyítés áll.
– A Táncórák egy különleges történet két ember találkozásáról. Mi ragadta meg önöket ebben a darabban?
Blaskó Borbála:
Engem leginkább az, hogy mennyire finoman és empatikusan beszél a darab az emberi különbözőségekről. A történet középpontjában egy autizmussal élő férfi és egy sérülés után új utat kereső táncművész találkozása áll. Két teljesen eltérő világból érkeznek, és mégis létrejön közöttük egy kapcsolat. A próbák során azt éreztem, hogy ez a történet nagyon tisztán mutatja meg: mindannyian keressük a kapcsolódást a másikhoz, csak más eszközökkel.
– A darabban a tánc egyfajta közös nyelvvé válik. Rendezőként mit jelentett ezt a folyamatot megjeleníteni?
Blaskó Borbála:
A tánc itt nem pusztán mozgás, hanem kommunikáció. Amikor a szereplők táncolnak, sokszor többet mondanak egymásnak, mint szavakkal. Ez színészként izgalmas feladat, mert nagyon finoman kell megmutatni a közeledést, a bizalmat, a bizonytalanságot. A darab egyik legszebb gondolata számomra az, hogy a tánc közben nem lehet szerepet játszani – ott mindig az igazság jelenik meg.
– A Kolibri Színház repertoárjában kiemelt szerepet kapnak az érzékenyítő témák. Hogyan illeszkedik ebbe a Táncórák?
Zalán János:
Amikor megírtam az igazgatói pályázatomat, az egyik kulcsfogalom a tartalmi akadálymentesítés volt. Ez számomra azt jelenti, hogy a színház ne csak fizikailag legyen hozzáférhető, hanem a történeteiben is nyisson a különböző élethelyzetek felé. A Kolibri hagyományosan egy érzékeny, társadalmi kérdésekre reagáló színház, és ezt a hagyományt szeretnénk továbbvinni. A Táncórák egy olyan előadás, amely segít megérteni az autizmus spektrumán élő emberek világát, miközben egy nagyon emberi, személyes történetet mesél el.
– Mit jelent pontosan a tartalmi akadálymentesítés a színház gyakorlatában?
Zalán János:
Azt, hogy olyan történeteket és formákat keresünk, amelyek hidat építenek különböző közösségek között. A színház egyik legfontosabb feladata, hogy segítse az empátiát: megmutassa, hogyan gondolkodik, érez vagy reagál egy másik ember. Ha egy előadás után a néző egy kicsit jobban érti a másikat, akkor már tettünk valamit a közös nyelv megtalálásáért.
– Mit remélnek a nézők reakciójától?
Blaskó Borbála:
Azt, hogy a történet megérinti őket. Ez a darab nagyon sok humorral, finomsággal és szeretettel beszél arról, hogy milyen nehéz, de milyen fontos közel kerülni egymáshoz.
Zalán János:
És talán azt is, hogy ráébredünk: mindannyiunknak vannak „külön nyelvei”. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e megtanulni a másikét. A Táncórák tulajdonképpen erről szól. A kapcsolódásról.
A Kolibri Színház új bemutatója így nemcsak egy különleges történetet mesél el, hanem a színház egyik alapvető küldetésére is emlékeztet: arra, hogy a művészet képes közelebb hozni egymáshoz az embereket.
