Függésben – Czukor Balázs rendezi a K.V. Társulat és a Kolibri koprodukcióját

2014. 11. 14.

Koprodukciót mutat be a Kolibri Színház és a K V. Társulat. Szücs Zoltán Függésben című műve alapján készül ifjúsági előadás Czukor Balázs rendezésében.

Koprodukciót mutat be a Kolibri Színház és a K V. Társulat.  Szücs Zoltán Függésben című műve alapján készül ifjúsági előadás Czukor Balázs rendezésében. Az előbemutatóra november 16-án, 19 órakor kerül sor a Jurányi Inkubátorházban, a premiert pedig a Kolibri Pincében tartjuk november 21-én, 19 órakor.

 

fuggesben

 

A Függésben című színdarab egy 12 lépéses programon alapuló, felépülő szenvedélybetegeknek létrehozott drogterápián játszódik. A történet az egyik szereplő bekerülésén keresztül mutatja meg a felépülés fázisait. Betekintést nyújt a Függők zárt világába, sikereikbe és tragédiáikba. Bemutatja, hogy a terápia során hogyan változik meg a gondolkodásmód, az érzelmi és lelki világ, és hogy milyen nehéz újra beilleszkedni a társadalomba egy drogterápia után.

 

,,Magyarország az egyik vezető ország alkoholizmus és  gyógyszerfüggés tekintetében. Annak ellenére, hogy szinte alig lehet olyan családot találni, amely valamilyen módon ne lenne érintett a témában, a társadalmunkra mégis jellemző, hogy elutasítóan bánik a függőségben szenvedőkkel, vagy nem vesz róluk tudomást ” – fogalmaz az előadás rendezője.

 

„Az előadás nem prevencióként szolgál, hanem megpróbálja felhívni a figyelmet a kultúránkban fellelhető számos olyan területre, ami addikciót válthat ki, másrészt megmutatja, hogy milyen sorsok, és kiváltó okok állhatnak egyes addikciók kialakulásának hátterében” – vallja Czukor Balázs.

 

A produkcióban a Kolibri Színház színészei Bárdi Gergő és Krausz Gábor, illetve a K.V. Társulat művészei  Némedi Árpád, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina mellett a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola diákjai (vezető tanár: Naszlady Éva) szerepelnek.

A látványtervező Surányi Nóra, színházpedagógiai konzulens színházunk drámapedagógusa Végvári Viktória.

 

További előadások: november 24.,17h, december 10.,19h, és 11.,17h.