„Az igazi a Kolibri változata marad” – Zappe László a Bors néniről

2014. 12. 31.

„A színházi Bors néni nem mese, nem megzenésített versek sora, hanem valódi születésnap és igazi álomvilág” – A Népszabadság a Kolibriben járt.

„A színházi Bors néni nem mese, nem megzenésített versek sora, hanem valódi születésnap és igazi álomvilág” – A Népszabadság a Kolibriben járt.

 

bors-neni-original

 

A lapban Zappe László értkezett előadásunkról:

 

A második Bors néni Máthé Eta volt Nyíregyházán, 1994. november 12-én volt a bemutató, ezt követte hamarosan, még abban az évben karácsony előtt, december 22-én a Kolibriben az a produkció, amelyet azóta is játszanak,most húsz esztendeje. Erről a Színházi Intézet az ősszel kiállítással emlékezett meg. Hosszú sikerének egyik legfőbb oka lehet, hogy a címszerepet Molnár Piroska játssza, aki azóta a nemzet színésze lett, és izgalmasabb periódusaiban, a nyolcvanas évek fordulóján, no meg a közelmúltban a Nemzeti Színháznak is tagja volt – és nem utolsósorban évtizedeken át részese volt a kaposvári legendának.

 

A másik ok nyilván az előadás alapgondolatában rejlik. A színházi Bors néni nem mese, nem megzenésített versek sora, hanem valódi születésnap és igazi álomvilág. Ronda szóval interaktív produkció, közös játék, amelyet a Kolibriben maga a direktor, az ötletgazda, a rendező vezényel. A gyerekek önmagukat hozzák ajándékba a gömbölyű, kedves, vidám öregasszonynak, aki kinézetre a legegyszerűbb, legköznapibb nénike, de aki körül varázslattá válik minden, meseországgá lesz a világ, mesealakokká válunk magunk is. Ki kit ajándékoz meg ezen a csodákkal teli születésnapon? Mindenki mindenkit.

 

Bors néni az elmúlt két évtizedben bejárta az országot. Molnár Piroskával játszották Kaposváron és Egerben, Szolnokon meg lényegében a Kolibriéval azonos szereposztásban adták. Kecskeméten 1995-ben Máthé Eta, 2012-ben Csombor Teréz, Miskolcon 2003-ban Máhr Ági volt Bors néni, Pásztor Erzsi 2005-ben Szegeden, 2008-ban Sopronban játszotta a szerepet Novák János rendezésében. De próbálkoztak mások is. Zalaegerszegen Pénzes Csaba rendezte és írta a dalszövegeket, Hajdú Sándor szerezte a zenét, Czegő Teréz adta a főszerepet, Thuróczy Katalin változatát a Pécsi Harmadik Színházban, 2009-ben Bókai Zoltán zenéjével, Unger Pálma főszereplésével Steiner Zsolt rendezte meg, Szatmárnémetiben, 2011-ben pedig Szilágyi Regina állította színre Csiki Orsolyával. Debrecenben 2013-ban Pesty-Nagy Kati készített saját verziót, ebben Oláh Zsuzsa játszott Bors nénit.

 

De az igazi a Kolibri változata marad. Ha a húsz évet megérte, ki tudja, még meddig. A nézőktől akár örökké.

 

Forrás: Népszabadság

Január 18-19-20-án is játsszuk a Bors nénit!