Óz, a varázsló

A zölden tündöklő Smaragdvárosban él és uralkodik Óz, a nagy varázsló. Fényes palotájában kincsek garmadáját gyűjtötte bátorságból, észből és emberi érzésekből. Varázshatalma akkora, hogy Dorottya tőle kér tanácsot, hogyan juthatna haza az álmok mesés birodalmából…

L. Frank Baum több mint százhúsz éve született meséje generációk sokaságát bűvölte már el. Az ismert történet a Kolibri Színház immár harminc éves hagyományainak megfelelő új köntösben, különleges látványvilággal kerül a kisiskolás nézők elé.

Az előadás időtartama kb. 110 perc egy szünettel.

Bemutató: 2023. január 28.

Az előadás a Budapest 150 programsorozat keretében jött létre.

 

 

 

Hangmadár

Hangmadár
interaktív mesejáték

A gyerekelőadásokban a gyereknézők fizikai bevonása a mesébe, az
interaktivitás, az események fordulatainak jobb megértését, a mélyen
megélt érzelmi azonosulást szolgálja. A közös játékok a történések
szereplőjévé avatja a nézőket. A szereplők rangjára emelt gyerekek és
az előadóművészek együttese, örömteli játéka, teret ad az
improvizációnak, erősiti a „most születik meg” -érzést, növeli
alátottak egyediségét, rangját.
Mindez nyilvánvaló, amikor ismert mesét állítanak színpadra a
művészek. Bár a Hangmadár esetében a cím ismerősen cseng, de
senki sem látott még hangmadarat, kevesen olvastak hangmadár
mesét. Jobban belegondolva azt se tudjuk „milyen fából faragták”.
Egyben lehetűnk csak biztosak, hogy van hangja, de az már
bizonytalan, hogy milyen.
A Megyes Melinda és a nézők közös játékából megelevenedő
történet szöveg nélküli akciókra épül. Minden jelenete érdekes. A
játék testbeszédből, ritmizálásból, hanghatásokból, vizuális jelekből
teremt saját színpadi nyelvet, olyat, amihez nem kell tolmács, a
világon bárhol fordítás nélkül is érthető. A kis jenetek az előadás
végére állnak össze mesévé. A játék során közösen teremtjük meg
hősünket, a hangmadarat.
A klasszikus mesejátékok általában ismert mesét illusztrálnak, ismert
eseménysorokat rajzolnak le, színeznek ki tetszésük szerint. Nálunk a
játékokból kerekedik ki a mese, születik meg, válik valóságossá az
addig csak képzeletünkben élő HANGMADÁR!
Nem csak neked, de veled is játszunk!

Az előadás időtartama kb. 30 perc, melyet rövid játék követ.

 

Bemutató: 2022. október 29.

Áruló

Kolibri Pince (VI. Andrássy út 77.)

A lány veszélyben van, egyszerre bujkál befolyásos anyja és egy titokzatos aktivista elől. Senkiben sem bízhat, úgy érzi, minden lépését figyelik, követik, ezért úgy dönt, a saját kezébe veszi az irányítást: mindent technikai lehetőséget bevet, hogy szemmel tartsa üldözőit. Társa az akcióban egy egyszerű pizzafutár, aki – a nézőkkel együtt – próbál segíteni a lánynak. A tét nem kicsi: biztonság vagy szabadság, kontroll vagy veszélyekkel teli jövő. Hős legyen a lány vagy áruló?

A PlayOn! nemzetközi együttműködésben készült – ‘interaktív nyomozójátéknak’ titulált – előadás a maga nemében egyedi vállalkozás: a fordulatokkal tarkított eseménysort a nézők egy telefonos applikáció segítségével alakítják, befolyásolják, így a nézők valóban résztvevőknek érezhetik magukat, nem csak passzív szemlélődőnek. A döntés a kezükben van.

Az előadás időtartama kb. 60 perc.

 

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a University of York (UK) és a Teatr Ludowy (Lengyelország) koprodukciója.

Külön köszönet az Eötvös10 munkatársainak a külső felvételek létrejöttéért.

 

Előbemutató: 2022. június 4.

Bemutató: 2022. október 15.

 

     

 

Locspocs és a sárkánylány

Kolibri Színház (VI. Jókai tér 10.)

Emlékeztek Locspocsra, a kis tengeri szörnyre, aki félt a víztől, de megtanult úszni és komoly hőstetteket hajtott végre, hogy megtalálja elveszettnek hitt szüleit? Nos, Locspocs felnőtt, és házasodni készül. Szíve választottja az a japán sárkánylány, akivel még kölyökkorában barátkozott össze. Csakhogy egyikük szülei sem örülnek a házassági tervnek. „Tűz és víz nem egymáshoz való!” Locspocs azonban nem hagyja magát, tűzön-vízen át küzd a szerelméért. A Locspocs-sorozat legújabb epizódja jubileumi produkció is egyben: a kis tengeri szörny története pontosan 30 éve, a Kolibri Színház megalakulásakor indult hódító útjára, s kalandjait három évtizede lankadatlan figyelemmel és szeretettel követik kicsik és nagyok egyaránt.

Az előadás időtartama kb. 110 perc egy szünettel.

Bemutató: 2022. március 19.

 

 

 

Sam, avagy felkészülés a családi életre

Kolibri Pince (VI. Andrássy út 77.)

Sam neve lengyelül azt jelenti: egyedül. A kortárs lengyel ifjúsági dráma egy kamaszfiú útkeresését követi végig, akinek a szülei válófélben vannak. A groteszk családtörténet olyan torokszorító témákra kérdez rá, mint a válás, a vallás vagy a hagyományos családmodell túlélési lehetősége, miközben különleges érzékenységgel és humorral beszél a gyermeklét problémáiról.

 

Az előadás időtartama 90 perc szünet nélkül.

Bemutató: 2021. december 11.

Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza

Kolibri Fészek (VI. Andrássy út 74.)

Császármorzsa király lányát, a finom Csokis Minyont elrabolja a gonosz Vérpuding. A kiszabadítására jelentkező nyalánk vitézek mind megfutamodnak a feladat nehézségei elől. Ekkor jelentkezik a királynál Csücsök, a kis kiflivég. Kalandos útja során találkozik a Rémsütikkel, a Bundáskenyérrel, a Vattacukorral, a Diós kalácsokkal és a bátor Marcipánegérrel.

Az ételek nevét, formáját, ízét is felidéző szereplők regényes történetét rímekbe öltöztette a szerző. 2018-ban könyvéért megkapta az Év Gyerekkönyve díjat a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum zsűrijétől.

A mulatságos helyzetekben és szerethető figurákban gazdag mese a gyerekek számára a mindennapi étkezés során otthon újra és újra eljátszható.

 

Az előadás időtartama 60 perc szünet nélkül.

Bemutató: 2021. szeptember 18.