„Szeretnénk fogódzót adni” – Évadzárót tartottunk

2015. 06. 18.

Június 17-én évadzárót tartottunk. Ezt követően kiállítás nyílt munkatársaink művészeti alkotásaiból a színház előcsarnokában, a társulat pedig fa- és rézfúvós hangszereken játszott az érdeklődőknek.

50000 néző előtt játszottunk

Az idei évadban négy bemutatót tartott, három játszóhelyén közel ötvenezer néző előtt játszott, bevételét négy millió forinttal növelte a Kolibri Színház – hangzott el társulatunk szerdai évadzáró ülésén.

Novák János igazgató arról is beszámolt, hogy 3 millió forintos közlekedési támogatást nyertünk, így több mint 5000 gyermeket tudtunk hozzásegíteni ahhoz, hogy eljusson előadásainkra.

 novakjanos

 Novák János

280 színházi nevelési eseményt szerveztünk

Színházpedagógiai programunk idén is széleskörű kínálattal várta a résztvevőket, ugyanis összesen 280 színházi nevelési eseményt, köztük nyílt próbát és tanárműhelyet szerveztünk, ahol az érdeklődőknek lehetősége volt az alkotókkal való találkozásra, beszélgetésre. A színészek részvételével 12 előadáshoz kapcsoltunk dráma- illetve színházolvasó foglalkozást, és kiadtunk egy átfogó műsorfüzetet színházpedagógiai munkánkról, mely ismerteti a programok felépítését, résztvevőit és ötleteket is ad az előadások iskolai feldolgozásához. (A programfüzet itt letölthető: http://kolibriszinhaz.hu/szinhaz-pedagogia/.)

IMG_9588-001

A társulat az évadzárón

Japánba is eljutottunk

Novák János felidézte, hogy a Kolibri Színház külső helyszíneken is fellépett: a Művészetek Völgyében, az Óbudai Művelődési Központban, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a Nyírbátori Kulturális Központban, a Veszprémi Városi Művelődési Központban és bemutatkozott a Magyar Állami Operaház Diótörő Fesztiválján, Fischer Iván Lakásszínházában, a kaposvári Bábszíntéren, a Magyarországi Bábszínházak 12. Találkozóján, Kecskeméten és az V. Yakumói Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Japánban. 

japan

Csapatunk Japánban

Folytatódhat ifjúsági és csecsemőszínház programunk

A sikerek között említette, hogy a színház két 2014-ben befejezett európai uniós együttműködése Platform Shift és Small Size néven négy évre lehetőséget kapott a folytatásra. Ez lehetővé teszi, hogy újabb ifjúsági és csecsemőszínházi produkciók szülessenek nálunk.

“Ha nem vennénk részt különböző pályázatokban, külföldi projektekben, nem tudnánk folytatni ifjúsági és csecsemőszínházi programunkat. Mindig plusz forrásokat kell találnunk ahhoz, hogy színházunk talán legnagyobb értékét, széleskörű repertoárunkat megőrizzük. Azt remélem, hogy a jövőben a Kolibri Pince tágasabb térbe tud költözni és ez nagyobb anyagi biztonságot teremt a munkánknak” – fogalmazott Novák János.

99esbusz2

 Alexics Rita, Bárdi Gergő és Rózsa Krisztián a 99-es busz előadásán

Nyári bemutatót tartottunk

Arról is szót ejtett, hogy a Kolibri június 16-án, 99 címmel, Alexics Rita, Bárdi Gergő, Krausz Gábor és Rózsa Krisztián szereplésével, Vidovszky György rendezésében nyári tanterem-színházi bemutatót tartott a nyolcadik kerületi, egykori kesztyűgyárban. “Az évad befejező projektje egy merőben új vállalkozás. A 10-14 éves korosztálynak szóló interaktív előadás a hírhedten különc 99-es buszjáraton találkozó utasok – köztük ellenőrök, otthontalanok, romák, közterület-felügyelők, buszsofőrök, rendőrök és nyugdíjasok – találkozásaiból bontakozik ki és azt a kérdést vizsgálja, mennyire tuduk empatikusak lenni egymással” – tette hozzá. Az interaktív előadás drámapedagógiai részét Végvári Viktória, Gyevi-Bíró Eszter és Madák Zsuzsa dolgozták ki.

