Az ember tragédiája – Nagy sikerű előbemutatót tartottunk!

2021. 06. 12.

A Novák János rendezésében látható, a Kolibri Színház szinte teljes társulatát felvonultató előadást hatalmas lelkesedéssel fogadta a közönség a június 6-ai előbemutatón.

Tóth József és Nyirkó Krisztina

A művészek számára külön öröm és izgalom volt, hogy hosszú kényszerszünet után ez volt az első közönség előtti bemutatkozásunk. Az előadásban – amely az interaktív történetmesélés és a digitális technológia új színházi lehetőségeit kutató PlayOn! nemzetközi együttműködés keretében valósult meg – a Kolibri Színház szinte teljes társulata részt vesz. Külön érdekessége az előadásnak, hogy Lucifer szerepét színházunk dramaturgja, Horváth Péter József Attila-díjas író játssza – az általa megformált karakter máris az egyik közönségkedvenc lett.

Horváth Péter

Évát Nyirkó Krisztina alakítja:

Nyirkó Krisztina

Az Úr Szívós Károly

Szívós Károly

… míg a színről színre idősödő Ádámot tizenegy színész játssza: Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Bodnár Zoltán, Mészáros Tamás, Tóth József, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mult István, Gazdag László és Kormos Gyula.

Nizsai Dániel, Horváth Péter és Nyirkó Krisztina

A három főangyal és a Föld szellemének megformálói Erdei Juli, Tisza Bea és Török Ágnes. A további szerepekben Alexics Rita, Farkas Éva, Megyes Melinda, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Abdulrachimzai Amina mv. és Bósz Tamás (KIMI-Kolibri stúdiós) látható.

Novák János rendező és alkotótársai – Orosz Klaudia díszlet- és jelmeztervező, Kovács Ivó digitális látványtervező, Bornai Szilveszter és Kecskeméti Gábor zenei munkatársak, valamint Horváth Péter dramaturg – arra törekedtek, hogy a szöveg hiteles tolmácsolása mellett az újszerű színpadi megoldások, a digitális látványvilág és az interaktivitás révén minden korosztály maradandó élménnyel gazdagodjon, és megtalálja a mű számára legfontosabb üzenetét. Ez a törekvésük láthatóan célba ért, hiszen a nézők – fiatalok és idősebbek egyaránt – nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták az előadást.

Erről tanúskodnak Fábri Péter író, dramaturg elismerő szavai is:

„Hát ezt nem hittem volna. Születése óta szeretem a Kolibri Színházat, dolgoztam is ott néhány évig, több darabot is írtam a színháznak, egy most is megy. De hogy életem egyik legjobb Madách-előadását látom majd ott, hát ezt nem hittem volna. Ez persze egy nagy irodalomtörténeti folyamat – a klasszikusok néhány nemzedék után olykor ifjúsági művé válnak. Így volt ez a Wertherrel, így volt ez a Rómeó és Júliával, Dumas regényeivel. De hogy AZ EMBER TRAGÉDIÁJA! – hát ez meglepett.

Hány irodalomtanár lesz hálás Novák Jánosnak! Nagy formátumú rendezés, gazdag, ugyanakkor jól áttekinthető, szép és funkcionális látvány – Orosz Klaudia tervei -, kiváló színészek – Nyirkó Krisztina mint Éva igazi nagy felfedezés, Horváth Pétert pedig nem színészetéért szoktuk szeretni, hiszen bár színészként végzett, író lett és rendező, na de most micsoda Lucifer! És kérem, el van mondva Madách veretes szövege! Érthetően és szépen (olykor rapként!) és a nézőtéren ülő gyerekek nem nyafogtak, hogy mi ez.

Valaha Ruszt József zalaegerszegi rendezése volt az első Tragédia, amelyben Ádámot négy színész játszotta. Novák tovább fejlesztette ezt a remek dramaturgiai gondolatot – elvégre a darabban Éva végig fiatal, Ádám pedig öregszik. Ettől – is – könnyen és világosan követhető az előadás, de van még egy érdekessége. A képek váltogatásában van valami klipszerűség, de hát ezt Madách így írta meg! Madách darabját valaha előadhatatlannak, könyvdrámának tartották, később kötelező iskolai színházbameneteli feladat lett, és csak néha (Ruszt vagy Pál István rendezésében) látszott, hogy ez egy élvezetes, izgalmas mű – és hogy a színháznak nem árt a filozófiai mélység, csak legyen rendező, aki tudja, hogy mit rendez.
Igazi boldogság volt a lockdown után ilyen kiváló előadást látni elsőre.” (Facebook poszt)
 
 
Szeretettel gratulálunk valamennyi szereplőnek, alkotónak és közreműködőnek!
(Fotó: Németh Anna)