Bors néni 400 – Így ünnepeltünk!

2015. 10. 21.

Jubileumi előadást láthatott a Kolibri Színház közönsége október 18-án: 400. alkalommal került színre a Bors néni Molnár Piroska főszereplésével!

Bors néni 80. születésnapját meg kell ünnepelni! Újabb és újabb generációk jönnek el hozzánk, hogy Lackóval, Titillával, Bors néni macskájával, a Vízimolnárral és a Játékmesterrel együtt felköszöntsék a csodálatos Bors nénit. Miközben készülnek a születésnapi meglepetések, csupa varázslat vár a gyerekekre a nézőtéren (sőt, a színpadon is!): találkozhatnak fakanállal varázsló macskával és repülő cipővel, megmosdathatják a Holdat és a Napot, állatokká vagy borsszemekké változhatnak, elrepülhetnek a messzi Talla-Gallába, és még az óceánok mélyét is felkutathatják…

Nemes Nagy Ágnes kötete, amelyet pöttöm, gömbölyded házvezetőnője, Bors Józsefné ihletett 1978-ban jelent meg. Színházi változatát először az Egyetemi Színpadon, 1980-ban mutatták be Novák János rendezésében, Dajka Margit főszereplésével. „A Bors néni volt az első az életemben, ami csúcsokat döntött, kereteket feszegetett, és mégis színpadot kapott” – emlékszik vissza Novák János első rendezői sikerére. Az előadásból tévéfelvétel, rádiójáték és a dalokból hanglemez is készült. Új bemutatóra először 1994. novemberében Nyíregyházán került sor, ezt követte hamarosan, még abban az évben karácsony előtt a Kolibriben az a Novák János-féle produkció, amelyet azóta is játszik a színház Molnár Piroskával a címszerepben.

“A Bors néni végigkísérte a színház növekedésének történetét, és mára szinte összeforrt a Kolibri nevével” – idézi fel a rendező, aki arra a legbüszkébb, hogy a darabon már a sokadik nemzedék nő fel, s az anyukák és nagyszülők sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel. „A költészet, a mese, a humor és a közönséggel való interaktív játék egyformán hangsúlyos a darabban” – mutat rá Novák János, mi lehet a Bors néni hosszú sikerének egyik legfőbb oka. A gyereknézők aktív részvételére épülő, beavató előadásban a színészek, a zenészek és a nézők egyaránt valódi szereplőkké válnak egy mesebeli, csodákkal teli ünnepségen. A másik ok kétségtelenül az, hogy a címszerepet Molnár Piroska játssza – immár több mint húsz éve, töretlen kedvvel. „Rajtam nem múlik. És sajnálnám, ha valamilyen okból meg kellene válnom a szereptől” – vallja a Kossuth-díjas színésznő, aki különleges élményként és egyben komoly kihívásként éli meg, hogy ilyen hosszú ideje szerepel gyerekeknek szóló előadásban. „A felnőttek megbocsájtóbbak a pontatlanságokkal szemben, hiszen tudják, mindenki hibázhat, s mert tisztában vannak azzal is, amit látnak, színjáték csupán. A kicsik viszont valóságként élik meg az előadást – kizökkennek, ha nem őszintén, teljes odaadással játszunk.”

Molnár Piroska kortalan, csupa-mosoly, titokzatos Bors nénije 1994 óta varázsolja el a nézőket a Jókai téren, az ő születésnapjára készülnek a gyerekek és a társak: Tisza Bea majd Megyes Melinda, mint Lackó, Gazdag László majd Ruszina Szabolcs, mint Titilla, Mult István, mint Vízimolnár, és a Játékmester, Novák János. Az Egyetemi Színpadi ősbemutatóból Friedrich Károly harsonaművész, a televíziós felvételből Tóth Tamás basszusgitáros a mai napig közreműködnek a zenekarban, Bágyi Balázs dobossal és Bornai Szilveszter zenei vezetővel együtt. A színház Dajka Margitról elnevezett színész- és bábszínész-képző stúdiójának a darabban közreműködő növendékei évente-kétévente cserélődnek, minden alkalommal megújítva az előadást, új lendületet adva a közös játéknak. „Az előadás az évek során úgy vált kultuszdarabbá, hogy közben megőrizte frissességét. Olyan, mintha valóban akkor és ott születne meg a Bors néni 80. születésnapjának megünnepléséről szóló játék” – árulja el Novák János a darab hosszú életének titkát. (Forrás: Gyermekszínházi Portál, NOL, 7óra7)

A 400. előadásról képekben:

IMG_0945

„Ami jóóóó van a világon, születésnapján kívánom! Kííí-vááá-nom!”

IMG_0957

A jubileumi előadást tortával ünnepelte meg a társulat

IMG_1035

Amikor még egyben volt…

IMG_1027

Az előadás végén a gyerekek rajzokat készítettek…

IMG_1020

…és felköszöntötték Bors nénit.

IMG_1001

 Az előcsarnokban tovább folyt a dalolás…

IMG_1005

„Piros bab, fehér bab, de legszebb a futóbab…”

Fotó: Szántó Fanni

Bors néni - 400. előadás