Kósa Péter Zsigmond
Hiszek abban, hogy egy színház akkor tölti be igazán a küldetését, amikor közössége képes újra és újra megújulni – a szakmai alkotásban, a szervezeti kultúrában és az egymás iránti figyelemben. Az elmúlt bő egy évtizedben több nagy, színházakhoz köthető átalakulásban vettem részt szakmai vezetőként és most a Kolibri Színház új korszakának felépítésén dolgozom.
A válságkezelés, az intézményi szintű megújulás és a szervezeti célok újragondolása, újra alkotása lett az erősségem, és egyben a szakmai hivatásom is. Ott érzem magam a helyemen, ahol valódi, mély változás zajlik – ahol együtt lehet új alapokkal építkezni.
A Kolibri Színházhoz 2025. márciusában csatlakoztam Zalán János új ügyvezető igazgatóval együtt: gazdasági tanácsadóként érkeztem, és az első naptól kezdve azt éreztem, hogy ismét otthon vagyok. Rövid gondolkodás után igent mondtam a szakmai felkérésre, mert láttam, mekkora lehetőség van ebben az intézményben – és azt is, hogy itt újra kiteljesedhetek alkotói folyamataimban.
Azóta a csapat egyik alapembereként dolgozom azon, hogy a Kolibri új működési pályára álljon. Részt vettem az új működési koncepció megalkotásában és számomra óriási öröm, hogy ebben az alkotói folyamatban nemcsak megálmodóként, hanem a mindennapi megvalósításban is aktívan részt vehetek.
Operatív igazgatóként feladatom, hogy összekössem a műszaki, gazdasági, közönségkapcsolati, művészeti, marketing, sajtó és szervezési területeket és biztosítsam a színház napi működésének stabil, átlátható, mégis rugalmas kereteit.
Közvetlenül hozzám tartozik többek között:
- a műszaki terület és a gondnokság,
- a gazdasági igazgatóság,
- valamint számos olyan háttérterület, amely nélkül nincs zökkenőmentes előadás, fesztivál, turné vagy bérletrendszer.
Nemcsak irányítom ezeket a területeket, hanem aktív alkotótársként is jelen vagyok bennük:
részt veszek a szervezésben, a marketing- és sajtófolyamatokban, a közönségkapcsolatok építésében, a tartalomgyártásban, az akadálymentesítés előkészítésében és az országban egyedülálló intézményi tudatossági stratégia megalkotásában is. Nagyon szeretem ennek a munkának a kreatív oldalát – új struktúrákat, célokat, projekteket kitalálni és megvalósítani –, és közben folyamatosan emberekkel kapcsolódni. Szeretek embereket megismerni, velük dolgozni, együtt gondolkodni; számomra a vezetés lényege a kapcsolat és a nyitott párbeszéd. Hiszek abba, hogy mindenki véleménye fontos és minden kollégám szerves része az intézmény működésének.
Hiszek a vélemények különbözéségének formáló erejében, mely új nézőpontok integrálásához képes vezetni az egyén szintjén és kollektív szinten egyaránt. És hiszek a KÖZÖSSÉG erejében.
Pályám elejétől fogva fontos volt, hogy stabil szakmai alapokra építsek. Tanulmányaim és végzettségeim több területet kötnek össze:
- Budapesti Corvinus Egyetem – Közgazdaságtudományi Kar – közgazdász mesterdiploma
- főszakirány: európai integráció
- mellékszakirány: nemzetközi gazdaság- és üzletpolitika (2007)
- Eötvös Loránd Tudományegyetem – Jogi Továbbképző Intézet – jogi szakokleveles közgazdász (2009)
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem – integritás tanácsadó mesterdiploma (2020)
- Okleveles nemzetközi adószakértő, valamint társasági adó-, személyi jövedelemadó- és áfaszakértői képesítések,
- Adótanácsadó vagyok, mérlegképes könyvelő államháztartási és vállalkozási szakirányon egyaránt,
- ezeken a területeken évek óta felkért vizsgáztató tanár is vagyok,
- Integrált pszichológiai tanácsadó – hároméves, mély önismereti és segítői képzés
A gazdasági, jogi és adózási tudás számomra eszköz: arra használom, hogy biztonságos, átlátható, fenntartható rendszereket építsek. Az integrál pszichológiai tanácsadói végzettségem pedig abban segít, hogy jobban értsem az embereket, a folyamatokat, a látható és a láthatatlan dinamikákat egy szervezetben. A színházi közeg különösen érzékeny: művészek, technikusok, gazdasági szakemberek, pedagógusok és gyerekek, fiatalok találkoznak benne – ilyen térben nem lehet csak “számokban” gondolkodni.
A segítői hivatásom a Kolibrin kívül is jelen van az életemben: integrál tanácsadóként kliensekkel dolgozom, egy-egy folyamatban hosszabb távon kísérem őket. Ez a fajta figyelem, jelenlét és emberség a vezetői szerepemet is átszínezi. Úgy gondolom, hogy a jó működés alapja a bizalom, az őszinte visszajelzés és a kölcsönös megbecsülés.
A Kolibri Színházban mindez most összeér:
- a megújulás iránti szenvedély,
- a válságmenedzsmentben és intézményi átalakításban szerzett tapasztalat,
- a gazdasági és jogi háttértudás,
- a segítői, emberközpontú szemlélet,
- és az alkotás öröme, amely a szervezésben, a működésben és a közös gondolkodásban ugyanúgy jelen van, mint a színpadon.
Az a célom, hogy a Kolibri egy olyan hely legyen – a nézőknek és a munkatársaknak egyaránt –, ahol biztonságban lehetünk, szabadon alkothatunk, és közben együtt újulhatunk meg újra meg újra. Egy dologban vagyok biztos, az pedig a változás.
Budapest, 2025. 11. 19.