ko_werk (32) 

Társulatunk új videoklipünk készítésekor

Öt bemutatóra készülünk

Novák János a következő évadról szólva elárulta, 30 előadás marad repertoáron. A szeptember a 24. Kolibri Fesztivállal indul, amelyre ismét gazdag programmal készülünk, és 2016 júniusában vendégül látjuk az európai uniós Platform shift+ projekt találkozóját, ahol mind a tíz résztvevő európai színház bemutatja saját, a projekt keretében létrehozott előadását.

A Kolibri Színház jövőre öt bemutatót tervez. Októberben Kolozsi Angéla Emília és az angyalok című művéből, novemberben a Nobel-díjas Selma Lagerlöf A karácsonyi rózsa legendája című meséje alapján Horváth Péter által írt darabból készül előadás Novák János rendezésében. 2016 januárjában a színház művészei, Török Ágnes és Szívós Károly rendeznek Csipcsipcsóka címmel egy csecsemőszínházi produkciót, míg februárban a színház főrendezője, Vidovszky György visz színre a Platform Shift+ projekt keretében egy előadást. Tavasszal pedig Vígszínház egykori igazgatója, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Marton László inspirációját követve, Apuleius Amor és Psyche című művén kezdenek el dolgozni Horváth Péter íróval, Oberfrank Péter karmesterrel és Fábri Péter dalszövegíróval.

Bővült csapatunk

A következő évadtól a társulat egy fővel, Molnár Zsófia Boróka színésznővel bővül, aki a Kolibri Színház Stúdiójából indult, majd az egri Harlekin Bábszínházhoz szerződött, és jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Bábszínész szakának hallgatója. A színházpedagógiai műhelyünk vezetését pedig a színháztól távozó Végvári Viktória helyett a jövőben Gyevi-Bíró Eszter látja el.

IMG_3169

 Molnár Zsófia Boróka

„Nemcsak színházra nevelünk”

“Nem felemelt ujjal osztogatunk pedagógiai parancsokat, hanem arra törekszünk, hogy megértsük, megjelenítsük azokat a gondokat, amelyeket a fiatalok még egymás között sem tudnak megbeszélni. Nemcsak színházra nevelünk, színházat magyarázunk, de a színház egyedülálló eszközeit arra használjuk, hogy mindennapi életükben fogódzót adjunk, segítsük őket önmaguk és a világ megismerésében. Sikereink és tapasztalataink birtokában szeretnénk elérni, hogy 0-18 éves korig minden gyerek számára megteremtődjön Magyarországon a lehetőség, hogy évente legalább egyszer színházi előadást lásson, legyen bár kamasz, kisiskolás, óvodás vagy éppen – csecsemő” – összegzett Novák János.

IMG_9652

Sallai Rita és Bornai Szilveszter

Ki lett a Kolibri Hölgy és a Kolibri Úr?

A színház társulata minden évben választ egy Kolibri Hölgyet, egy Kolibri Urat, egy Kolibri Háttér Hölgyet és Kolibri Háttér Urat, akik kiemelkedő munkájukért a következő évadban viselhetik a címet. Idén Tisza Bea és Fehér Dániel, illetve Sallai Rita öltöztető és Bornai Szilveszter zenei vezető érdemelte ki az elismerést.

IMG_9680

 Kiállítás az előcsarnokban

Az évadzárót követően kiállítás nyílt munkatársaink művészeti alkotásaiból – mostantól ékszerek, táskák, ruhák, bábok, maszkok, rajzok, festmények is láthatók színházunk előcsarnokában. A társulat pedig fa- és rézfúvós hangszereken játszott az érdeklődőknek. A Doktor proktor és a Holdkaméleonok című produkció bemutatója óta ugyanis zenei képzésen vesznek részt a darab szereplői, akik az előadásban többek közt egy fúvószenekar tagjait alakítják.