A fesztiválról jelentjük – Itt a Biennálé blogja!

Naponta frissülő hírekkel, beszámolókkal, recenziókkal jelentkezik a VIII. Kaposvári ASSITEJ Biennálé honlapja, ahol képeket, videókat is láthattok a fesztiválról. Jó szórakozást hozzá!

Május 2-én kezdődött Kaposváron az ország legnagyobb, kétévente megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi seregszemléje, a VIII. Kaposvári ASSITEJ Biennálé. A kezdeti izgalmak után az első nap nagy lendülettel, sok résztvevővel, sok remek előadással indult.

Erről olvashattok az alábbi blogbejegyzésben – a többi bejegyzést pedig ide kattintva találhatjátok meg.

Blog – május 2. hétfő

A Biennálé első napja a felelősségről szólt. A szülő, a gyerek, a társadalom, a hatalom és ugyanígy a színházcsináló felelősségéről. Melyik az a korosztály, amelyik már be tudja fogadni, sőt igénye van rá, hogy valamilyen formában szembesüljön azzal, mit jelent végignézni egy családtag lassú kifele lépegetését az életből? A győri Vaskakas Bábszínház Az új nagyi című előadása a kisiskolások számára beszél arról, hogyan változik meg egy kislány élete, ha egyszer csak gondoskodnia kell a nagyiról, akire addig mindenben támaszkodhatott. Három nő, csonka család. Anya dolgozik, folyton csörög a telefonja, ha felveszi, szó szerint odaragad a füléhez. Idegesen felcsattan a nagymamára, ha az kitalált történetekkel vagy fantasztikus utazásainak részleteivel tömi a gyerek fejét. De az anyának lassan rá kell jönnie, hogy pont ez a kalandos, kanyargós birodalom, ahol a megélt élmények az emlékezetben új színeket kapnak; hogy pont a mese nyelve, ami mégis segít megérteni a megérthetetlent. A finom szimbolikával átszőtt előadás – amit konkrétan is megjelenítenek a színpadot behálózó piros szalagok, amelyekre ugyanúgy ráaggathatók régmúlt emlékek és új motívumok – fájdalommentesen vezeti végig a nézőt a visszafordíthatatlan változás, az elmúlás útján.

Az új nagyi (Fotó: Orosz Sándor)

Az Akárkik című színházi nevelési foglalkozás általánosságban teszi fel a kérdést: van-e olyan, hogy kötelesség – például erkölcsi értelemben – vagy az ember teljesen szabad? Meddig terjed a felelősség köre? Észreveszem-e, hogy mellettem valaki segítségre szorul, még akkor is ha ezt minden eszközzel próbálja eltitkolni? A helyzet kicsit fiktív maradt, mert gyerekcsoport helyett most felnőttek vettek részt a foglalkozáson, akik számára nyilván mást jelent a kérdés: mitől válik valaki felnőtté?

A Kövek indulása kicsit Mrozek Mulatságát idézi, ahol három figura időn és téren kívül kopog és dörömböl az ajtón, ami mögött a mulatságot sejtik: mert valahol kell lennie, olyan nincs, hogy ne legyen semmi. Az unalom agressziót szül, ha nincsenek hatásai, következményei a cselekedeteinknek, messzebb megyünk, akár a Kövek két kamasz szereplője. Lerúgjuk azt a követ a felüljáróról, ami betöri a kocsi ablakát és halálos balesetet okoz. És még ha a bíróság fel is menti a fiúkat, a tettük terhét egész életükben magukkal viszik. A „bűn és bűnhődés” párhuzamos létezését jeleníti meg az a dramaturgiai megoldás, hogy a főszereplők kettős szerepet játszanak: egy baseball sapka megfordítása jelzi, hogy éppen a kamasz elkövetőt vagy az őt felelősségre vonó rendőrt látjuk-e a színpadon.

Kövek (Fotó: Szántó Fanni)

A céltalanság, az ürességgel való szembenézés a témája a dán Janne Teller angolul 2010-ben megjelent, és szinte azonnal botrányos világhírre jutott ifjúsági regényének, a Semminek is, amelyet tanterem-színházi előadásként vitt színpadra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Az élet érteméről kegyetlenül frivol módon kérdező mű láthatóan nem sokkolta a Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tizenhárom éves diákjait: simán „vették az adást”, élénken érdeklődve figyelték a Tantermi Deszka színház remek előadását, és aktívan vettek részt a történet fordulópontjain megtartott „feldolgozó foglalkozásokon”.

A Sociopoly című interaktív színházi társasjátékban a néző végig résztvevővé válik. Itt már nem felelősségről vagy felelőtlenségről van szó, ezt a lehetőséget felváltja a kényszerűség: a játék konstruálta „valóságshowból” kiderül, hogy nem azért él napról napra egy borsodi család, nem azért költi el rögtön azt a pár ezer forintot, amihez hozzájutott, mert nem tanulta meg beosztani a pénzét, hanem mert a mélyszegénységben élők számára a takarékoskodás nem opció. A gyerek nem tud iskolába járni, ha nincs cipője, ha nem megy iskolába, ötven igazolatlan óra után kicsapják, ha kicsapják, a lehetősége is megszűnik a kitörésnek. Az ördög ügyvédjeként minden lépés mögött ott lopakodik az uzsorás, hogy végső reménytelenségünkben az ő segítségét kérjük. A túlélés esélye szinte a nullához konvergál: a játék nyertes családjának számláján a hónap végén kétezer forint maradt.

Újvilág

Szintén a valóság problémáit vállalja magára a kiemelt programként bemutatott Újvilág, amely egy 16 éves lázadó kamaszlány szemszögéből láttatja a válás és a család szétbomlásának nehézségeit. A szülők válását követően Kata kiszakad a régi környezetéből és a szimbolikus elnevezésű Újvilág lakótelepen kezd új életet anyjával. A változással járó külső és belső konfliktusokat mindenki a maga – esendő, emberi – módján igyekszik megoldani. A lány két érzelmileg szintén sebzett lakótelepi srácban talál társakra, akik szélsőséges ideológiákban keresik a világ és saját életük értelmét. Amikor az eszme fizikai valósággá válik és erőszakos tettet szül, a főszereplő kénytelen szembenézni saját választásának következményeivel. A szembeszegülő indulatokkal és finom árnyalatokkal ábrázolt jellemek szinte mindegyikével bizonyos fokig azonosulni tudunk – ezt az érzelmi azonosulást erősíti az a rendezői koncepció is, hogy a szereplők végig köztünk ülnek, és onnan lépnek be a jeleneteikbe, mintha bármelyikünkkel megtörténhetne az, amit a színpadon látunk.

Írta: Rupp Anikó és Varga Zsófi

A Biennálé honlapját az alábbi linkre kattintva tekinthetitek meg.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a fesztiválon, és jó olvasást kívánunk a bloghoz!