Új nemzetközi projektet indítottunk!

2018. 09. 13.

Az európai uniós együttműködésben létrejött Erasmus-EuropeFiction Project első találkozója augusztus 21. és 23. között volt Herne-ben.

Nemzetközi tevékénységünk kiterjesztésének jegyében ez év januárjában – a Small Size és a Platform Shift+ mellett – egy újabb nemzetközi programhoz csatlakoztunk. Az Erasmus-EuropeFiction Project lényege, hogy öt Ruhr-vidéki német színház öt európai uniós színházzal együttműködve három év alatt öt olyan közös produkciót hoz létre, melyek célkorosztálya és szereplői tinédzserek. A produkciók fókuszában egy-egy erőteljes emberi téma áll, melynek körbejárása és a megoldások keresése is tinédzser-központú, a tizenévesek világlátását, frissességét és gondolkodását tükrözve.

A Kolibri Színház német partnere a Small Size projektekből már ismert hammi Helios Theatre, a fiatal résztvevőket biztosító partnerintézményünk az újbudai Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium. A résztvevő fiatalok elsősorban azokból az osztályokból kerülnek ki, akik megnyerték az idei Országos Diákszínjátszó Fesztivál két fődíját. A koprodukciónk témája a SZOLIDARITÁS.

A EuropeFiction Project első találkozóját és megbeszélés sorozatát augusztus 21-23. között tartották a németországi Herne-ben. A találkozón a Kolibri Színház részéről Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelési koordinátor, Vancsó Éva nemzetközi referens és Eck Attila drámapedagógus vett részt.

„A háromnapos együttlét a gazdaságosság és fenntarthatóság jegyében zajlott: a szakmai tábor ifjúsági közönségéhez hasonlóan mi is sátorban aludtunk és közösen főztünk. Emellett az együttműködés jegyében magas színvonalú szakmai munkát végeztünk, hiszen minden résztvevő – összesen 11 intézmény – képviseltette magát a találkozón. A megbeszélések tempósak, tömények és inspiratívak voltak” – mondta el színházi nevelési koordinátorunk.

Gyevi-Bíró Eszter, Eck Attila és Vancsó Éva

Az új projekt színházunk számára izgalmas, komoly szakmai és szervezési kihívást jelent, és nagy örömmel veszünk benne részt. 2020 decemberéig összesen öt további találkozó, tábor és workshop, évad közben pedig folyamatos alkotómunka vár ránk…